Amikor a metál újra harap

2026 továbbra is izgalmas évnek ígérkezik a metálvilág számára. Miközben a veterán zenekarok újra bizonyítják létjogosultságukat, egyre több olyan hír érkezik, amely azt mutatja: az extrém és a tradicionális metál színtere még mindig képes megújulni. Sőt, új energiákkal felrázni saját örökségét. Ennek egyik leglátványosabb példája a Dimmu Borgir visszatérése a monumentális Grand Serpent Rising albummal, amely a norvég szimfonikus black metál legendás múltját idézi, miközben egy kifinomultabb, tudatosabb jövő felé vezet.

A Dimmu Borgir neve mára egyet jelent a grandiózus extrém metállal. A zenekar a kilencvenes évek eleje óta formálja ezt a műfajt, miközben olyan egyensúlyt teremtett a black metál nyers agressziója és a teátrális hangszerelés között, ami hosszú időre meghatározta az egész színtér hangzását. Habár az elmúlt másfél évtizedben kifejezetten lassú tempóban dolgoztak – tizenhat év alatt mindössze három stúdióalbumot adtak ki –, státuszuk még mindig megkérdőjelezhetetlen. Nem véletlen, hogy ma is a legnagyobb fesztiválok headlinerei közé tartoznak.

A nyolc évvel ezelőtti, megosztó fogadtatású Eonian után sokan kíváncsian figyelték, képes-e még a zenekar valóban releváns alkotással előállni. A válasz egyértelműen igen. A Grand Serpent Rising túlmutat egy hagyományos kiadványon: a zenekar három évtizedes munkájának tudatos, átfogó összefoglalása. A korai korszak hideg feketesége, az Enthrone Darkness Triumphant (1997) melodikus világa és a Death Cult Armageddon (2003) monumentális hangszerelése természetes módon olvad össze ezen az albumon.

A nyitó Tridentium rögtön megteremti azt a baljós, mégis elegáns atmoszférát, amely mindig is a Dimmu Borgir egyik legerősebb fegyvere volt. A sötét vonósszólamok, a rituális hangulatú tiszta ének és a fokozatosan felépülő agresszió már az első percekben jelzi: ezúttal a zenekar sokkal koncentráltabban és tudatosabban alkotott. Az olyan dalok, mint az Ascent vagy a The Exonerated, egyszerre hozzák vissza a banda aranykorának energiáját és mutatják meg, mennyit fejlődött a hangszerelésük az évek során.

Ebben kulcsszerepe van Fredrik Nordström producernek, aki a steril, túldigitalizált megszólalás helyett ismét az organikus hangzásra helyezte a hangsúlyt. A dobok súlyosan dörrennek meg, a gitárok végre újra harapnak, a szimfonikus rétegek pedig nem elnyomják, hanem felemelik a dalokat. Különösen érezhető ez az új gitáros, Damage (Kjell Karlsen) játékán, aki Galder távozása után csatlakozott a zenekarhoz. Damage technikásabb, ösztönösebb energiát hozott a csapatba, amely frissességet adott a Dimmu Borgir hangzásának.

A lemez egyik legérdekesebb aspektusa mégis az, hogy miközben bátran épít a nosztalgiára, sosem válik önismétlővé. A norvég nyelvű dalok – például az Ulvgjeld & Blodsodel vagy a Slik Minnes en Alkymist – a kilencvenes évek misztikus északi világát idézik meg, miközben a hangszerelés és a dalszerkezetek egyértelműen modernebb gondolkodást tükröznek. Shagrath előadásmódja talán még sosem volt ennyire sokoldalú: a jellegzetes károgás mellett a suttogások és a tiszta ének is fontos szerepet kap. Az új lemez május 22-én jelenik meg a Nuclear Blast kiadó gondozásában.

Miközben a Dimmu Borgir a saját örökségét emeli új szintre, a metálvilág másik nagy szenzációját Alissa White-Gluz szolgáltatta. Az elmúlt évek egyik legkarizmatikusabb metálfrontembere ugyanis nemcsak saját projektjével, a Blue Medusával lépett új korszakba, hanem hivatalosan is a DragonForce új énekesnőjévé vált. Ez a párosítás elsőre talán meglepőnek tűnhet, de valójában tökéletesen illeszkedik a DragonForce túlfűtött, technikás és hiperaktív világához.

A Kerrang! zenei magazinban megjelent interjúban Herman Li szerint Alissa érkezése teljesen új dimenziót nyitott meg a zenekar számára. Az énekesnő brutális hörgései és tiszta vokáljai egyszerre képesek extrémebbé és melodikusabbá tenni a DragonForce hangzását, ami különösen izgalmas lehet az Inhuman Rampage jubileumi koncertjein. A zenekar ugyanis a legendás album húszéves évfordulóját ünnepli, ráadásul a klasszikus Through The Fire And Flames modernizált változatát is előadja. Alissa már most arról beszél, hogy ezekben a technikás dalokban végre minden oldalát megmutathatja énekesként – és valóban nehéz elképzelni ennél látványosabb energiabombát a mai power metál színterén.

A veterán thrash metál rajongók számára sem maradt el az idei nagy bejelentés. Tíz év hallgatás után a Anthrax végre új albummal tér vissza. A Cursum Perficio szeptember 18-án jelenik meg, és a zenekar nyilatkozatai alapján minden esély megvan rá, hogy az elmúlt évek egyik legerősebb thrash metál visszatérése legyen.

A Loudwire online magazin cikke szerint Charlie Benante egy podcastban elmondta, hogy a hosszú várakozás minden perce megérte, mert a zenekar ezúttal egyetlen töltelékdalt sem akart a lemezre engedni. Scott Ian elmondása alapján a folyamatot a világjárvány és a turnék is lassították, így végül három évig tartott maga az írás és a rögzítés.

Az Anthrax láthatóan nem pusztán nosztalgiából akar visszatérni: a zenekar annyi koncertet tervez az új albummal, amennyit fizikailag lehetséges, ami azt sugallja, hogy még mindig ugyanazzal az energiával állnak színpadra, mint a thrash aranykorában.

Érdekes megfigyelni, hogy bár a metál gyakran saját múltjából merít, 2026-ban mégsem a puszta nosztalgia uralja a színteret. A Dimmu Borgir új formába önti a szimfonikus black metál örökségét, a DragonForce egy váratlan frontemberváltással frissíti fel identitását, míg az Anthrax tíz év hallgatás után bizonyítaná, hogy a thrash veteránjai továbbra sem veszítettek lendületükből. Ezek a zenekarok nem csupán túlélői a műfajnak, hanem aktív alakítói is – és talán éppen ez mutatja meg leginkább, hogy a metál képes folyamatosan megújulni anélkül, hogy feladná saját karakterét.