Boldogság

Érdekes, hogy miközben szinte mindannyian a boldogságra törekszünk, az emberek többsége mégis boldogtalannak vallja magát. Ennek vagy az az oka, hogy nem is tudjuk, mi az a boldogság, csak vágyunk rá anélkül, hogy egy homályos elképzelésnél több lebegne a szemünk előtt; vagy pedig az, hogy nagyon is pontos, de annál tévesebb elképzeléseink vannak a dologról: akkor leszek boldog, amikor férjhez megyek, amikor annyit keresek, hogy minden télen síelni mehetek, amikor egy déli, csupa napsütéses országban élek.

Csakhogy ezek a dolgok nincsenek összefüggésben a boldogságunkkal. Amikor a pszichológusok fölismerték, hogy nemcsak a pszichésen beteg embereknek van lelkük, amivel foglalkozni lehet, egyből megalapították a pozitív pszichológiát, ami az addigi elméletek kiegészítéseként az egészséges emberek lelki szükségleteivel foglalkozik, és a lehető legteljesebb élet megteremtését tűzte ki maga elé célul. A pszichológiának ez az irányzata foglalkozik többek között a boldogsággal és ennek föltételeivel.

Ahhoz, hogy boldogok legyünk, először is érdemes meghatározni a boldogság fogalmát, ugyanis amíg csak úgy nagyjából, körvonalakban látjuk magunk előtt a célt, addig nem sok esélyünk van elérni azt. Mintha egy idegen városban bolyonganánk: ha tudjuk, hova kell menni, sokkal több esélyünk van eljutni oda, mint ha céltalanul csavarogva esetleg többször is elmegyünk a célállomás mellett, hiszen föl sem ismerjük azt.

A biológiát és a kémiát alapul véve a boldogság egy agyi folyamat: bizonyos kémiai anyagok fölszabadulnak, kötődnek és kapcsolódnak, mi pedig ettől boldognak érezzük magunkat. Mivel a boldogság alapvetően egy egészen kellemes érzés, ezért igyekszünk olyan dolgokat tenni, amelyek elősegítik ezeknek a kémiai folyamatoknak az aktiválását: például az orgazmus endorfint termel, ami örömérzetet vált ki az agyban, ezért igyekszünk minél többet szexelni, hogy boldogabbak legyünk. Ennek a motivációs folyamatnak a jelentősége az, hogy evolúciós szempontból bizony bajban lenne az emberiség, ha az orgazmus (vagy éppen a teli has) helyett például a csillagok bámulása tenne minket boldoggá, és ezért nem törődnénk sem az evéssel, sem a gyerekcsinálással.

Persze az ember nem egyszerűen egy fehérjék által működtetett robot. Bár meghatározhatjuk, hogy pontosan milyen folyamatok is zajlanak le az agyban, amitől boldognak érezzük magunkat, és hogy akár működésbe is hozhatjuk ezeket a folyamatokat, ettől még nem leszünk boldogok. Erre utal az is, hogy a kémiai anyagokkal dolgozó, az agyi-idegrendszeri folyamatokra ható antidepresszánsok tömeges alkalmazása sem hozta el a boldogságot az emberiség számára.

Az, hogy „boldog vagyok”, egy érzés a lélekben; érzek valamit, ami megfoghatatlan. Lehet, hogy az agyamban lejátszódó folyamatoknak köszönhetően érzem, de érzem, és ez a lényeg: egy mentális állapotról van szó, amit megélünk, nem pusztán egy kémiai reakcióról, ami bizonyos cselekedetekre motivál minket.

A pszichológusok szerint ahhoz, hogy ezt a mentális állapotot elérjük, nem azokra a dolgokra van szükségünk, amelyekre kapásból gondolnánk: család, szerető, barátok, jó munkahely, anyagi biztonság és egyebek. A különböző kutatások azt találták, hogy a boldogsággal leginkább összefüggésben lévő dolog nem más, mint az érzelmi stabilitás. Nem tudásra, IQ-ra, iskolázottságra és műveltségre van tehát szükségünk, hanem egyszerűen arra, hogy szeressünk és minket is szeressenek. Szeretve lenni jó érzés, de önmagában nem elég: nekünk is képesnek kell lennünk arra, hogy szeressük önmagunkat és másokat. Aki nem szereti önmagát, az nem szerethet mást sem igazán; és aki nem tud szeretni, az nem tud mit kezdeni mások szeretetével sem. Nagyjából ez jelenti az érzelmi stabilitást: szeretjük magunkat, szeretünk másokat, és mások is szeretnek minket.

A boldogsággal összefüggő másik jelentős tényező a társas tevékenységekben keresendő: ha valamilyen formában részt veszünk a közösség életében, boldogabbak vagyunk, mint egyébként. Ez a részvétel nagyon sok formában megjelenhet: a zene, a sport, a vallás ugyanúgy közösséget formálhatnak, mint mondjuk a környezetvédelemért vívott harc vagy a civil szervezetek munkájában való részvétel.

Sokszor azt gondoljuk, hogy a mi boldogságunkhoz család kell, vagy barátok. A fentieket figyelembe véve ebben van is valami: sokkal könnyebb egy stabil érzelmi világot kialakítani, vagy kielégítő társas életet élni úgy, hogy van egy családunk vagy egy-kettőnél több barátunk. Csakhogy hajlamosak vagyunk tévesen azt hinni, hogy például majd ha férjhez megyünk és gyereket szülünk, akkor automatikusan boldogok leszünk. Ez nem így van: a család csak akkor járul hozzá a boldogságunkhoz, ha ezért teszünk is valamit: például szeretünk és elfogadjuk a másik szeretetét. A boldogságért is meg kell dolgozni, még ez sem jár ingyen.

Más kutatások az időjárás hatását vizsgálták, és azt találták, hogy ennek semmi köze az emberek boldogságához. Nem érdemes hát a téli depressziót a napsütés hiányára fogni: tessék örülni a havazásnak és a fagyos karácsonynak is!

Egy másik gyakran fölhozott mentség a boldogtalanságunkra az anyagi helyzetünk. Persze, nyilván elszomorító, ha nincs mit enni, vagy nincs mivel fűteni, de amikor a pénz boldogító erejéről beszélünk, általában nem is erre gondolunk, inkább a jól fizető munkahelyre, a rendszeres nyaralásra és a síkképernyős tévére. A kutatások természetesen erre is kiterjedtek, és azt találták, igaz a mondás: a pénz nem boldogít. Pontosabban: boldogít ugyan, de sokkal kevésbé, mint azt várnánk.

Nem elsősorban az számít, hogy mennyire vagyunk gazdagok vagy szegények, hanem az, hogy mennyi megelégedést hoz a munkánk, és mennyire vagyunk szabadok. Egy gazdag vállalkozó, aki éjt nappallá téve dolgozik, és semmi ideje nem marad önmagára, valószínűleg egyáltalán nem boldog; ezzel szemben az, aki éppen csak kijön a fizetéséből, de örömmel végzi a munkáját, és sokszor szintén éjt nappallá téve dolgozik a következő projekten, sokkal boldogabb lehet. Aki azt csinálja, amit szeret, az elégedettebb az életével, ezáltal érzelmileg sokkal biztosabb lábakon áll, mint az, aki mások által meghozott korlátok között mozog. A szabadság tehát szintén boldogságnövelő tényező lehet, ahogy az is, ha időről időre el tudunk mélyülni egy élvezetes tevékenységben: a pszichológia flow-élménynek nevezi azt az állapotot, amikor annyira elmerülünk valamiben, hogy megszűnik a tér és az idő.

Tisztában lenni az érzéseinkkel, aktívan részt venni a közösség életében és szeretni azt, amit csinálunk – nagyjából ezt jelenti a boldogság. Ideje lenne már elfelejtenünk, hogy céltalanul kergessük nagyravágyó álmainkat, és tudomásul vennünk azt, hogy sosem lesz minden a miénk. De a jó hír, hogy aki akar, az enélkül is boldog lehet.