John Carpenter – egy független gondolkodású amerikai filmes

John Carpenter amerikai filmrendező, aki a horror műfajának megreformálója, stílusteremtő az akciófilmek műfajában. Számtalan, ma a mozikban futó közönségfilm tartalmazza a Carpenter által behozott elemeket. Amit ő talált ki, az mára már klisének számít a slasher horrorban, a vámpíros filmekben és az olyan akciófilmekben, ahol egy kívülálló badass figura menekül, és közben az igazáért küzd, vagy éppen az a szétrágott, unalomig ismételt jelenetsor, ahol valakik ki akarnak szabadítani valakit, vagy valakik szabadulni akarnak valahonnan, és ehhez fegyverre, sok fegyverre van szükségük. Igazi független filmesről van szó, aki soha nem hódolt be a pénzéhes filmstúdiók elvárásainak, a közönség sztenderdek utáni sóhajainak, sőt az akadémiának sem. Egy igazi független filmesről van szó, aki magának rendezte filmjeit, kis költségvetésből, szemben az árral, néha hajmeresztő, néha gyerekes és néha már-már túl nyers képi eszközökkel. Mégis elmondható róla, ami csak kevés filmrendezőről mondható el: ő volt, aki nem csupán követte a trendet, hanem diktálta is.

Ennek a ma már főleg underground körökben elismert embernek kívánom ismertetni legnagyszerűbb és legeredetibb alkotásait. Aki képes ilyen hihetetlen öntörvényűséggel és abszurditással embernek való filmet csinálni, azt egyszerűen nem értem, hogy miért nem ünnepelte sohasem úgy a világ, mint például Steven Spielberget, Stanley Kubrickot vagy éppen George Lucast.

A 13-as rendőrőrs ostroma (Assault on Precinct 13), 1976

Roppant kis költségvetésű film, ami az első harmadában egy kisváros utcáin és egy börtönben játszódik, majd átmegy kamaradrámába. Már a film első másodperceiben is azt üzeni nekünk, hogy itt nincs lacafacázás, ugyanis egy sikátorban a rendőrök lelőnek két útonállót. A következő képen azt láthatjuk, ahogy három nehézfiú ezért vérbosszút esküszik. Az erőszak folytatódik, ugyanis mint kiderül, haragjuk nem kímél senkit, és az utcán fényes nappal lelőnek egy fagylaltárust és egy kislányt, amíg az apja egy nyilvános fülkében beszél a feleségével. Amint az apa abbahagyja a telefonálást, keresni kezdi a lányát, és meg is találja vérbe fagyva a fagylaltoskocsi mellett. Elborul az agya, fegyvert ragad, és a banditák után ered, akik közül egyet le is lő. De csupán ennyire telik erejéből, a túlerővel szemben menekülésre kényszerül. És hogy hova menekül? Hol tud elbújni? A 13-as rendőrőrsön. A külváros elhagyatott kapitányságán, ahova időközben más vendégek is érkeznek.

1976-ban a jelenet, amikor a bandita hidegvérrel lelövi a kislányt az utcán, még annál is nagyobb provokációt jelentett, mint amikor Tarantino Kill Billjében a Menyasszony kikapja annak „a félszemű szukának” a másik szemét is. A film végén lezajlott ostromot pedig a két éve mozikba került White House Down című blockbuster filmben egy az egyben lopták le, csak sokkal-sokkal nagyobb körítéssel, sokkal-sokkal több robbanással és jóval kevesebb feszültséggel.

Halloween, 1978

A Halloween a Texasi láncfűrészes mészárlás és az Ördögűző mellett a modern horror ősanyja. A három film közül pedig a Halloween az, ahol a legkevesebbet tudunk meg a pszichopata gyilkosról, egész idő alatt olyan érzésünk van, hogy itt valami készül, és amikor láthatjuk az első gyilkosságot, rá is jövünk, hogy mi az, de nem tudhatjuk meg soha, miért.

Az elején Mike Myers megszökik az elmegyógyintézetből. Ennyit tudunk. Meg néha látunk egy átlagos amerikai kisvárosban feltűnni egy fekete ruhás, fehér maszkos alakot, aki, amikor közel mennél hozzá, hogy kideríthesd, ki a fene ez, nyomtalanul eltűnik. Zseniális húzás Carpenter részéről a kamera használatának módja. Hosszú képkockákat kapunk, amin mi magunk is a sorozatgyilkos szemével láthatunk, sőt még az áldozatok szemével is. Olyan élmény, mintha egy számítógépes játékot játszanánk, mi is ott vagyunk ennek az értelmetlen, mégis a zsigereinkig hatoló, vérszomjas hajszának a közepén.

Aki látott már slasher horrort, és megnézi a Halloweent, az a utána a fejéhez fog kapni, hogy „uramisten, velem ezeket a jeleneteket etetitek meg újra és újra már negyven éve”. Ismerős a szitu? Fiatalok egy csoportja, akiknek a pasizáson meg a csajozáson jár az agyuk, elhagyatott helyeken találkoznak, ahol látszólag kiélhetik békében igénytelenül rebellis hajlamaikat, de aztán… Mellesleg Jamie Lee Curtis játssza a női főszerepet, a karrierjének szépen megágyazott ez az alkotás. A Halloween párja a klasszikus mészárlós horrorban még a Péntek 13. című, amely tartalmilag szinte ugyanazt hozza, csak a helyszínt változtatták meg. Mindkét filmnek számtalan folytatása és remake-je is készült, de az eredeti filmek színvonalban magabiztosan felülmúlják a folytatásokat.

Menekülés New Yorkból (Escape from New York), 1981

Kevés olyan film van Hollywoodban, amelyről többet koppintottak volna, mint erről a filmről. Posztapokaliptikus világ, New York és Manhattan már csupán börtönszigetként szolgál, és oda távolítják el az összes suttyót és gonosztevőt. A főszereplő Kurt Russell, az idővel és az életéért harcol. Feketelistára került és életfogytiglani szabadságvesztést kapott, visszavonult háborús veterán ő, aki a legprofibb abban, amit csinál, így hát felkérik a kormány megbízottjai, hogy titokban jusson be New Yorkba, és szabadítsa ki onnan az ország első emberét, az Egyesült Államok elnökét. Huszonnégy órát kap a feladat elvégzésére, és egy méreginjekciót a nyakába, ami megöli, ha nem végzi el időre a küldetést.

Carpenter ezzel a sztorival akkora divatot teremtett, hogy az USA elnöke már-már állandó szereplője a tengerentúli akciófilmeknek, és tíz esetből ötször a főszereplő(k)re hárul az a hálás feladat, hogy megmentsék az életét és vele együtt a világot. A másik pionír elem pedig a visszaszámláló óra, ami a főhős kezén mutatja, hány perc van még hátra az életéből. Azóta százával láthatunk a filmekben és sorozatokban visszaszámlálót, ami az élet és a halál közti szűk vonalat szimbolizálja. A nagy sikerű 24 című sorozat egész keretrendszerét határozta meg ez a szimbólum. Ami pedig a posztapokaliptikus világot illeti, ma már minden második amerikai nagy költségvetésű film érinti a témát; John Carpenter alvilági, sötét, szemetes, büdös New Yorkja az autenticizmus tornyaként magaslik ki műfajbéli vetélytársai köréből. Semmiképpen sem lehet egy napon említeni ezt a filmet egy Transformers-mozival, esetleg egy Bosszúállókkal, netán egy Holnaputánnal, sőt a mára már trendi zombi-apokalipszis filmekkel sem, ezeknél sokkal egyszerűbb és sokkal hangulatosabb.

A dolog (The Thing), 1982

Ezt a filmet, hangulatát, hatását és stílusát tekintve, leginkább a sci-fi klasszikus Alienhez tudnám hasonlítani, vagy éppen a Kocka című filmhez. Igazi horror, akciódús, morális kérdéseket feszeget, és végig izgalmas.

A történet az Antarktiszon játszódik, ahol egy, a civilizációtól elzárt amerikai kutatócsoport egy helikopterre lesz figyelmes, ami egyenesen a táboruk felé tart, s amikor közelebb ér, kiderül, hogy egy sarki kutyára vadásznak, ami be is rohan a táborukba. A helikopter ekkor rájuk is tüzet nyit, mire ők lelövik. Ezt követően pedig expedíciót szerveznek, hogy kiderítsék, kik voltak a támadóik. Mit és miért kerestek egyáltalán a helyszínen? A csapat csupán egy elhagyatott bázist talál a közelben, ahol rejtélyes oknál fogva mindenki elpatkolt és minden elégett, de találnak az idegen bázistól nem messze még egy rejtélyes hajót is. Visszaindulnak a táborhelyükre, ahol a dolgok egyik óráról a másikra vérfagyasztóvá válnak. A csapat legkarakteresebb tagját, MacReadyt Kurt Russell játssza, akinek két Carpenter-film, a Menekülés New Yorkból és A dolog alapozta meg hollywoodi karrierjét.

Elpusztíthatatlanok (They Live), 1988

Ennek a filmnek a cselekménye a Mátrixéhoz hasonlóan bontakozik ki. Vagy fogalmazzak inkább úgy, hogy a Mátrix cselekménye bontakozik ki hasonlóan, mint az Elpusztíthatatlanoké?

Adott egy outsider figura, aki a törvényen kívül áll, csak sodródik a világban, amikor véletlen egybeesések folytán, legalábbis eleinte úgy hiszi, különös dolgokra lesz figyelmes. Rájön, hogy nem ő az egyetlen, és csatlakozik egy titkos mozgalomhoz, ami a rendszer ellen pozicionálja magát, és a szabad világ eszméjéért, a rendszer hazugságainak felszámolásáért küzd a perifériára szorulva.

A főszereplő, miután olyan fekete napszemüvegekre tesz szert, amelyek képesek semlegesíteni a „központból sugárzott jelet”, a dolgok mögé képes látni, és a világ felfedi valódi arcát. „Vásárolj! Ne gondolkodj! Ne ébredj fel! Hódolj! Engedelmeskedj! Nézz tévét!… Engedelmeskedj! Engedelmeskedj! Ne ébredj fel! Ne legyenek kérdéseid!…”