Fotók: Grabovac Dávid
A szabadkai All the Arms We Need 2006-ban alakult, és épp eleget tett le az asztalra (a Rising Empire album, majd két minikiadvány Indra és Black Raven címen, fellépések az EXIT és a Trenchtown fesztiválokon), hogy megszólaltassuk őket, és bemutassuk a Képes Ifi olvasóinak.
Azzal az elképzeléssel láttam neki az interjúnak, hogy a szabadkai Studio 11-ben próba után készítek egy tuti beszélgetést, amelyben a zenekar minden tagja részt vesz. Ehhez képest a banda fele le sem szarta, hogy ott vagyok, és csak a sörével volt elfoglalva. Biztató viszont, hogy a zenekar friss kiadványa is épp a kanyarban van, szavaikat idézve: „Nagyon komolyan dolgozunk rajta, már évek óta”, de azért beismerik, hogy „kissé elhúzódik a folyamat”, viszont kapunk egy bizonytalan „talán idén”-t.
Elég sok tagcserén átestetek, tavaly november óta pedig új frontemberetek van, ami komoly váltást jelent egy zenekar életében. Ennyire gázos személyek lennétek, és mindenkit elzavartok?
Igor: – Nem, erre nincs szükség, mert eddig mindenki lelépett magától. (Röhögés) A régi bandatagok egy idő után már nem találták meg magukat a zenében. Tahiri volt, aki először kivált, ő egészségügyi gondokra hivatkozott, és akkor még úgy nézett ki, hogy többet nem fog tudni zenélni, mert halláskárosodást szenvedett.
Dario: – Jó szöveg volt a részéről. Nagyon sajnáltuk az egészet, de egy időre rá megalapította a Nebo je crveno zenekart, ahol én is játszom. Szóval sántít a dolog, szerintem bekamuzott egy óriásit. (Épp ekkor belép Tahiri a klubba, mindenki dől a röhejtől, majd rászállnak a többiek, miért nem volt képes megmondani őszintén, hogy utálta az ATAWN zenéjét. 10 perces közjáték, Tahiri továbbra is váltig állítja, hogy azóta gyógyult meg, az ATAWN-et meg imádja.)
Igor: – Visszatérve a többiekre, minden tagcsere hozzájárult a zenénk fejlődéséhez, mindenkitől tanultunk valamit, aztán a gyengék ugye lemorzsolódtak. (Utalgat a mellettem ülő Árpádra és Tahirire.) A második gitárosunk Árpád volt, aki olyan zenéket ismertetett meg velünk, amikről gőzünk sem volt azelőtt. Ekkoriban szigorítottunk a stíluson, és bejött sokkal több death/thrash elem.
Dario: – Az ő hatására jöttünk rá, hogy addig szar zenéket hallgattunk… (Hatalmas egyetértés mindenki részéről.)
Mit éltetek meg eddigi legnagyobb sikeretekként? Lemezeket, koncerteket?
Igor: – Azt, hogy annyi változás után még mindig itt vagyunk, létezünk, barátok vesznek körül, elkerül minket minden negatív energia.
Mi volt a hajtóerőtök a kezdetekkor? Mi inspirált benneteket a zenélésre, a csajozás?
Dario: – Nem, legalábbis nem hinném. Sokkal inkább az, hogy csináljunk valami életerős dolgot, ami felpörgeti az embereket. Akkoriban minden pangott itt, és alig volt fémzene. Amennyiben teszel egy kört az itteni klubokban, akkor láthatod, hogy itt főleg depresszív zenékre kíváncsiak az emberek. Mi szerettünk volna valami mást képviselni, mert ez a hangulat egyáltalán nem jellemez bennünket.
Szabadka szerintetek miért depresszív?
Dario: – Tényleg nem tudom. Hallottam, hogy a föld alatti vízerektől van, de azt is, hogy a homok tehet róla! (Röhögés)
Igor: – Jó kérdés… Azt is hallottam, hogy azért, mert nincs folyó. Én teljesen jól érzem magam, összejövünk, sörözünk, zenélünk, zenét hallgatunk, elvagyunk. Nem fogunk köteleken lógni a statisztikák emelése végett, az biztos…
Ha már belekevertem a depressziót: Szabadka másik specifikuma a magyarverések: ti ezzel hogy álltok?
Igor: – Elég rosszul. Még nem történt ilyen velünk. (Röhögés) Szerintem az ilyen egyénekkel nem egy helyre járunk szórakozni.
Dario: – Mi multietnikus zenekar vagyunk, nem kizárólag szerbek voltak az eddigi csapattagok, sőt elég sok nemzetiség megfordult a bandában. Ha az újságban nem találkoznék a hírrel, azt sem tudnám, hogy megesik itt az ilyen. A magyar populáció egyébként sokkal jobban is támogatja az alter/metál kultúrát…
Igor: – A szerbek meg inkább a Grand Paradát, na, ezeket kellene verni, hogy észhez térjenek. (Röhögés) Öntik a fost a tévéből a szegény tinik nyakába, ők meg azt hiszik, ez a fasza. Teljesen mellőzve vannak az underground zenekarok az állam részéről, pedig rengeteg kurva jó banda van mindenfelé.
Dario: – Nehogy azt hidd, hogy kaptunk valaha is valami támogatást bárkitől, mindennek mi magunk jártunk utána jó sok kilincseléssel, és mindenhová bepofátlankodtunk. Itt van egy jó példa. A D ZOO a múlt évben nyert a zaječari Gitarijadán, és senki le sem szarta őket Szabadkáról, egy árva interjút nem kért tőlük senki ennek kapcsán, még csak nem is gratuláltak nekik.
Nešo, ha már itt ülsz te is közöttünk, megszólalhatnál (mivel eddig teljesen elmerülten sörözött és beszélgetett a gitáros Darkóval). Hogyan tudtak rávenni a többiek, hogy beszállj a zenekarba?
Nešo: – Sörrel. Sokkal. (Nevet) Voltak már ezelőtt is próbálkozásaim a zenéléssel, de eddig egyikben sem jött létre a megfelelő összhang, amiből valami értelmeset is ki tudtunk volna hozni, itt viszont ez megvan. Egy ideig gondolkodtam a csatlakozáson, mert igazság szerint én inkább a grindcore/brutal death metal híve vagyok. Nekem kissé puhának tűnt ez a zene, de jelenleg is dolgozom rajta, hogy ez változzon.
Slobo: – Amikor bekerültem a bandába, az első dolgom az volt, hogy az összes buzi emós rész alá dupla lábdobot tegyek. (Röhögés)
Amikor elkezdtetek zenélni, tényleg jóval metalcore-osabb volt a hangzásotok, ez mostanra szinte teljesen eltűnt, csak nyomokban található már az előző kiadványotokon is. Melyik irányzathoz soroljátok magatokat? Esetleg post-subotica-metalcore?
Igor: – Általában az ötletek jönnek maguktól, és nem határozzuk meg az irányvonalat, a jó témák megmaradnak, a gyengébbeket nem erőltetjük tovább. Nincs semmi görcsölés, és folyamatosan frissül a hangzásunk is.
Dario: – Ezek a post szar megjelölések pedig már az idegeinkre mennek, mostanában úgy határozzuk meg, hogy death metal/hardcore, így próbálunk távolodni a deathcore elnevezés által beskatulyázott akármitől.
Értem! És a skatulyázgatás mellett mi az, amivel ki lehet titeket hozni a sodrotokból?
Igor: – Engem az újságírók rettenetesen idegesítenek, folyamatosan kérdezgetnek, faggatóznak… (Röhögés)
Dario: – Amikor a közönség áll, mint a fasz koncert közben. Ettől totál azt hisszük, mi vagyunk a rosszak, pedig az lehetetlen… (Nevet)
Akkor lehet, én nem is húznám tovább az időt, de azért lenne még egy rövid kérdésem, ami évek óta furdal. Mi a véleményetek a sex, drugs and rock ’n’ roll hozzáállásról? Létezik ez nálunk?
Dario: – Igen, működik, pontosan ebben a sorrendben! Csak jóval alacsonyabb színvonalon. (Általános nevetés)
Jó, akkor most már mindent tudok! Jön a kötelező kérdés: Van valami üzenetetek az olvasóknak?
Igor: – A picsába ezekkel az üzengetésekkel, nem lehetne átugrani? Nekem nincs…
Dario: – Ne legyetek seggek, abból van elég…
Nešo: – Hallgassatok metált meg hardcore-t! Ez olyan eredetien hangzik, nem?
0 Hozzászólás
Szólj hozzá