Maradni és érvényesülni
Temerinből indult, Zentán érettségizett, ma pedig már a diplomaszerzés küszöbén áll Újvidéken. Papp Tamás negyedéves informatikus mérnök hallgató, aki tudatosan választotta az itthon maradást, és az egyetemi évek alatt nemcsak szakmailag, hanem emberileg és a közösségi szerepvállalásban is sokat fejlődött.
Mennyire volt nagy váltás az egyetem a középiskola után?
– Őszintén szólva nem éltem meg akkora sokként, mint ahogy sokan szokták. A zentai Bolyai után már volt egy kialakult tanulási rendszerem, és az is természetes volt számomra, hogy kollégiumban élek. Ott megtanítottak minket arra, hogyan osszuk be az időnket, hogyan készüljünk fel önállóan, és ez hatalmas előny volt az egyetemen. Inkább azt éreztem, hogy más a tempó és nagyobb a felelősség, de nem csöppentem egy teljesen ismeretlen világba.
Sok vajdasági magyar diák számára a szerb nyelv jelenti az egyik legnagyobb akadályt. Neked mennyire volt nehéz ezen a téren?
– Az elején természetesen volt bennem egyfajta bizonytalanság, főleg az első félévben, amikor még nem voltam teljesen „ráállva” a szaknyelvre. De hamar rájöttem arra, hogy az egyetemen egy viszonylag állandó szóhasználat van, ugyanazok a kifejezések, szakkifejezések térnek vissza. Ezeket viszonylag gyorsan meg lehet tanulni, és onnantól kezdve sokkal könnyebb követni az előadásokat. Ráadásul a matematikai és műszaki tantárgyaknál a képletek, feladatok sokszor nyelvtől függetlenül is értelmezhetők, s ez sokat könnyített.
A műszaki egyetemről gyakran mondják, hogy kemény dió. Te hogyan élted meg az első időszakot?
– Tényleg nem könnyű, főleg az anyag mennyisége miatt. Van olyan tantárgy, amelyben egy hét alatt annyi új dolgot kell feldolgozni, mint középiskolában egy hónap alatt. Az elején meg kellett tanulnom, hogyan tanuljak hatékonyan: mikor mit érdemes előre átnézni, és mikor elég csak gyakorlófeladatokat csinálni. De összességében nem éreztem azt, hogy túl nagy falat lenne, inkább azt, hogy folyamatos jelenlétet és munkát igényel.
Az Európa Kollégiumban laksz, ráadásul aktív közösségi szerepet is vállaltál. Miben más ez a középiskolai kolis élethez képest?
– Teljesen más dinamika. Középiskolában sokkal több időt töltöttünk együtt, itt viszont mindenkinek más az órarendje, más a tempója. Emiatt tudatosan kell szervezni a közösségi életet, nem alakul ki magától. Viszont pont ezért értékesebbek azok az alkalmak, amikor összejövünk: szakkörök, sport, közös programok. Az Európa Kollégiumban szerencsére rengeteg lehetőség van erre.
Hallgatói érdekképviseleti tagként mit tanultál a közösségi munkáról?
– Azt, hogy nem mindig könnyű, de nagyon sokat ad. Megtanultam kommunikálni, szervezni, kompromisszumot kötni. Jó érzés volt látni, hogy amit csinálunk, annak van értelme, és tényleg segít másoknak.
Mivel tudsz igazán kikapcsolódni a sok tanulás mellett?
– A sakk nekem egyfajta mentális pihenés, teljesen másképp gondolkodom közben, mint tanuláskor. A röplabda pedig fizikailag kapcsol ki, jólesik mozogni, főleg egy hosszú nap után.
Laboránsként dolgoztál az egyetemen. Ez mennyire határozta meg a jövőképedet?
– Nagyon is. Előtte nem gondolkodtam komolyan azon, hogy tanítsak, de amikor kipróbáltam, megtetszett. Jó érzés volt segíteni másoknak, látni, hogy megértik, amit magyarázok. Ezért is szeretnék jelentkezni a mesterképzésre, és ha lehetőség lesz rá, asszisztensként az egyetemen maradni.
Mit üzennél azoknak a végzősöknek, akik azt fontolgatják, hogy Újvidéken szeretnének továbbtanulni?
– Azt üzenem, hogy ne féljenek a kihívásoktól. Az Újvidéki Egyetem nem a legegyszerűbb út, de nagyon jó alapot ad. A szerb nyelv nem akadály, csak kezdeti nehézség. A kollégiumban pedig ott a közösség, a magyar közeg, ami rengeteget segít a beilleszkedésben. Egy kis bátorság, egy kis önállóság, és nagyon sokat lehet fejlődni – nemcsak szakmailag, hanem emberként is.
