Ott vagyunk már?

Valami miatt az utóbbi időben egyre többet jut eszembe a Guns’n’Roses November rain című száma. Igen, valószínűleg az esőről. Talán írhatna valaki egy January Rain című nótát is, csak hogy naprakészek legyünk, és kövessük a globális felmelegedés már-már követhetetlen tempóját. Persze csak ha hiszünk benne, mert bizony bármily meglepő, vannak, akik csak kitalációnak tartják az egészet. Persze ez csak most van, ezen a névtelenségből kedden. Mire ez a cikk megjelenik, valószínűleg megint jó mélyen benne leszünk a télben, és fagyoskodunk, nyelvünk odafagy a fém csövekhez, összeragad az orrunk, meg ilyenek...

Utána eszembe jutott a szivárvány is, amit a minap láttam. Ilyen erősen, élénken még talán sosem volt alkalmam megfigyelni. Most viszont láthattam, hogy olyan határozottan köti össze Szabadkát és Zentát, ahogy arra a sínbusz sohasem volt képes x éve tartó pályafutása alatt. A futás természetesen erősen képletesen értendő. A pályadöcögés még nem létező szó, de ideillőbb.

Azután eszembe jutott Portugália is. Vagyis először nem magamtól jutott eszembe, hanem úgy említették, jutott valaki másnak eszébe. Azóta nekem is. Időnként fel-felbukkan. Szerencsére ezeket a felbukkanásokat sosem kíséri Cristiano Ronaldo arca. Csak most, hogy ezt a cikket írom, és lám, már csak egy lépés, és ott vagyunk az Aranylabdánál. Mármint nem igazán pont ott, hisz azt az argentin Lionel Messinek sikerült ismét elhappolnia a portugál zseni elől.

Aztán eszembe jutott Saul egyik közeli hozzátartozója is. Nevezetesen a fia, akit Golden Globe-díjjal tüntettek ki. Aztán eszembe jut, hogy óh, fájdalom, még nem sikerült megnéznem ezt a filmet. Ezúton vallomást kell tennem, hisz, amennyiben az alkotást nem mutatják be a vajdasági mozikban (márpedig nem fogják), kénytelen leszek törvényt sérteni, és az illegális útvonalakat kihasználni a film megtekintése érdekében... Isten lássa lelkemet... Meg a titkosszolgálatok, ha akarják.

Aztán eszembe jutnak a január legnagyobb veszteségei is. Lemmy Kilmister és David Bowie. Egyiküknek sem voltam igazán nagy rajongója, előbbitől csak az Ace of Spades ugrik be hirtelen, utóbbiról pedig az, amikor Mick Jaggerrel az utcán táncoltak, ennek ellenére kénytelen vagyok meghajolni nagyságuk előtt. Erről bővebben a 18. oldalon.

Azután itt a végére az is eszembe jut, hogy véget ért és el is kezdődött egy év, illetve az új év már javában dübörög. Összegzünk, újra kezdünk, fogadkozunk, depresszióba esünk, ki-ki a vérmérséklete, habitusa szerint. Annyi azonban biztos, hogy más évszámot kell írnunk. Éppen ezért ismételgessük, nehogy valami hivatalos papíron rosszul írjuk: 2016, 2016, 2016, 2016, 2015 (hoppá!), 2015, 2016, 2016, 2016, 2016, 2016, 2016, 2016...

Képgaléria: