Idén tizenhét éve, hogy egy baráti kör, melynek tagjait hasonló zenei ízléssel áldotta meg a sors, úgy döntött, együttessé alakul – így született meg a belgrádi Consecration.
Természetesen ennyi év alatt a tagok jöttek-mentek, s 2011-re a zenekar trióvá formálódott, melyet azóta változatlanul Danilo Nikodinovski (vokál, gitár, billentyűk), Ivan Aranđelović (basszusgitár) és Matija Dagović (dob) alkot.
Az általuk játszott zene stílusát nem igazán tudják és nem is akarják kategorizálni, ami nem új vagy meglepő manapság, főleg az underground zenekarok köreiben. Kérdésemre a zsánerrel kapcsolatosan azt válaszolták, talán egyszerűen csak cosmos rocknak neveznék, de akár egy jól összedolgozott keveréknek is mondható, amit sludge-ból, ambientből, alternatív rockból és atmospheric metalból gyúrtak. Olykor tiszta, harmonikus hangzás, máskor nyers, mélyről felbugyogó dzsüdzsögés. Érdekes elegy, meg kell hagyni.
Legnagyobb sikereikről és legjobb élményeikről faggatva megtudtam, hogy 2014-ben lehetőségük nyílt a Neurosisszal együtt fellépni Zágrábban. Nem kérdés, mennyit jelenthetett számukra a dolog; sok más zenésszel és zenekarral egyetemben a Consecration tagjainak munkásságát is megihlette és motiválta az 1985 óta fennálló nagy név.
Jövőbeli elképzeléseikkel kapcsolatban kiderült, hogy tervben van a hatodik album felvétele és egy Görögországot, Bulgáriát és Macedóniát érintő turné is. A vajdasági nagyérdemű meghallgathatja és -nézheti őket július 7-én a szegedi Várkertben vagy pedig a Malomfesztiválon augusztus 17-én.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá