Eutanázia
Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Insπráció című irodalmi alkotópályázatának második helyezett alkotása
I.
tavasszal mindig jácintot eszek
az vagy, amit megeszel
visszaszoktam a túladagolt kávéra
nem öntök hozzá hideg vizet
le kell vetnem téged
(a pislogás megtagadásától) kiszáradt szemeim
ha becsuknám, látnám az esőt
az üres üvegeket
válladra dőlt testem
szaggatom
a vattát a fülembe
nem akarom hallani a csendet
belekortyolok a kávéba, leforrázom a torkom
így nem lehetsz fontos
betonfalat emelek magam köré és koncentrálok
most csak én
II.
nyelem
mint pocsolyában úszó csikk a vizet
nézed
süketülsz csendünktől
a vér nagyon jó
ebben legalább egyetértünk
tiszta mint
amiben magunkat áztattuk
belemostuk a gyomorgörcsöt
csordogálunk a halálba
ebben legalább ketten vagyunk
III.
az ablakra száradt mocsokkal szemezek
másfél éve – egyre jobban hasonlítunk
karnyújtásnyira van tőlem barna ruhás
múltjából táplálkozó jövő
tüdőrák és skizofrénia nevelte
kódorog az ambicionizmus egykori erdejében
gyűjtögeti a morális lét rohadt maradványait
nem érdeke felhasználni csak bekeretezni
mutogatni hogy ha magadból étkezel előbb-utóbb elfogysz
állandósult mocskom energiaszintje egyre apad
az állott szagú, járókeretes elégedetlenség
rohamosan közelít felém
IV.
hazaér
teleeszi magát veszekedéssel
döglött szabadság bőrével
itatja fel tengerét
négylábú a csatornán
kétlábú benne
fuldoklik
nem fekszik ruhában az ágyba
nem eszik a tévé előtt
kitépi magát bordái közül
tudja hogy rend a lelke mindennek
nem csak a rend hiányzik belőle
darabokra hullanak ajkai
sójával gyógyítja
tömi magába a koffeint
a nikotint
a tetrahidrokannabinolt
testét olcsó örömök
őt drága szenvedélyek uralják
hazaér
tüdeje megtelik az idegenség jól ismert bűzével
kibogozza idegrendszerét
teregetni kell
