Marko Tomaš versei
Marko Tomaš versei, fordította: m
Katarina
Halálodban annyi a romantika.
Mindegy, már akkor is
megvetettem a módot, ahogy itt hagytál bennünket.
Jean d'Arc, értünk is meghaltál,
legalábbis ezt hitetted el velünk.
Gyerekek voltunk, honnan a halál?
Csak hogy tudd,
halálod ellenére
nem érzem magamon a megváltást.
A szív roppant, mint egy csont.
Gondolom, Mehmed
minden évben
virágot visz
a sírodra a faluban,
de sohasem beszél róla.
Előlem mégsem titkolhatja.
Katarina, tényleg apád pisztolya
volt az a tökéletes szerelmi gépezet?
Rólad álmodom, Eleonóra
Hazádat a vulkán szülte,
szétszórta a tengerbe,
ősi Mediterránunkba.
Vörös, mint a vér és a szerelem,
ezért könnyen lelkesülsz
és forrsz a szenvedélytől.
Rólad álmodom, Eleonóra,
lassan vetkőztetlek le és gyilkollak meg,
majd a melleden sírok
vigasztalanul és őrjöngve, mint az Isten
a világ teremtésének pillanatában.
Sírok hét teljes napig.
Leveleid csenddel vannak tele,
amibe halálosan beleszeretek.
Törékeny vagy és sebezhető,
egy elfeledett római hercegnő arcával,
ami miatt azt hazudom, van szabadság.
Gyere, verjük át a sorsot
és költözzünk egy olyan helyre,
ahol a halál sem gondol ránk.
Esküvő
Nadia, egy sivatagi ékszerüzletből,
a tested, gyémánt, parányin és meztelenül
ereszkedett a combomra.
az éjszaka az Adria felett, sós volt,
hullámok köröztek a sátrunk körül.
a földön aludtunk,
mint vándorló őseink.
saját halálomat kívántam benned.
fekete hajad, arab szemed,
mint azon ígéret megtestesülése,
amit valaha magamnak tettem.
temérdek virág volt körülöttünk.
az esküvőnk, Nadia,
mint egy pogány ünnep,
a számtalan isten,
minden csillagra egy.
hogy milyen illatok rejteznek még
a test ismeretlen zugaiban,
csak elképzelem.
búcsúzáskor megcsókoltál,
majd eltűntél a fenyőerdőben,
az otthonodat kerested
meg még egy kis homokot.
