A kishegyesi Új Hullám kreatív íróklub tagjainak versei

szerző: Paulyuk Jenifer Major Lili

Paulyuk Jenifer:

Csak az oszlopok maradtak meg

„itt szénné égett hősökre taposnak
a kőoszlopok semmitmondóan nyúlnak az ég felé”
(Benedek Miklós)

Tegnap este hívott a szomszéd,
hogy minden ég.
Ég a kerítés, füstöl a kert, lángol a ház.
Romokban az életem.
Már ott voltak a tűzoltók,
amikor odaértem.
Csak az oszlopok maradtak meg.

Minden mást felgyújtottak.
Kinek árthatott ez a csodás épület?
Ki utálhat ennyire, hogy ezt tegye?
Mi a fenéért költöztem el?
Ha nem költözöm el, mindez nem történhetett volna meg.
Még most is állna a ház, a kerítés, az életem.
Csak az oszlopok maradtak meg.

Régen azt képzeltem, hogy a kerítés
lélegző lécekké vált emberekből áll.
Most csak hamu van a helyén.
Régen egy kis viskó volt a szomszéd háza.
A miénk ahhoz képest palota volt.
Most parázs van helyette.
Csak az oszlopok maradtak meg.

És mi van a viskóval?
Az öreg ember gondolom meghalt,
az unokája felújította, gyönyörű lett.
Szebb, mint a miénk valaha is volt.
Csak az oszlopok maradtak meg,
melyek mindig biztos pontok voltak az életemben.

Most már a fellegekig látok,
és várok...

Major Lili:

Megszűnök létezni, mint fekete és fehér

Fekete voltam egy fehér világban,
feketén éltem életem magányban.
Néztem ki szívemből, minden fehér volt:
a fák, a virágok az égbolt.
Magam voltam, féltem, mert különbözik a szívem.
Míg körülöttem mindenki ragyogott,
én úgy éreztem, majdnem belehalok.
Találtam egy könyvet fekete betűkkel,
a betűk varázsa fellobbant bennem.
A fekete betűk szeretete átjárt, mert éreztem,
az én szívem mindig is erre várt.
A fehér lapok magukban üresek,
így hát fekete szívem írt verseket.
Színes lett a világ, nem csak fehér,
de ott voltam én, aki eltűnt, akár csak a fehér.