Cannabis Sativa (var. indica)

(avagy kontra Baudelaire-nek)

3+1

A canabisszal kapcsolatos új tapasztalataim szinte kizárólag pozitívak – meg is ette volna a fene, ha ennyi év után még nem ismerném tökéletesen a szert...

A különböző anyagokkal „beütött” cuccot legtöbbször már színről, illatról, állagról felismerem, mielőtt betekerném a dzsoját. Amit viszont az idén nyáron elszívtunk, halványzöld volt, levéltöredék-szerű, szaga szinte semmi... szóval éppen olyan, mint egy gyenge THC-tartalmú kender legalja.

Hollókőn történt. Két barátommal jártunk ott, az észak-magyarországi hegységeket barangoltam be a nyáron. Előző nap már kapacitáltuk N.-nel L.-t, a házigazdánkat, hogy remek ez a bor és pálinka, amit napok óta kortyolgatunk, de a mesésnek ígérkező hollókői kiránduláshoz jól jönne egy kis gandzsa is. L. nem rajong érte különösképp, de néha azért akad nála egy kevés. Most is beugrott neki, hogy a dílerkedő keresztfia adott neki egy pakkot még előző karácsonykor a Marley-DVD mellé, s abból még akad tán egy kevés. S lőn. Indulás előtt N.-nel kissé fanyalogva tapogattuk, szimatoltuk a motyót, de úgy döntöttünk, mégis magunkkal visszük. A táskájába süllyesztette (egy női retikülnél nincs is jobb rejtekhely, hehe), aztán nagyjából rögtön meg is feledkeztünk róla. Odaértünk, végigsétáltunk ezen a remek kis autentikus középkori falun, az egyik étteremben faltunk is egy hatalmasat, közben leszakadt az ég, majd újra ki is derült, hét ágra sütött a nap... És mi lehet jobb egy kiadós ebéd után egy kiadós sétánál, fel a várhoz, a hegycsúcsra?

Már ott voltunk egészen közel, egy enyhe parittyalövésnyire a várkaputól, amikor az út mellett ott termett egy remek kis pad, mintegy jointsodrásra hívogatóan. S lőn. Mondom N.-nek, besodorjuk? Besodrom, mondja, és kacsint. Akkor hajrá! L. – szerencsére – nem kért. Hajh, sokára indultunk volna haza, azt meghiszem, hisz ő volt a sofőr. Én kezdtem. Két-három slukk, átadom. Ugyanez még egyszer. (Megjegyzem, most sem volt különösebb íze, szaga.) A harmadik körnél megtorpantam. Ilyesmit éreztem hirtelen a fejemben, hogy: ZSSSSSSSS!, közben mintha kivették volna az agyamat, és szilikonszénát tettek volna a helyébe. Te, mondom, én ebből nem kérek többet... Furán nézett rám, milyen sztorikat tolt ez a csávó itt három-négy napon keresztül – ott ismerkedtünk meg L.-nél pár nappal előbb –, most meg beszart, kiszáll a joint elején? Azzal N. vállat vont, és folytatta még két slukk erejéig. Azta, mondta halkan, és szépen kipöckölte a parazsat, a maradékot (körülbelül a százas háromnegyedét) pedig visszasüllyesztette a retikülbe. Azzal elindultunk. Próbáltam kommunikálni. Nem ment. Még magamban sem. Akkor talán dudolásszunk. Ez se sikerült. Teringettét, valami pedig csak legyen, mert szétbasz ez a semmi a fejemben! De semmi. Valahol egy kakukk szólt, ezt fel tudtam ismerni, bár nagyon fura volt, valahogy kicsavart, meg mintha belőlem jött volna a hang. És én erre mindössze ennyit tudtam „gondolni”: tikk-takk. Egy lépés tikk, egy lépés takk. Ahogy tapicskolunk a latyakban. Még 30–40 métert kéne megtenni. No, felmegyünk, kérdi L.. Mi N.-nel egymásra nézünk, aztán L.-re, és egyszerre csóváljuk meg a fejünket. Oda? Hülye vagy? Aztán csak lépegettünk csendben tovább. Tikk-takk. A táj egyébként gyönyörű volt, az erdő csendje megnyugtató, ember szerencsére egy szál se a környéken... Aztán, ki tudja, mennyi bandukolás után – az idő is eltűnt – ők ott elől hirtelen megtorpantak. Odaérve láttam, hogy egy baromira meredek, ezer szűk fokból álló, csúszós kőlépcsősor van előttünk. Erre mást nem tudtam mondani, csak ennyit: rideg. Itt mindenki elröhintette magát, felengedtünk teljesen, kacarászva lebotorkáltunk a lépcsőkön, s innen már szép volt minden.

Utóbb még azzal paráztattam N.-t, hogy képzelje csak el, mi lett volna, ha picit lassabban hat ez a szar, és végigszívjuk a szálat... Elküldött a faszba. És persze végig azt találgattuk, ez mi a fészkes fene volt. Mert tutira nem marihuána.

Amikor itthon elmeséltem Dének, ő azt mondta, szerinte ez a spice névre hallgató szintetikus genyó. Hát őrizzen meg az Isten a dizájnerektől! Kellenek a fenének.

Az előző rész itt olvasható.