Poborai Örs kispózái
Poborai Örs - kisprózák
zéró erózió
Késve érkeztél, de nem bántuk, így is ugyanazok az izgalmak és lehetőségek vártak ránk. Mi már az út felénél voltunk, amikor a cadillac dudája villámcsapásként cikázott keresztül a tömegen, és érkezett hozzám. Akarom az ocsmány testedet, az összes betegségeddel, mindened, amíg ingyen kapom. Megfordultam, ekkor lépett a fékre a sofőröd. Táskám bevágtam a kocsiba. Az a ruha volt rajtad, amit Austinban viseltél, a szokásosnál kevesebb vaku villan, de a bemutatásod itt sem marad el. Ilyenkor mindig elvesztem a realitásérzésem. Gondolom, mások is, nem mindennap találkoznak Steff-fel. Vénuszról beszélünk, a Hearts Castle-ről és Koonsról. A megemlékezés után sietve távozol. A nap hátralévő részét Katinál töltöm, M. M.-mel, Dodóval és Tiff-fel. Költészet, vér, vallás, limonádé és egy másik dimenzió. Szeretünk Pappéknál?
kanonizálhatatlanságoskodásaitokért
undorító, itt-ott megemésztetlen, megdermedt embercafatok. lógnak. skizofrén. mind vadul csapkodja önmagát. elborítja az agyát a nemrég odamenstruált véróceán. lassan tipeg az almafától a régi wc-ig, hogy oda hányjon. folytassa, armageddon az agyban. megpróbálja leírni, milyen érzés. egy idegen new yorkban és moszkvában. néhányotokat felhasznállak. a térdénél feljebb soha nem ért a fehér szoknya, a fekete köpeny. szárnyatlan angyalokat lát, lefesti őket, a fára akasztja. magát. most!. erdőben. lila és fekete dominál. szín. az úton végig, agyvérzések sorozata döngeti a koponyád. falát. nem fáj. van. kézen állva mászik fára a káosz, meg az anyja. csak a fejedben halhatsz meg. csak a fejemben hallhatsz meg. ellipszispályán vakon keringő öntudat. vagyok?. a semmi, nemlét és örökkévalóság közötti párhuzam.
ne tegyétek tönkre a világítótornyot
Megint elmentünk. Nem kis idő után, de persze nem azért, mert nem voltunk kíváncsiak arra, hogy mit tartogat a másik aznapra.
Kati megint az álmairól mesél, azt mondja, mindig ugyanazt álmodja, a hátsó kertben játszódik, szertelenség és diszharmónia, álmában mindig lát egy kismacskát, aki a hátsó kert falán mászik, a háta szét van nyílva, és a gerincénél ki van fordulva, rohadt szagot terjeszt mindenfelé, máskor a régi fásról álmodik, ami azóta ott van, hogy át tud nézni a kerítésen, buja növények, piszok, omlás, kurva jól érzem ott magam. Féreglyuk, tér-idő áthidalás, kábulat, spirális csíkokra szakad az utca és én…
…a távolság jó, főleg most, hogy köztem és a nem kívánt személy között van. Nem akartam találkozni vele, nem ez a Pricazás után, és most tényleg féltem, hogy rám ront, és nekem alakítanom kell, mert ezt várják, mert ezt a helyes. Elviharzok, „hitetlenek végtelen özöne, balgáktól nyüzsgő városok. Mi jó ezek közt? Oh én! Oh élet!”.
művészet, popkultúra és én
Már megint azt meséled, hogy utálsz itt lenni. Mindig a kezedben tartod a pezsgőspoharat, de most az asztalra teszed, és a rózsákhoz sétálsz, nem törődsz Tiscivel vagy Donatellával, csak velem. Azt mondod, csak én érthetlek meg. Magányra vágysz, ezt sose gondoltad volna. A kocsikhoz megyünk, te közben csinálsz pár fotót. Kimerült vagy, megfojt a tömeg és az érdeklődés. Hálát adsz istennek, hogy itt vagyok. Megérkeztünk a Louvre-ba. Remélem, nem kell sort várnunk. Erre elmosolyodsz, ma először. Te átöltözöl, addig felkeresem M. M.-et, rég nem láttam már. A főbejáratnál találkozunk. Vakuvihar. Rembrandt-képeket nézünk, te sírva fakadsz. Egy éve ismerlek, az idő alatt sokat meséltél magadról. Hátat fordítasz, és azt mondod, menjünk haza. Mindenkit elküldesz a házból. Borozgatunk, aztán ismeretlen embereket hívunk fel, ez mindig felvidít mindkettőnket. Megszólal a telefonod, indulni kell, de előtte a felismerhetetlenségig öltöztetlek, és végigvonulunk a Time Square-en. Kimondhatatlanul jól érezzük magunkat, le is késsük a rendezvényt. Ez egy jó pont nálam. Twitter. „A common day with Goddess of Love”.
