Dévity Tamás
Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2023. Vers, 1. hely
Kaszáló
egyes illatok visszahozzák mindazt, amit a kaszálótól kaptam,
alaposan szétnéztem, ha csak lehetett.
ilyenkor látni véltem kevesek szeme világát,
enyém volt itt minden!
figyeltem a nap táncát, a horizonton elhaladó madársereg felett:
valóságos enumeráció.
az ég vásznán a sárga és a belógó zöld keveredik.
a kellemes kék tengerként lavírozott a palettán,
az egy polccal lejjebb található búzatáblában gabonakörök, rókaösvények.
képzeletem sakálkiáltozásai megborzongattak,
ahogy próbáltam elcsípni a hangot, már bokáig a sárban cammogtam.
lábszáram tiszta vér volt a hozzá verődő tarlótól.
nem győztem vakarni rákvörös bőröm,
a szúnyogcsípések helyei fájtak.
a híd alatt csendes csermely zihált,
benne rusnya varangyos békák hangolták túl egymást.
próbáltunk itt zlaticát fogni, bár inkább kudarc akadt a horgunkra.
képzeletünk szitakötői lelkeket segítettek át
át a túlvilágra.
nem volt korlát a híd szélén,
a víz is szabadon sodródott,
vele jutottam el messzi tájakra.
Utcám
Saroknyira lakom innen.
Látom, hogy hol élek, környezetét:
a kövesútra kevés fény szóródik
Néhány égő pislákol már csupán,
lassan le is kapcsolják őket
Hajnali órákban járunk,
nem releváns.
Az éjszaka végeláthatatlan,
akkor lesz vége, ha én azt akarom.
A tavasz lábnyomai fedik egymást
ők pecsételik meg színes útjainkat.
Utcám foltozott nadrágként terül el a fák lábánál,
amott parlagon hagyott mezsgye körvonala rajzolódik ki,
oázis az oázisban.
Jó szemek kellenek, hogy sakkozni tudjak tekintetemmel.
Bájos látványra taposok rá, tücskök és szöcskék kollaborálnak,
muzsikálnak,
ciripelnek,
koncertet adnak az emlékmű előtt álldogáló márványpad alatt.
Elférnek a paréfészek takarójában.
A pitypangok, pipacsok, kék nefelejcsek összemosódása tejutat varázsol szomszédom portája mellé,
a pocsolyában olajszivárvány, amit a beletükröződő csillagképek arcai keltenek életre,
együtt oldódnak.
A csillagok hangok a villanyvezetékek kottáján,
fényükben nem tévedek el, mint Odüsszeusz.
Tenyerem ráncait sem ismerem jobban ettől a helytől,
sokat játszottunk itt, a ringlókapufák között, ahol a virágpor varázsporrá lett.
most viszont nehéz lépéseket teszek meg,
szinte markolom a levegőt,
az üdítő szellő kábítja éber agysejtjeimet,
hajnali órákban járunk már, nem releváns
már a reggelt akarom,
szomszédom kakasa időhatározóként funkcionál,
házam előtt állok, mégis otthonomat keresem.
