Garai Bálint
Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2021. Vers, 3. hely
Fordított betűhalmaz
Fejjel lefelé lapozom a napi híreket
belelapozva magam a papír száraz magányába.
Címlapon szereplő összefirkált arc lettem én is, és most egy napra ott heverhetek a nagyi asztala alatt.
Gondolom, papíron kényelmesebb lógni, mint itt
de sebaj, a bőr itt is-ott is gyűrődik
az idő meg relatív tépelődés
szóval nekik mindegy, hogy éppen papíron lógatod magad, vagy a valóság akaszt-e fel.
Bele kéne már dögölni ebbe a fordított betűhalmazba
leírni, hogy vége, majd vesszővel folytatni aposztrófként
szánalmas önhitegetésképp
self portrait firkálni az újságra
és felvenni egy rajzolt identitást:
ez az, ami sosem ment igazából
pedig rajzolni tudok én
csak fejjel lefelé öltözködöm.
Igazán kötődni
Abba kellene már hagyni ezt is.
Úgy értem, véget vetni a tépelődésnek.
Persze az ilyet jobb minél gyorsabban.
Szóval hirtelen letépni, ne tartson sokáig.
Néha belegondolok, és remélem, csak a jóra fogsz emlékezni majd.
Meg, hogy őszinte legyek – mert mindig az voltam –, szóval, hogy fáj.
De csak most, meg még egy darabig
és hogy nyomot hagy, de olyat, ami szép.
Tehát neked nem kívánok semmi jót, túl közel vagy még ahhoz – én pedig túl éretlen –, de annak, aki leszel majd, távol mindentől, ami én,
egy szép nyomot kívánok.
Amiből azért kiolvasható lesz a hirtelenség, és némi megbánás.
Látod, ez az ami, ami nekem sosem ment:
a hirtelenség
hiszen próbálom minél tovább elhúzni még ezt a verset is
itt tépelődöm ezek között a sorok között,
kapaszkodva valamibe, ami általam lett, mégis téged közvetít azt hiszem, ezt jelenti igazán kötődni.
Szüntelen
Hogy szeretem a szobámba beszűrődő poros napfényt
van amikor jobban, mint bármi mást. Fekszem. Csak én vagyok, a padló és a napfény.
Kivonulás a szobából és leereszkedés a gyökerekhez, ez történik most, szüntelen.
Nem valami izgalmas, talán felesleges is.
Igen, ez az:
próbálom feleslegesen eltölteni az időt
egyszer és mindenkorra.
