Szabó Réka Dorottya
Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Vers, 1. hely
Szárma
ülünk az asztalnál, apa eszik
közben figyelem a rendetlen udvart
valaha itt minden zöld volt, régen
azóta kiszárította a perfekcionizmus
ma szárma az ebéd, szeretem
de nem tudom lenyelni
apa mindig azt mondja, keményfejű vagyok
ez az alma messze gurult a fájától
arra a füstre gondolok, amit belépés előtt kifújtam
az igazi énemmel együtt szállt el
anya megütne, ha meghalnék
a húgom születése óta nincs idő a kertészkedésre
rozsda ült a gereblyére
ahogy a közös vacsorákra is
olyan az udvarunk, mint aki
lassan, de biztosan hervadozik
Magyar kopogós
cipőm talpa kopog a vajdasági utcákon
kikopogok az időből, kézenfogva a nélkülözéssel
elsietünk a remény mellett, és
elfordítjuk fejünk, ha szembejön a támasz
életünk reggelén vacogunk, igaz,
alaposan betakaróztunk a magánnyal
menekülnénk az emlékeink elől, de képtelenek vagyunk lépni
mi is a beton része vagyunk
mások árnyékukat látják bennünk
kopogok, és jön utánam a szegénység
kopogok, csatlakozik a némaság és a kétségbeesés
kopogunk, és felnövünk a kilátástalanságig
elhalmoznak szavakkal, hogy szabad vagy
de mi csak kerülgetjük az utunkba kerülő kátyúkat
megyünk, és nem nézünk hátra, amikor a képmutatás szólít
törölgetjük magunkról a köpetet, amit az egyenlőség jegyében kaptunk
félünk és kopogunk
kopogunk az időtlenségig
