Humorizálkodás, izélkedés, ízléstelenkedés

KMV, humoreszk 2. hely – Csúri Máté

Fotók: Gutási Lukács

Szokás mondani, hogy a humor olyan, mint a láb, van, akinek van és van akinek nincs… Ez kiváltképp a feketébb fajtájára érvényes. Már nem azért, hogy rasszista volnék, nincs nekem semmi bajom a színes egyéniségekkel. Itt mehetnék tovább, de akkor kiderülne, hogy rasszista vagyok igazából, csak tagadom.
Rá is térek a fő témára! Mi az, hogy humor? Segítek, nem olyan, mint a tumor. Fontos különbség a humor és a tumor között, hogy a tumoron nem nevetünk. Tudjuk, mi az a tumor egyébként? Segítek ebben is. Semmi köze sincs a tenorhoz. A tenor egy adott hangtartomány, a tumor meg egy daganat. Jó- vagy rosszindulatú rákos sejtek halmaza által alkotott daganat. Pontosan olyan, mint amikor az óvodások körtáncot járnak, és verset mondanak. Ám megjegyzendő különbség, hogy a tumor nem mond verset – jobb esetben, viszont egyezés, hogy sem az óvodásnak, sem a tumornak nincs annyi foga, mint egy felnőtt embernek. No, de a humor egy más dolog. Olyan dolog, ami ha jó, nevetéssel díjazzuk. Egy tumor hiába dagad oda fantasztikusan, nem nevetünk rajta… Érezzük, hogy kellemetlen számunkra, hasonlattal élve, kellemetlen, mint a migránsok az Uniónak. Persze, a migránsokkal együtt érzünk, míg a humor sokszor az empátia fordított alkalmazásán alapul, kinevetjük a másikat, hogy neki rosszabb. Például: „Nézd már amazokat ott! De rossz nekik!” Erre jön a válasz: „Hö-hö-hö tényleg!” Ezt kárörömnek nevezzük, olyan undorító, mint egy kifordított giliszta. A giliszta egyébként sem a legcsinosabb állat, kivéve nyakkendővel. Nyálkás, ezért senki sem rakná bele a saját fotelébe, és a házba se jöhetne be, mert sáros. Mondanák ilyenkor az okosok, hogy hát de a lábtörlő…? Igen ám, csak senkinek sem jut eszébe, hogy annak a rohadt gilisztának lába sincsen! Egyetlen pozitívum, hogy már rég alulról szagolja az ibolyát, ja de nem, mert orra sincs annak a szerencsétlennek! Hö-hö, de rossz neki. Meg azért nem szeretem, mert folyamatosan áskálódik, nem szeretem az ilyen típusokat, de sokkal jobban kiakadnék a gilisztán, ha zaklatna is. Mondjuk, különféle fenyegető üzenetek küldözgetésével, hogy ha nem cserélem ki az egyszerű földet komposztra az udvarban, akkor elveszik a házam. Úgyhogy szerencse, hogy a szervezett bűnözés a giliszták között még annyira nem terjedt el, de már csak idő kérdése… Egyetlen érdemük van a gilisztáknak, véleményem szerint. Mégpedig az, hogy, ha félbevágjuk őket, életképes mindkét felük, és kinő belőlük egy másik giliszta. Ezt magammal nem tudnám véghezvinni, esetleg a saját gilisztámat apríthatnám fel, és akkor is csak annyit érnék el, hogy eunuchnak gúnyolnának, szleng szóval töketlennek, de a félkarú rabló sem lenne utolsó variáció… Most, hogy a giliszta téma kifulladt, vagy mondhatjuk úgy is, hogy félbehagytam, hadd beszéljek egy kicsit a zsenialitásomról. Nos, kérem szépen, én zseniális vagyok! Bár a humor definiálásánál igen-igen megütközik e zsenialitás a szomorú valósággal, hogy kudarcot vallok, mivel csak egyéni ízlés kérdése, általánosságban nem beszélhetünk róla.

Nem azért ez a példa, mert rasszista vagyok. Sokkal jobbat nevetek egy macskás videón. A macskák aranyosak. Már amelyik, néhány közülük is egy rohadt dög, és ezt nem rosszból mondom, tombol bennem a jóindulat, a kedvesség és a… mondtam már, hogy zseniális vagyok? – gondolata. Meg szép is vagyok igazából, pedig nem is Perwollal mostak, ami jobb is, mert egészségügyi állapotom miatt nem bírja az epém sem az öblítőket, sem a mosóporokat. Ezek után emésztésileg nagyon csúnya dolgokat művelek, melyek hasonlóak a humorhoz, abból adódóan, hogy ugyancsak definiálhatatlanok. De mindegy is, ezek csak lényeges dolgok.

Igazság szerint, olyan sok szörnyűség történik ebben a világban, szó szerint, mint egy abortuszklinikán, és szomorú, hogy azon nevetünk legtöbbet, amiken inkább sírni kellene, de megyek is, most már pihenek egyet, elfáradtam a görbe tükör tartásában…

Azért a macskák tényleg viccesek!