Jogi Kar, te drága!
DAY 299: PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ
Az a hülye pénz, mindig csak az a hülye pénz, mert minden akörül forog! Sakkozni kell az életben, hogy az ember ne húzza a rövidebbet, ha pénzügyekről van szó. Voltak napok, amikor viccből jelentettem be vizsgákat, tudtam ugyanis, hogy esélytelen megtanulnom a tantárgyat idejében, és azt is feleslegesnek tartottam, hogy egyáltalán elhúzzam az egyetemig a valagam, hogy legalább lássam, mi vár majd rám, ha eljön az idő. Nem sajnáltam a pénzt, mert nevetséges összegeket fizettem. De ezeknek a vizsgáknak most megháromszorozódott az áruk. Egy zsúfolt vizsgaidőszak sok lemondással járhat.
Most már ismerem a kapacitásaimat, turisztikai szándékkal csak ritkán állok ki. Ha bejelentek valamit, akkor arra a vizsgára olyan hittel és szenvedéllyel készülök, mint amilyen Petőfi szívét hevítette a forradalomra készülvén. Minden egyes para számít, amit az egyetemre költök, ahol elvileg meg sem kéne fizettetni a vizsgabejelentést. Mindig ott lebeg a szemem előtt a félelemmel övezett kérdés, hogy mi lesz, ha egy kis hőemelkedés miatt nem engednek majd be? Még sose volt problémám, de mi lesz akkor, ha...? Hagyom elúszni a pénzt és a befektetett időt? Néha komolyabb dolgokon agyaltam. Bántott a rák, a genetikai betegségek és a radioaktív sugárzás miatt aggódtam, valamint azon agyaltam, hogy vajon képes leszek-e majd teherbe esni és egészséges gyerekeket szülni, ha annak is eljön az ideje. Most meg egy kis láz a legnagyobb gondom. A 37,5 meg a vizsgára befizetett pénz a postaköltségekkel együtt. Átértékelődnek bennem a dolgok. Talán pont az ilyen jelentéktelen hőemelkedés vonja majd el a figyelmem a komolyabb gondokról.
DAY 300: ÖLTÖZKÖDÉSI SZOKÁSOK
Az egyetemi városban, az egyetem falain belül sok mindent lehet látni. Ami meg az öltözködést illeti, elég gyakran van is mit nézni. Ott vannak azok a pasik azokban a nadrágokban, amelyekből kikandikál a kecses kis bokájuk. Így festett rajtam annak idején az a nadrág, amit kinőttem. Ezeket a pasikat meg féltem, ha így folytatják ebben a hideg időben, előbb-utóbb petefészek-gyulladást fognak kapni... Akkor ott van a hallgatók azon csoportja, amely még az első év első tanítási napján lenyúlta apuci zakóját, amiben a közeli rokont temette, utána pedig sose vette fel. Ezek már a kezdetek kezdetén ügyvédnek képzelik magukat, pedig körülbelül annyit tudnak a jogról, mint a betonkeverő. Akadnak hétköznapi halandók, akik nem gondolják túl az öltözködést, így a ruhájuk megfelel az időjárásnak és egy átlagos keddi napnak, amikor semmi jelentőségteljes nem történik az életben. Különcök mindig akadnak természetesen, akiknek már a viseletükről ordít, hogy valamit mondani akarnak, de sajnos még maguk sem tudják, hogy pontosan mit is. Ezek az eltévedt Victoria Secret-modellek, meg azok, akik, mondhatni, pizsamában merészkednek közénk, vagy éppen ott virít a szerb címer a pofájuk közepén, mert ezeknek a drágaságoknak nem felelt meg a sima maszk, amit tíztől száz dináros áron lehet beszerezni. Eddig úgy mondták, hogy „szádba repül a sült galamb”. Ha ez elásítja magát, még a végén lenyeli azt a szegény kétfejű sast.
Elnézegetem az embereket. Nézem a kolleginát, s nézem magamat. Ő kiöltözve, blúzban, nagy hivatalosan, egy miniatűr táskát fog a kezében, és úgy ki van sminkelve, mintha reggel kilenckor kezdődne az éjszakai élet, míg én egy egyszerű fehér felsőben és szabadidős alsóban. Én persze macinaciban is feszítek – szóval, miért is ne? Minek így kiöltözni? Nem a szép szemem, de nem is a ruhatáram gondosan megválogatott darabjai alapján fogják felmérni a tudásomat. Szóval ez a lezser viselet nem az elnyúlt karantén style, és nem is annak a jele, hogy siettem, és az átöltözésre már nem maradt időm. Nem, egyszerűen csak fáj a májam. Minek kell kiöltözni egy vizsgára? Húsz perc miatt én ugyan nem fogom magam puccba vágni. Tovább tartana sminkelni, mint felelni. Egész pontosan mit is kapok azzal, ha magassarkúban, kipöttyenve átveretek a városon, és úgy ülök be a padba, mintha a professzor helyett az angol királynőre várnék? Ha nem tudod az anyagot, babám, akkor hiába a kis ruci, csak egy jól fésült szar vagy. Ha valamit tudok, akkor azt tudom. Ha valamit nem tudok, akkor azt nem tudom. Az már nem oszt, nem szoroz, hogy éppen mi van rajtam, szandál, tűsarkú, vagy az ötéves „sztárka”.
(Folytatjuk)
