Városi kaland

Édesanyámmal igyekeztünk bejárni a belvárost. Én karórát szerettem volna venni, ő pedig pipere holmikért indult, de több érdekes dolog is megütötte a fülemet ezen a délutánon.

Minden ott kezdődött, hogy egy nagy áruházban voltunk, édesanyám felpróbált egy ruhát, ami útközben megtetszett neki, és elvonszolt engem is a fülkéhez.

Ott volt egy magyar ajkú roma fiatalember, aki a fiát öltöztette ki, ha jól hallottam, egy lakodalomra.

A kis kölyök felpróbálta, jó is volt rá a ruha, és elindultak fizetni, a lépcsőn lefelé.

Édesanyám is akkor jött ki, így hát mi is a pénztár felé tartottunk. Láttuk a fiatalembert, ahogy fizetni ment. Egyik ott dolgozó folyamatosan követte, ott lihegett a nyakában, egészen addig, amíg a kasszához nem értek. A férfi beállt a sorba. Az alkalmazott továbbra is ott állt. A fickó meg is kérdezte, hogy miért áll itt, mire azt a választ kapta, hogy csak ellenőrzi az árakat.

Erre az ember kijelentette, hogy nincs mit ellenőrizni, odamegy, és kifizeti, mire a nő gúnyosan annyit mondott, hogy nem baj, ő a biztonság kedvéért ott marad.

Szabályosan rossz volt nézni az ott dolgozó nő megvető pillantásait, érződött, hogy a roma származása miatt nem hagyja nyugton az embert. Nekem is nagyon kellemetlen volt, el sem tudom képzelni, hogy a férfi mit élhetett át.

Tény, hogy a roma származásúak körében nagyobb a bűncselekmények száma, de hogy minden roma, aki betéved a boltba, alanyi jogon potencionális tolvajként van elkönyvelve, az egy picit erős.

Ezek után egy pozitív dolog is történt.

Úgy döntöttünk, beülünk egy fagylaltra. Leadtuk a „rendelést”, és leültünk a kijelölt helyre. Egy 18 és 21 éves kor közötti fiatalember hozta ki a fagyit. Nagyon pozitív kisugárzása volt, látszott rajta, hogy nagy örömmel fordul a vendégekhez, és odaadóan dolgozik. Később arról beszélgettünk, hogy ilyennek kellene lennie egy vendéglátósnak, már csak amiatt is, hogy ha ilyen kiszolgálást tapasztalunk, valószínűleg legközelebb is ide fogunk leülni. Majd elkezdtem mesélni egy negatív példát. Fél évvel ezelőtt a hozzánk legközelebb lévő boltban dolgozott egy nő, akinek a műszakjában nagyon nem szerettem bemenni az üzletbe. Beléptem a boltba, szokásomhoz híven hangosan köszöntem, mire ő csak az orra alá motyogott valamit. Nagyon érződött, hogy úgy viselkedik a vásárlókkal, mintha ők tehetnének bármiről is. Nemegyszer megtörtént, hogy kerékpárral meghosszabbítottam az utamat csak azért, hogy ne kelljen abban a boltban vásárolnom. A nő azóta már nem dolgozik ott.

Vissza a fagyizáshoz... Nyilvánvaló, hogy hagytunk borravalót, nagyon meg voltunk elégedve mindennel.

Az autóbuszra kellett még várni körülbelül tizenöt percet, így hát leültünk a megálló melletti padra.

Az egyik arra jövő buszról leszállt egy hatvanas éveiben járó nő, és ahogy lelépett a buszról, a padkában megbotolva majdnem rámesett. Mindezek után elkezdett rám ordítani, hogy elbukott a lábamban, miközben az közel sem volt hozzá. Sem én, sem édesanyám nem tartottuk annyira fontosnak, hogy most emiatt leálljunk vitázni, hagytuk inkább az egészet, és nevetve hazamentünk.

Gondolkodtam hazafelé, hogy mi válthatta ki a nőből ezt a reakciót, és arra jutottam, hogy valószínűleg rossz napja volt, vagy alapvetően keserű az élete, és bizonyára csak egy jó alkalomra várt, hogy másokon vezesse le a feszültséget.

Elég tartalmas nap volt: saját szememmel láthattam a rasszizmust, egy nagyon példás vendéglátót és egy feszültséget másokon levezető idős nőt.