Jogi Kar, te drága!
DAY 58: KPP
Szinte gratuláltam a professzornőnek. Az első héten engem sem érdekelt több az alapvető információknál. Vettem a fáradságot, hogy végigüljem az első órát, de csak az első órát, és felírjam a könyv címét, szerzőjét, a prof nevét. Több már nem érdekelt különösebben. Nem én voltam az egyetlen, akinek első héten még nem jött meg a munkakedve.
Azon a csütörtöki napon is csak az első órára akartam bemenni, és készen álltam arra, hogy az első adandó alkalommal lelépjek. Aztán a professzornő beszélni kezdett, és olyan érdekes volt, hogy végighallgattam mind a három órát. Ezért akartam neki gratulálni.
Nemcsak, hogy ottmaradtam, de az előadás minden egyes pillanatát élveztem. Tekintetem követte a professzornőt, és igyekeztem inni tudásának azt a részét, amit akkor megosztott velünk. Már nem attól rettegtem, hogy úristen, itt beszélni kell, meg csoportmunka és debütálás, meg hogy vita vár rám, hanem részt is akartam venni mindenben.
Kilencven perc alatt sok mindent megtanul az ember. Ha nem is a tananyagot, de mégiscsak hall valamit, ami végigvezeti az életen, belevésődik az agyába, és mottóvá, illetve motivációvá válnak. Ez alatt a kilencven perc alatt értettem meg, hogy valójában mennyi lehetőség áll előttem. Talán ekkor fogtam fel igazán, hogy mennyire fontos, amit csinálok, hogy itt nincs lehetőség a hibázásra, hiszen a sebészhez hasonlóan emberi életekről döntünk. És annak súlya van. Nem amputálhatunk egy egészséges lábat egy „upsz” kíséretében, mert mindennek megvan a maga következménye. Amilyen döntést hozunk, azzal hajtjuk álomra a fejünket.
DAY 59: SZÉLES LÁTÓKÖR
Az ember az egyetemen is megtanul ezt-azt. Valamennyi új adat közül a legfontosabb az, hogy mindent ki kell próbálni. Akármilyen lehetőséget gördít elénk az élet, meg kell ragadni. Ez természetesen azt is jelenti, hogy le kell nyelni egy nagy adag félelmet, esetenként pedig a büszkeséget is.
Meg kell tenni az első lépést. Le kell nyelni az első keserű kommentárt, és akkor megnyílnak előttünk az ajtók. Semmi sincs kőbe vésve, és a csillagokban sincs megírva a jövő. Valójában a tudással építjük az utat. Aki rendszeresen tanul, és képes higgadt maradni, gyorsabban fog haladni, mint az, aki az utolsó pillanatban, nagy nyomás alatt és idegesen próbálja meg elérni célját.
DAY 60: NAGY REMÉNYEKKEL A HARMADIK ÉVBEN
Természetesen minden év kecsegtet valami újjal. Új tantárgyak, többnyire új professzorok, új barátok, új esélyek. Végre valami, ami felkelti az ember figyelmét. Kezdem úgy érezni, hogy még csak most fog értelmet nyerni az a rengeteg dolog, amire eddig csak úgy tekintettem, mint a könyvekbe leírt hülyeségre, amit nekem meg kell tanulnom. Elérkezett az a pillanat, amikor végre hallok valami olyat, ami felkelti a figyelmemet, elcsalogat az egyetemre, és le is ragaszt az első székhez.
Azt hiszem, alig vártam, hogy harmadéves legyek. Nemcsak azért, mert az azt jelenti, hogy túl vagyok a felén, hanem azért is, mert mindig mondták, hogy majd csak harmadikban ismerkedem meg igazán a joggal. Lassan kezd kitágulni a látóköröm. Ki hitte volna, hogy egy nap majd én is hálás leszek a professzoraimnak?
Most végre valami történni fog. Nem csak magolásból áll az egész. Itt az embernek ki kell nyitnia a száját, és megismerkedhet bírókkal, ügyvédekkel, fontos jogi eljárásokkal, valamint magával a bíróság épületével. Csak idő kérdése, és mindenki újra beleszeret a jogba, aki hozzám hasonlóan valahol az elmúlt két év során elveszítette a reményt. Ez most olyan lesz, mint a filmekben. És természetesen, a filmek is új értelmet nyernek...
Hétről hétre hullafáradtan sétálok be a terembe, alig pár óra alvás után, elfoglalom az ajtóhoz legközelebbi helyet, és várom, hogy végre halljak valamit. Amint megkezdődik az óra, én egy elvarázsolt világban vagyok. Rendszeresen tanulok az adott tárgyból. Minden alkalommal hallok valami újat, amit nem tudom, hogy mikor fogok majd használni, de abban a pillanatban, amikor hallottam, úgy tűnt, hogy nem kis súlya van a szavaknak.
Csak a disznók nem változtatják a véleményüket – Mussolini. Okos mondás, meg kell hagyni. De most mit is kellene kezdenem ezzel az információval? Minden nap hallok valami efféle okosságot, amit aztán feljegyzek a füzet hátuljába, és éjjel is ezekről álmodom. Számomra ez mind jelent valamit, de én nem mehetek oda valakihez azokkal a szavakkal, hogy figyelj, csak a disznók nem változtatják a véleményüket. Elsősorban azért nem, mert az emberek nagy része olyan, mint a ló. Csak előre, és hajtják a magukét. Izgalmas lesz majd egyszer egy szép napon emberekkel dolgozni...
