Masterdiploma félreértés szakon

A nénik nem értik

A Vajdasági Televízió magyar nyelvű adásában a minap egy beszélgetős műsorra bukkantam. Nem mindig vagyok megelégedve a csatorna színvonalával, talán ha az erőltetett és kínos lazaság helyett a valódi gondjainkra és mindennapi életünk bemutatására összpontosítanának, elfogadhatóbb lenne.

Fiatalok, munkavállalás, elvándorlás – örökzöld témák, az embernek már-már az az érzése, ha minderre lenne is egyszerű gyógyír, akkor sem oldanák meg, hisz akkor nem lehetne tovább pufogtatni az olcsó közhelyeket. Sajnos ebben a műsorban sem mentek többre. A diplomás fiatalok nem találnak munkát. Pont.

Mivel a beszélgetés egy tapodtat sem vitt közelebb a probléma megoldásához, de még a megértéséhez sem, kénytelen voltam az esti zuhanyozás alatt továbbgondolni a dolgokat. Egy közszolgálati médiumnak feladata lenne a háttér mögé tekinteni, ennek ellenére a műsorvezető és a vendégei sajnos elkerülték az emberi fejlődés sajátosságaival és törvényszerűségeivel való szembenézést. Enélkül pedig nem érthetjük meg azokat a mozzanatokat, melyek meghatározzák az életünket.

Urak és szolgák

A régebbi korok társadalmai úgy épültek fel, hogy az emberek nagy része egy szélesebb „közrétegbe” tartozott. Sokan elnyomorodtak és lesüllyedtek, de voltak kivételezettek is. A gazdagságot, megbecsülést, nagyobb életszínvonalat jelentő pozíciókból mindig is kevés volt, amit csak kevesen foglalhattak el a múltban és a jelenben is.

Az iparosítás és a modernizácó jelentős változásokat eredményezett. A munkanélküliek, ipari és mezőgazdasági munkások, kisbirtokosok, hivatalnokok, a gazdasági, kulturális és politikai elit tagjai alulról felfelé rétegződtek. A nyíltabbá váló oktatási rendszer lehetővé tette, hogy a rosszabb körülmények közé születettek is felemelkedhessenek. Mivel ezeket a helyeket főleg szakképesítéssel lehetett elfoglalni, a tanulás a társadalmi felemelkedés legjárhatóbb módjává vált.

A huszadik század második felében a nyugati társadalmak újból átalakultak, ekkor épültek ki az általunk is vágyott jóléti rendszerek. A fenn említett különbségek jórészt eltűntek, ismét kialakult egy széles alapréteg, amelybe beletartozott a gyári melós, a hivatalnok, a pincér, de a pedagógus is. A kiegyenlített bérek hatására mindenki hozzájuthatott a fogyasztási cikkekhez, lakáshoz, kocsihoz, nyaraláshoz stb. Ahogy a régi korokban a lakosság túlnyomó többségét a parasztok, kézművesek, kereskedők alkották, a mai társadalmakban a „munkavállaló” tölti be ezt a posztot. Természetesen itt is vannak kivételezett rétegek, a tőkések szűk köre, csúcsértelmiségiek, gazdasági és egyéb vezetők, tudósok, művészek, politikusok stb. Habár drasztikus mértékben növekedett a fiatalok oktatási szintje – a huszonévesek közel fele rendelkezik valamilyen felsőoktatási végzettséggel –, természetesen ennyien nem juthatnak be a továbbra is korlátozott számú magasabb pozíciókba. Tehát a diplomás fiatalok jó részének is a társadalmi alapkategóriában kell elhelyezkednie. Nagy részük a magánszolgáltató szektorban, ami lényegesen labilisabb, mint az állami, ipari vagy mezőgazdasági termelésben végezhető munkák. Az előbbihez sorolhatjuk a turizmust, a vendéglátást, a marketinget, a médiát, valamint a különböző pályázati támogatásokra épülő projektmunkákat, amik eleve korlátozott időre szólnak. Mivel egy esetleges válság legelőször ezeket a munkahelyeket söpri el, érthető, miért olyan magas a diplomás munkanélküliség Európa több országában.

Big Bang Theory mint társadalompolitikai kísérlet

Hasonló folyamatok érvényesülnek a vidékünkön is. Ami az elérhető munkahelyekhez, pozíciókhoz való hozzáférést illeti, mindenképp. Itt is megugrott a diplomás fiatalok száma, akik a felemelkedés teljes igényével jelentkeznek, ugyanakkor itt is szűk a felső kategóriás társadalmi szerepek száma. Ez általános elégedetlenséghez és elkeseredettséghez vezet, ám ne gondoljuk, hogy a gazdagabb társadalmak fiataljait mindez elkerüli.

A huszadik században az iparosítás, automatizálás hatására átalakult a munkaerőpiac, modernizálódtak a társadalmak, egy teljes generáció azt hitte, hogy mindez a saját szorgalmának eredménye, és nem vették észre, hogy csupán egy szerencsés történelmi korszak tette ezt lehetővé. A legnagyobb baj, hogy ezt várták el gyermekeiktől is. Mivel ez lehetetlen volt, hiszen nem lehetett mindenki orvos, jogász és űrhajós, a fiatalok milliói érezték magukat becsapva, és lázadni kezdtek. Ennek következménye volt a hippi, a yuppie, a punk és mindenféle zenei és életmódbeli szubkultúrák kialakulása. Bármennyire is hihetetlen, de ezt a problémát dolgozza fel az egyik leghíresebb filmsorozat, a Jóbarátok. A kertvárosi fiatalok visszamenekülnek a városba szüleik és környezetük elvárásai elől. Lemondanak az anyagi felhalmozás és hivalkodás igényéről, helyette a baráti kapcsolatokban, a tehetségüknek megfelelő karrierben és az élet apró történéseiben (főzés, sport, pletykálkodás) keresik a boldogságot. Ebből az alapkoncepcióból rengeteg új sorozat is született (az Agymenők, az Így jártam anyátokkal stb.), talán egyre inkább eltávolodva az eredeti mondanivalótól. Az alapmotívum azonban megegyezik, hőseink konfliktusban állnak a szüleik világával, akiknek az amerikai álmot még mindig a kertváros, a fogyasztás, a folyamatos „előrejutás” jelenti.

Így jártam anyátokkal! Kapálni?

Talán ennek a látásmódváltozásnak kell bekövetkeznie a vajdasági magyarok életében is. Lassan eljön az ideje, hogy leszámoljunk a hamis elvárásainkkal. Azzal a hazugsággal, hogy egy állami vagy magániskola magával vonzza az életszínvonalunk emelkedését. A mi társadalmunk is a fent említett szerkezetet mutatja. A magasabb munkakörök, tudományos és egyéb vezetői pozíciók korlátozott számúak, a lakosság többsége ugyanúgy az alapkategóriában kénytelen boldogulni. Sajnos a helyzetet súlyosbítja, hogy nálunk a magas munkanélküliség miatt itt is nehéz elhelyezkedni, a felsőbb helyekre pedig nem a tudás és szorgalom eredményeként lehet bejutni, hanem a politikai és egyéb kapcsolatok révén. Mivel ezen csak lassan és nehezen lehet változtatni, az élet pedig feltartóztathatatlanul rohan, szembe kell nézni a lehetőségeinkkel. Meg kell majd tanulnunk, hogy ne várjunk csodát a második, harmadik diplomától és a mindenféle fölösleges képzéstől.

Pedig legnagyobb szükség pont a diplomás fiatalokra lenne, akik új felfogást, új életszemléletet, együttélési formákat hoznának. Sajnos a mostani diplomások még a szüleik fogyasztás után sóvárgó, címekben és státuszokban gondolkodó, kispolgári mentalitásától vezéreltek. Ahol Szegeden utcaseprőnek lenni elitebb dolog, mint a szülőfaluban gazdálkodni. Miközben a nyugati fiatalok a diploma megszerzése után örömmel csatlakoznak a szüleik gazdaságához, vállalkozásához.

Az említett Jóbarátok című sorozat legfőbb üzenete, hogy az általuk bemutatott életvitel gyakorlatilag a világ minden pontján elérhető. Akár Csantavéren, Bajsán, Törökkanizsán... Itt is kiszakadhatunk a szüleink világából, a hamis és kényelmetlen elvárásokból. A rengeteg üres ház, lakás pedig fizikailag is lehetőséget adna arra, hogy megvalósítsuk a független, szabadabb életet, még akkor is, ha jobb híján húszezer dinárt keresünk, vagy teheneket fejünk.