Egymaroknyi kutyával a világ ellen

(A sorozat előző részét ITT olvashatjátok el.)

„KINGSTON EGY BÁJOS VÁROS, GAZDAG TÖRTÉNELEMBEN ÉS KARAKTERBEN.” – Mordecai Richler

Manapság szinte mindent meg tud az ember rendelni Kínából. Azt is, amit meg tud nevezni, meg azt is, amit nem. Illetve amitől zavarba jönne, ha valaki felhozná egy családi ebéd alkalmával. Én kaparós térképet rendeltem. Kisebb-nagyobb pontossággal van rajta feltüntetve a világ minden országa. Anno, amikor keresztül-kasul bejártam például Olaszországot, nagy örömmel kapartam le a térképemen a csizmát. (Mondjuk nem volt éppen csizma alakja.) A barna térképen lassan feltűntek a zöld foltok. Ezek jelezték a megjárt helyeket.

A többnyire lekapart Európa után, sosem hittem volna, hogy egy nap majd másik kontinensről is lekapargathatom azt a barna réteget, ami a megjáratlan helyeket rejtette el a kíváncsi szemek elől.

Ontario, amelynek bizonyos részeit felfedeztem, háromszor akkora, mint Olaszország, ennek ellenére a kaparós térképen szinte alig látszik, hogy ott is valami zöldellik. A felfedezés pedig Kingstonban, az egykori fővárosban vette kezdetét.

Habár mindössze pár évig, Kanada fővárosa valaha a Kingston nevezetű város volt. Ma is lényeges történelmi városnak számít, emellett pedig kedvelt turisztikai központ. Kicsit brit érzést keltett bennem. Olyan volt, mintha Angliában lennék vagy egy filmben. Az én emlékezetemben legfőképpen majd úgy marad meg, hogy a város, ahol nem a fagyi nyalt vissza, hanem én nyaltam egyszerre két fagyit. (A cukrászdában a hölgyike nutellás fagyit adott, amikor én mentolos csokisat kértem. Mentségére szóljon, hogy mindkét íz barna színű, ezenfelül pedig egymás mellett is voltak. Viszont reklamáció után a kezembe nyomtak még egy tölcsért, ezúttal a kért ízekkel. Így két fagyival hagyhattam el a cukrászdát. A vevőnek mindig igaza van, mint tartja a mondás. Meg amúgy is, ki akarna nutellás fagyit?) Meg azt hiszem, hogy fűszagot is ott éreztem először. És most nem igazán a parkban zöldellő növényzetre gondoltam.

Szép város, gyönyörű vízparttal és mondhatni barátságos kanadai ludakkal. És valóban ez a neve az állatnak, akár rá is lehet keresni a kanadai lúdra. Viszont, nem ez volt a környék felfedezésének a legjobb része.

„A MARIHUÁNA NEM A PROBLÉMA, HANEM A MEGOLDÁS. A PROBLÉMA A TÖRVÉNYEK, AMELYEK TILTJÁK.” – Bob Marley

Lehet, hogy ezért meg leszek lincselve, de akkor nézzük meg a dolgokat jogi szempontból, hiszen akad olyan diplomám is. (Kettő, de ne vesszünk el a részletekben.) Én csak kutatómunkát végeztem ott is, hiszen az ember nem mondhat nemet a tudományoknak, és a jó pap is holtig tanul. Csak meg kell látni a lehetőségeket.

Manapság a marihuána (vagy más nevén kannabisz/cannabis, fű, ganja, stb. – ez a lista lehetne sokkal hosszabb is… Nem mintha korlátozva lenne a karakterek száma) nem egy országban (Hollandia, Málta, Mexikó, Németország, Olaszország...) legális. Nyugodtan rá lehet keresni az interneten is, ez nem hétpecsétes titok. Kanada sem lóg ki a sorból, szinte minden második sarkon van egy frappáns elnevezésű üzlet, amelynek neve láttán az ember nem is tudna másra asszociálni a füvön kívül. És ott aztán lehet mindent venni, ami szemnek, szájnak vagy éppen az agynak ingere. Arra mondjuk nem emlékszem, hogy valaha is füves üzleteket nézegettem volna rokonlátogatás alkalmával. A rokonokkal együtt, hozzátenném. De hát ez is része a városnak.

Akár hiszi az ember, akár naiv, még itthon is kapható fű minden sarkon. Csak tudni kell, hol kell keresni. Ennek ellenére mégis tátva maradt a szám, amikor az olajtól a gumicukorig, minden kapható volt, csak éppen be kellett sétálni a boltba. Ezt is jó felfedezésnek nevezném, de az efféle boltok nincsenek külön feltüntetve a térképemen, hogy lekapargassam őket. Szóval folytatódjon a pontosan megtervezett, mégis spontán barangolás! Persze, füvezés nélkül, mert az nálunk illegális, én meg „jó kislány” vagyok.

„A CSALÁD MEGISMERÉSE AZ ELSŐ LÉPÉS AHHOZ, HOGY MEGÉRTSÜK, HONNAN SZÁRMAZIK VALAKI SZÍVE ÉS LELKE.” – Általános bölcsesség

Amikor az ember szó szerint a bolygó másik felén lakik, nem igazán egyszerű összehozni a találkozót. Gyermekkorommal ellentétben nem kell lesni a vezetékes telefon kijelzőjén az irgalmatlanul hosszú kanadai számot, és már levelet sem kell írnom, ami vagy odaér, vagy nem. Habár az internet és ez a sok kütyü nagyban megkönnyíti a kommunikációt és a kapcsolatok fenntartását, sajnos az igazi fizikai találkozást nem tudja helyettesíteni. Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen érzés valakivel írásban kizárólag angolul, személyesen pedig magyarul beszélni. Ez vezet ahhoz, hogy a sok chatelés után teljesen más személyhez van tiszteletünk élőben. Rokonok vagyunk, amióta az eszemet tudom, viszont igazán csak most ismertük meg egymást. Már ezért megérte elutazni.

Elárulták a nagynénik aggodalmukat, aminek valójában mások adtak hangot. Hogy mit fogok én csinálni két öregasszonnyal? – az ő szavaikkal élve. Hát elmondom én, hiszen ekkora badarságot is már rég hallottam. A kor csak szám. Én is még csak huszonnégy vagyok, nemde? *kacsintó smile* Meg aztán szépen szégyenben is maradtam a két „öregasszony” mellett.

Egy ebéd keretein belül vette kezdetét az ismerkedés, valamint a felismerés. Ha kényszerítenének sem tudnánk letagadni, hogy szinte ugyanaz a vér csordogál az ereinkben. Na, ne vesszünk el a dolgok biológiai részleteiben. De egyáltalán miért is próbálnám letagadni, hogy rokonok vagyunk, főleg eme három hölggyel?

Az étterembe besétált egy csajszi, akiről habár a nővérem kapta a nevét, bennünk sokkal több a közös. Akár reggelig is sorolhatnám a hasonlóságokat, viszont én úgy érzem, elég kiemelni, hogy mindkettőnk kezéhez odanőtt a póráz. Árnyékként követnek minket a szőrmókjaink.

És hogy miket tudtam meg? Na attól mindenkinek leesne az álla, viszont azt a filmbe illő jelenetet inkább a kedves olvasók fantáziájára bízom, akik már jártak családi ebéden. Legyen mindenki kreatív, mert velem olyan dolgok történnek, amilyeneket még csak ki sem tudnék találni ennyi év kreatív írás után. *kacsintó smile*

„AZ ÁLLATOK SIMOGATÁSA NEMCSAK ŐKET NYUGTATJA MEG, HANEM A LELKÜNKET IS GYÓGYÍTJA.” – Anatole France

Megvolt, nyilván, a kanadai kutyás kaland is. Nem gondolta senki, hogy majd egy kutyát sem simizek meg. Persze, nem nyúltam le a reptérről egy drogszimatoló kutyát sem, viszont én egy alkalmat sem hagynék ki a simogatásra. Ha akad egy állat, amit meg lehet simogatni, még ha éppen nem is kellene, garantáltan tele lesz az én ujjlenyomataimmal. Esetenként megeshet az is, hogy puszit is nyomok rá. De azt már persze nem azért, mert azt várom, hogy hátha herceggé változik a béka. Akkor már inkább a békát kérem. Az fix, hogy egy nap majd az visz a sírba, hogy megsimogatok valamit, amit nem kéne.

Végre megismerhettem azt a kis szőrmókot, aki ott tartja a frontot, de akit eddig csak képen láttam. Nyilván azon nyomban megdögönyöztem, viszont a puszit ez esetben én kaptam. Piszkosul hiányoztak az enyémek, természetesen, de azt azért senki se árulja el nekik, hogy Tigresával, a mexikói kutyával még szelfiztünk is.

@k= „EGY TÓ A HEGYEK KÖZÖTT: CSENDES, TITOKZATOS, MINTHA A VILÁG EGY REJTETT ZUGA ŐRIZNÉ A TERMÉSZET LEGSZEBB TITKÁT.” – Ismeretlen

Ontario, Kanada második legnagyobb tartománya, és az 1 076 395 négyzetkilométeres területén több mint 250 000 tó található, amelyek a világ édesvízkészletének körülbelül a 20 százalékát teszi ki. Legalábbis erre az információra bukkantam a neten, és akárhányszor olvastam el azt, amit leírtam, valójában sosem mondtam ki a fent említett számokat. De mindenkinek ajánlom a matekozást.

Gondolta volna valaki, hogy van egy hegy, melynek tetején van egy feneketlen tó? Megjártam a Lake on the Mountain (Magyar fordításban: tó a hegyen.) nevezetű helyet. Az ember kocsival megmászik egy kisebb hegyet, aztán a tetején állva arra lesz figyelmes, hogy valójában körül van véve vízzel, viszont három dimenzióban. Nemcsak a hegy tetején, de a hegy lábánál is található egy tó, na meg mindenfelé, amerre szem ellát. Talán ezzel tudnám a legjobban körülírni Ontario tavait. Mindenhol van belőlük, és az emberbe fojtják a mondanivalót. Van amikor nem beszélni kell, csak nézni, gyönyörködni abban, amit az Anyatermészet alkotott és az emberek még nem rontottak el.

Az alapján, amit ott olvastam, a Lake on the Mountain valóban egy tó a hegyen, de ez a Google által kínált képeken annyira nem jön át. El kell menni megnézni személyesen, és ezt mindenkinek melegen ajánlom. Habár lenyűgöző és tiszta a tó, tilos benne mind úszni, mind pedig hajókázni. Már számos kutató kereste a tó alját, és habár több életet is megkövetelt a kísérlet, még így sem bukkantak a fenekére. Az egyik feltételezés az, hogy a hegycsúcson lévő tó belefolyik a hegy lábánál lévőbe. Hát ilyet sem lát mindennap az ember.

Ontario természeti szépségeit nem keresni kellett, hanem csak csodálni. Mindenütt ott volt a varázslat, csak szabadságra kellett küldeni a felnőtt rögeszmét, meg azt a hangot a fejemben.

(A sorozat folytatását ITT olvashatjátok el.)