Nőnap után
Lassan elhervadnak a nőnapi virágok, és a csokik is a jól megérdemelt helyükre kerülnek (a hasunkba). Visszatérhet minden a rendes kerékvágásba, ahol a férfi okos, bátor vezető, a nő pedig kedves, szerény szolgáló. A statisztikák szerint ugyanis még akkor is jóval több fizetetlen házimunkát és gondoskodói munkát végeznek a nők, ha a férfiakhoz hasonlóan teljes állásban dolgoznak.
Ismét anélkül múlt el március 8-a, hogy a hangsúly a női munkásmozgalmakon és a nőjogi aktivizmuson volt. Persze szeretjük a csokit, de érzésem szerint nem én vagyok az egyetlen nő, aki a nemi egyenlőtlenségek felszámolását jobban értékelné, mint egy tábla Milkát. De úgy tűnik, a látszat a legfontosabb, pedig egy-egy üres gesztus évente egyszer nem old meg semmit, ha közben az év többi napján mindig minket kérnek meg, hogy főzzük meg a kávét, mosogassunk el (és persze közben legyünk csinosak). Sok cég nőnapi ajándékkal köszönti a hölgydolgozókat, hangsúlyozva, hogy mennyire értékesnek tartják a munkájukat – hogy aztán ne biztosítsanak rugalmas munkaidőt vagy részmunkát az anyáknak, ne vegyék fel dolgozni a fiatal nőt (hiszen úgyis gyereket akar majd), vagy a valós eredményeket elérő nő helyett a férfi munkatársat léptessék elő, mondván, hogy egy férfi mégiscsak jobban ért a vezetéshez.
Persze nincs azzal semmi baj, ha kapsz egy szál rózsát, és azt mondják, boldog nőnapot. Ha az illető valóban egyenrangú félként tekint rád (vagy legalább igyekszik leküzdeni a belenevelt patriarchális mintákat), akkor ez kedves gesztus. A nőnapi ajándékozás arról is szólhat, hogy szeretlek, kedvellek, értékellek, ezért gondolok rád nőnapon, és szívesen megajándékozlak, mert tudom, hogy örülsz neki. De sajnos sokszor arról szól, hogy szeretlek ugyan, de a saját kényelmemet többre értékelem nálad, tessék egy doboz bonbon, és ma én fogok elmosogatni, holnaptól úgyis megint minden rólam fog szólni.
A tipikus nőnapi ajándékok ráadásul megerősítik az egyébként is alaposan beágyazott nemi sztereotípiákat. Virág, édesség, azaz kedvesség és lágyság, pihe-puha rózsaszín világ, habos-babos muffinok, szívecske alakú konfettik... Ez mind azt sugallja, hogy a nő (legalábbis az „igazi” nő) kedves, gyengéd, gondoskodó, visszafogott, törékeny és érzelmes. Pedig tudjuk, hogy a nők sokfélék: kedvesek és bunkók, csendesek és harsányak, finomak és szenvedélyesek. Így nem is csoda, ha nem mindnyájan szeretjük a csokit vagy a virágot. Biztos sok nő van, aki jobban örülne egy finom italnak, egy jó könyvnek vagy egy menő kulcstartónak, mint annak a desszertnek, amit úgysem fog megenni, mert nem is szereti az édességet.
Az idén több magyarországi nőjogi szervezet fogott össze, hogy arra ösztönözze a nőket, hogy az apró ajándékok helyett időt kérjenek nőnapra: egész nap ne csináljanak semmit, vagy ha ezt nem tehetik meg, legalább egy órát szakítsanak magukra, amikor nem foglalkoznak sem munkával, sem tanulással, sem háztartással, sem gyerekneveléssel, sem egyéb kötelezettségekkel. Ellenben olvasnak, barátnőznek, alszanak, sorozatoznak vagy bármi mást tesznek csakis a saját örömükre.
Sajnos sok nőnek még egyórányi énidőre sincs lehetősége, másoknak pedig jószerével a férjük engedélyét kell kérniük hozzá. Pedig ha a nők egyszer megállnak, annak óriása ereje van. 1975 októberében az izlandi nők sztrájkba léptek: egyetlen napra ugyan, de felhagytak mindenféle munkával. Nem mentek dolgozni, nem főztek ebédet, nem vitték a gyerekeiket iskolába. A nők 90 százaléka vett részt az akcióban, az eredmény pedig magáért beszél, hiszen Izland azóta a nemek közti egyenlőség éllovasa.
Az izlandi nők példája után különösen nehéz szembenézni azzal, hogy mi még mindig megelégszünk egy doboz bonbonnal ahelyett, hogy rendszerszintű változásokat követelnénk.
