Ünnepélyesen esküszöm, hogy rosszban sántikálok

Avagy nem kell aggódni, semmi sem a terv szerint alakul – 1. rész

– 2026 márciusa –

Sosem tűnődtem azon, hogyan fogok majd meghalni. Persze, hogy nem. Ez nem az én történetem, ez a Twilight kezdete. Én ezen nem sokat tűnődtem, bár az utóbbi hónapokban lett volna rá okom. Azon viszont igen sokat törtem a fejem, hogyan is keveredtem már megint valami... hát, ilyenbe. Ám ha el is játszom a gondolattal, biztos nem így képzelem. (A bekezdésben olvasható dőlt betűs részek idézetek Stephenie Meyer Alkonyat (Twilight) című regényéből.)

Nem én tévedtem le a jó útról, hanem az élet részegedett meg. Finoman fogalmazva. Én csak igyekszem a lábam alatt tartani az ingó talajt, a legjobb tudásomnak megfelelően. Eredetileg volt egy pontos tervem, csak hát... megesik, hogy valamilyen csintalanságban sántikálok, amitől aztán nemcsak a talaj inog meg, hanem a lábam is beleremeg. Én úgy emlékszem, matekból azt tanultuk, hogy két negatív pozitív eredményt ad. Szóval még kisülhet valami jó a dologból. És most ismételten úgy esett, hogy ebbe a kalandozásba is betekintést nyerhetsz, kedves olvasó. De az elején tisztázzunk pár dolgot. Lecsúszott egy pár pohár bor. Na jó, nem, csak ez olyan jól hangzott. Komolyra fordítva a szót:

A cikk címét a Harry Potterből csentem. Vagy inkább kölcsönvettem. Eredeti nyelven: I solemnly swear that I am up to no good. Talán ez választ ad arra, vagy inkább megmagyarázza, hogy miért bolyong egy telepi dzserek a kutyáival valahol a NATO peremén. Mert én sem éppen a vasárnapi misére készülök. Megfontoltam azt a címet is, hogy Isten lássa hófehér lelkem, de ennek a gondolatára még Zeusz, a görög mitológia legfőbb istene is összeráncolta a homlokát. Majd meggyónom a vétkeim. Habár esetemben gyónás is olyan gyakran van, mint feltámadás. Szóval inkább játsszunk egyet!

DR. BUBÓ TANÁCSA RECEPTRE: NE SIESD EL A GYÓGYÍTÁST, MERT NÉHA JÓ A HÜLYE A HÁZNÁL.

Úgy még nem volt, hogy sehogyan sem lett volna. Eszem ágában sem volt ölbe tett kézzel várni, hogy történjen valami. Tettem annak érdekében, hogy a gondolataim kuszasága, avagy a pontosan nem megfogalmazott álmok valósággá váljanak. Ha már írok róla, akkor csak kerekedett belőle egy koherens történet. De ehhez az embernek néha vissza kell tartania a lélegzetét, összeszorítania a fogsorát, és túlgondolás nélkül vágni rá, hogy csináljuk! Mindegy, hogy omlettet készítünk reggelire, vagy bankrablást tervezünk. Valahol el kell kezdeni, hiszen az idő múlik. Az élet padlógáz, B tervnek pedig ott a motorfék. Ebben a történetben megbabrálták a fékrendszert. Nálam amúgy sincs megállás. Legfeljebb csak lassítok.

A suhanáshoz zene is dukál. Adok egy dalszöveg foszlányt, s ha kell, fordítok is. Akit pedig érdekel, hogy mely dalok szövege ragadta meg a figyelmem valahol séta közben, az meghallgathatja az egész dalt. Természetesen nem kényszer a disznótor. Ez ilyen írás lesz. Én sem tudom pontosan, hogy mit csinálok. Elfogadtam az általános szerződési feltételeket anélkül, hogy elolvastam volna őket. Értelmes mondatokra törekszem, miközben egymás torkának esett már a vállamon az angyal meg az ördög, finn és holland szavak repkednek az égben, az óra ketyeg, a GPS eltévedt, az őrangyalom a szabadságát követeli, csak kifogott rajta a bürokrácia, valahonnan meg zene szól. Hallgassuk meg ezeket a dalokat, amelyek valamilyen, számomra is ismeretlen módon kapcsolódnak az itt felhalmozódó szavakhoz.

A NEW DAY DAWNING COMES WITHOUT WARNING – TROUBLED TIMES BY GREEN DAY, AVAGY AZ ÚJ NAP FIGYELMEZTETÉS NÉLKÜL VIRRAD

Sírunk vagy örülünk? – szólt a kérdés. Pff... Nyomunk egy entert, és új történetet írunk. Mert nem tiltja a törvény. Dinamikus a jog, de csak tudnék róla, ha valami ilyen belekerült volna a Büntető Törvénykönyvbe.

Szóval örülünk, mert vége, és sírunk, amiért elpazaroltuk többek között az éveket, a lehetőségeket, az energiát, a pénzt. Ez igazán hosszú lista, szóval inkább nyissunk egy üveg cabernet sauvignont, és mosolyogva menjünk tovább. Ezt sem tiltja a törvény. Engem az ördögi terv részegít meg, nem is a bor. Terv meg ugye mindig van. Általában már a tervezéshez is tervet készítek. A mai (keddi) napra is készült lista az erre a napra vonatkozó teendőkkel. Inkább a végrehajtás az, ami általában kicsit kacifántosabbra sikeredik. De hát ettől szép az élet.

A múlt viszont maradjon a múltban. Nem néztem vissza, és rosszat sem kívántam senkinek. Elvégre vannak emberek, akiknek nem is kell rosszat kívánni, és az átkozódás is csak időpazarlás lenne. Elintézik maguknak azt, ami a kisördög szemének, szájának ingere. De még azt is, ami neki sem jutna eszébe. A szememben pedig már az elég nagy csapás, ha csak áll az élet, és semmi sem változik az évszakokon kívül. Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, mely elhagyott, üres szobában áll. (Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet...) Én nem szeretnék egy lenni a sok tégla közül a falban, ami elvileg nagyon fontos szerepet tölt be, nélküle meginogna a biztonság, meg ilyenek, amivel az emberek vigasztalni szokták magukat ahelyett, hogy kilépnének a komfortzónájukból. Ideje volt kiválni a budapesti tömegből, s annak szürke, gyakran szeles hétköznapjaiból – ahol csak állt az élet, és vele együtt stagnáltak a nagy tervek is.

Természetesen nem teszek úgy, mintha mi sem történt volna, hiszen akkor a tanulópénz csak kidobott „pénz” lenne. Viszont ítélkezni sem ér anélkül, hogy valaki ismerné a teljes történetet. Nem mindig ad az élet olyan opciót, hogy beülök a kocsiba, és elhajtok. Egy költözés nehéz. Először is be kell látni, hogy valami nem stimmel, és azon csakis te tudsz változtatni. Ez olyan tabletta, amelyet nem könnyű lenyelni, de elrágcsálni sem, mert ahhoz iszonyúan keserű. Utána pedig egy életet, önmagad egy verzióját hagyod hátra, miközben végig azt kérdezed magadtól, hogyan lehettél ennyire hülye...

Az az üveg cabernet sauvignon is elfogyott, na meg az egerek is meg lettek itatva. Meg kellett adni a módját, de nem teketóriáztam sokáig. Eleget vártam ölbe tett kézzel ahhoz, hogy tudjam, az álmok megvalósulását a semmittevés nem segíti elő. Nincsenek csodák, ahogyan véletlenek sem. És az imák sem fognak csak úgy maguktól meghallgatásra találni, és a lottó sem nyeri meg magát lottózás nélkül.

A szentháromság, azaz Ildi, ez a telepi gyerek a két kutyájával új fejezetet írt magának. Vagyis megkezdte a jegyzetelést, hiszen ennek a sztorinak még közel sincs vége. Egy pillanatra letettem a kutyákat is, de csakis azért, hogy felmérjem a terepet a folytatáshoz. Megindultam a legtávolabbi európai úti célomra. Oda húzott a szívem, miután elcsavarták a fejemet. Ép ésszel sosem támadt volna ilyen ötletem. Habár „józanon” is elég kreatív a fantáziám, és akadnak abszurd ötleteim. Elutaztam egyedül Olaszországba még kiskorúként, dolgoztam Londonban, sőt még a Kolosszeumot is megnyaltam, példának okáért. A legrosszabb döntéseimet sem részegen hoztam, hanem a legjobb belátásom szerint, minden megfontolást összegezve. Megesik, hogy kicsit kuszára sikerednek a jegyzetek, és én sem tudom kiolvasni őket. Olyankor kell improvizálni.

És hogy hol vannak a szüleim, akik talán jobb belátásra téríthetnek? Otthon. Rendszeresen imádkoznak. Elvágtuk a köldökzsinórt, nincs tojáshéj a seggemen. Mindenki bízik a legjobbakban. Viszont azt se felejtsük el, hogy kinek a vére keveredik az ereimben, szinte pezseg. Itt még a TEKesek is tehetetlenek.

(Folytatjuk)