A zene után a színpad felé

Trifković Ema vagyok, Szabadkán születtem, és ott is nőttem fel. Középiskolába a Szabadkai Zeneiskolába jártam, zeneelméletet tanultam. 2024-ben kezdtem meg tanulmányaimat az Újvidéki Művészeti Akadémián muzikológia szakon, és sikeresen el is végeztem az első évemet. Közben rájöttem, hogy igazából színészettel szeretnék foglalkozni, ezért felvételiztem a magyar nyelvű színész szakra. Sikerült, így a muzikológia szakot otthagytam, és azóta a színészet felé vettem az irányt. Az idén fejeztem be az első évemet, és most már biztosan érzem, hogy jó döntés volt ezt az utat választani.

Miért választottad ezt a szakot?

– Egész életemben valamilyen formában a színpadon voltam. Hétéves korom óta zeneiskolába jártam, és zenei középiskolát végeztem, így sokszor énekeltem és léptem fel kórusokban, illetve zongoráztam. Az apukám a gyerekszínházban dolgozik, és Szabadkán gyerekekkel is foglalkozik, színjátszást tanít. Viszont azt nem mondanám, hogy mindig is tudtam, hogy ezzel fogok foglalkozni. Amikor beiratkoztam a középiskolába, teljesen a szőnyeg alá söpörtem azt a vágyam, hogy egyszer színésznő legyek. Nagyon örülök, hogy végül kibújtam a saját bőrömből, és elég bátor voltam ahhoz, hogy elmenjek a felvételire, megpróbáljam. Különösen boldoggá tesz, hogy sikerült, mert az egyetemet tényleg imádom. A szüleim egyébként rengeteget segítenek ebben az egészben. Anyukám például sokat foglalkozik a beszédemmel, többször olvasunk együtt, és a nehezebb drámák feldolgozásában is segít. Néha már viccelődünk is azon, hogy amikor befejezem az akadémiát, anyukámnak is járna egy külön oklevél, mint hivatalos „segédemnek”.

Milyenek az eddigi tapasztalataid?

– Az első évben számomra az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy ki is vagyok valójában. Szerintem a színészet egyfajta élettapasztalat és önismereti út. Megmutatja, mi van benned, milyen érzések és állapotok, és néha ez egyáltalán nem könnyű. Van, amikor nagyon rossz érzés szembesülni bizonyos dolgokkal, és az ember könnyen el tud merülni bennük. De valahogy mindig kijössz belőle, és utána egy kicsit jobban érted saját magad. Az első célom az, hogy minél jobban bepótoljam a magyar nyelv terén lévő hiányosságaimat, és egyszer olyan magabiztosan beszéljek magyarul, ahogy szerbül. Ez számomra nagyon fontos, hiszen a magyar nem az anyanyelvem, de úgy érzem, hogy színészként különösen fontos, hogy a nyelv minden apró részletét ismerjem.

Milyen az Európa Kollégiumban élni?

– Sajnos a kollégiumi életről nem tudok túl sokat mondani, mert a tanulmányaim miatt nem töltök túl sok időt ott. Általában reggel hétkor kelek, nyolcra az egyetemen vagyok, és sokszor csak este tíz után érek vissza a kollégiumba. Tulajdonképpen leginkább enni és aludni járok vissza, de amit eddig tapasztaltam, az mind pozitív volt. Nagyon kedvesek és segítőkészek az ott dolgozók, és különösen szeretem, hogy a kollégiumban is vannak különböző közösségi programok. Például részt veszek, és a jövőben is szeretnék részt venni a színészi szakkör tevékenységeiben, ezt a programot különösen élvezem. Azt is szeretem a kollégiumban, hogy van szobatársam, így nem vagyok egyedül, ugyanakkor csak ketten vagyunk a szobában, ezért nem zavarjuk egymást túlságosan.

Mivel töltöd a szabadidődet?

– A szabadidőmet leginkább olyan dolgokkal élvezem tölteni, amelyek segítenek kikapcsolódni és feltöltődni. Elég zárkózott ember vagyok, preferálom a magányt, amikor a saját gondolataimmal foglalkozhatok. Imádok zenét hallgatni, mert mindig megnyugtat, ugyanakkor fel is tud vidítani. Tulajdonképpen a dallamok világa az egyik legfontosabb számomra, amikor pihenésről van szó. Emellett örömmel sétálok, főleg amikor otthon, Szabadkán vagyok. A barátommal is szívesen mozgunk együtt: ő biciklizik, én pedig görkorcsolyázom, és ilyenkor együtt járjuk a várost.

Megszeretted Újvidéket?

– Magát az újvidéki életet nagyon szeretem. Olyan személy vagyok, aki szereti a pezsgő, élettel teli városokat, ahol sok ember van az utcákon, megtelnek a kávézók és a parkok, és mindig van egy kis nyüzsgés. Ezért nagyon jól érzem magam Újvidéken. Amikor pedig több mint egy hetet otthon töltök, kifejezetten hiányozni kezd a város, az ottani hangulat és természetesen a barátaim. Újvidéken nagyon sok kar és rengeteg különböző szak közül lehet választani. Több olyan képzés van, ahol magyar nyelven is lehet tanulni, így szerintem a vajdasági magyar fiatalok számára is nagyon sok lehetőség adott.

Hol látod magad a jövőben?

– Magyar nyelvű színházból nincs sok Vajdaságban, de ha egyszer lehetőségem adódna választani, rendkívül nehéz lenne döntenem az Újvidéki Színház és a Kosztolányi Dezső Színház között. Mindkét társulat rendkívül közel áll hozzám, és bármelyikben örömmel dolgoznék. Talán az lenne az igazi, ha egyszer mindkét színházban játszhatnék. Éppen az Újvidéki Színházban éreztem először, hogy meg akarom próbálni az akadémiát. Az Anna Karenina című előadást láttam, és Béres Márta játéka annyira megtetszett, annyira elvarázsolt, hogy teljesen magával vitt egy másik világba. Utána csak az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha egyszer én is azon a színpadon állhatnék, és én is el tudnék valakit varázsolni arra a két órára, amíg tart az előadás. Persze, szabadkaiként Szabadkán is nagyon szívesen élnék és dolgoznék. Nagyon szeretem a Kosztolányi Dezső Színházat, amelynek sok előadását láttam, és nagyon közel áll hozzám az a világ, amit képviselnek az előadók. Tetszik az is, hogy egy kisebb társulatról van szó, valahogy olyan családias, otthonos érzése van.