Zene nélkül mit?

Azt hiszem, mindannyiunk életében igen fontos szerepe van a zenének. El sem tudjuk képzelni, hogy a napjaink úgy teljenek el, hogy ne hallgassuk meg ezt vagy azt a számot ettől vagy attól az előadótól, az meg tényleg csak hab a tortán, ha a kedvencünkkel újabb és újabb feldolgozásban találkozunk. Van ugye az eredeti nóta, amiből azután készül egy metal version, egy piano cover, a capella változat, meg ki tudja miféle átköltése az eredetinek, ami mind azt bizonyítja, hogy egy-egy dallam stílustól függetlenül is tud érvényesülni úgy, hogy a lényeg, a belső tartalom ne változzon. A legnagyobb videomegosztó csodákra képes e tekintetben, és az automatikus lejátszás opciót alkalmazva a legkülönfélébb dalok legkülönfélébb feldolgozását a legkülönfélébb előadóktól fedezzük fel – és ehhez nem is kell órákon át zenét hallgatnunk; egyszer csak szembejönnek velünk, és muszáj egy pillanatra leállnunk, hogy odapillantsunk és ellenőrizzük, hogy éppen abban a momentumban mit is hallgatunk.

Zenét hallgatunk tanulás közben, evés közben, a haverokkal való beszélgetés közben, biciklizéskor, futáskor, buszozáskor, vonatozáskor; mikor nem?

Lehet, hogy ennek a film az oka, a filmzene, amikor a főhősnek minden megmozdulását valami zene kíséri, hogy nem tud két-három lépést tenni az utcán, hogy ne szóljon valami zene, ami éppen a hangulatát írja le, és még lépéseinek a sebességét is meghatározza. Olykor kedvünk lenne nekünk is úgy tenni, mintha valami filmzene lengene körül bennünket, egy visszatérő dallam, ami mondjuk elkísérne bizonyos helyekre – Soundtrack za život, mint ahogyan azt a horvát Hladno pivo zenekar mondja. Egy változatos dallam, ami mindig a hangulatunkhoz igazodik, és mindenhol halljuk, mintha a felhőkből vagy a fák lombjából szólna. Madárcsicsergés helyett mondjuk rockzene kísérne bennünket, olykor egy ballada tempójára kelnénk fel a padról, olykor valami pörgős dallamra nyitnánk ki valamelyik ajtót. Hol hogy.

Itt kell kitérnünk arra a problémára, hogy mi van akkor, ha reggel eszünkbe jut egy dallam és utána egész nap nem tudunk megszabadulni tőle. Számomra érthetetlen, hogy ez miért történik; az én hangulatom olyan, hogy ez a dallam írja le leginkább; vagy éppen ellenkezőleg, a dallam fogja meghatározni az egésznapos hangulatomat? Mi volt előbb a tyúk, vagy a tyúktojás? A zene, vagy a hangulat? A világ csak hangulat? És a zene? És az én zeném?

Akárhogy is, én most bekapcsolom a zenelejátszót, és beteszek valami agyonhallgatott muzsikát, utána meg ki tudja, hol fogok kikötni...

Hajrá! Egy play gomb mindenkinek jár.