Címoldal: Felmajer Vivien alkotása

Bodobácsok mindenhol!

A tanév utolsó hónapjában járunk, ami azt jelenti, hogy mi is rendhagyó lapszámokkal készülünk nektek. Rendszeres olvasóink, akik már hosszabb ideje követik a munkásságunkat, azok tudják, hogy ilyenkor hagyományosan mindig az azévi Középiskolások Művészeti Vetélkedője díjazott alkotásait jelentetjük meg. Így van ez az idén is. A jelen lapszámunkban már sok-sok helyen felbukkan a KMV logója, valamint a rendezvény idei kabalaállata, a bodobács. A KMV irodalmi vetélkedőjének díjazott munkái két részletben látnak napvilágot. Ezúttal a legjobb verseket, értekező prózákat, valamint humoreszkeket közöljük. Ha úgy döntetek, hogy az egész lapot, minden egyes szöveget átolvasnátok (tegyetek úgy!), azt javasoljuk, hogy az elejétől kezdjétek és úgy haladjatok a vége felé. A versek egy kicsit megdolgozzák a lelket, olyan érzelmek tájaira viszik az olvasóikat, amelyek amennyire gyönyörűek, olyannyira fájdalmasak, majd következnek az értekező prózai alkotások, legyenek azok tanulmányok, esszék, kritikák, amik az agyat dolgozzák meg, gondolkodásra késztetnek, és új információk, érdekességek hadával támadnak, ami amennyire hasznos, olyannyira fárasztó is tud lenni, és végül így jussatok el a humoreszkig, ahol le lehet ereszteni, egy kicsit kiszellőztetni a korábban beszippantott érzelem- és információáradatot, és lehet kacagni, kacagni, kacagni.

Visszatérve a bodobácsra… Az állatka teljes neve verőköltő bodobács, de nem azért mert a költőket, például a KMV irodalmi vetélkedője vers kategóriájának legjobbjait üti-vágja. Érdekessége, hogy valójában nem is bodobács, csak a nevében, és a poloskák közé tartozik – tudjátok, ezek azok a rovarok, amelyek fura bűzt adnak ki magukból, és például a málna is fura ízű lesz tőlük. Szóval ezek a nembodobács verőköltő bodobácsok az idén az irodalmat, és egyáltalán a művészeteket hirdették Óbecsén, és a további vetélkedők helyszínein. Bánjunk velük óvatosan, egyáltalán nem veszélyesek, sőt a szakemberek szerint még hasznosak is, mint ahogy egy csomó egyéb rovarunkkal is ez a helyzet.

Mint ahogy a korábbi években, úgy a KMV-s szövegek mellett az idén is a KMV óbecsei döntőjén készült fényképekkel találkozhattok. A fotókat ezúttal is köszönjük Gutási Lukácsnak!

Szóval lapozzatok, olvassatok bennünket, egymást és magatokat, a következő számban pedig, ami a legutolsó lesz a jelenlegi zűrös tanévben, elolvashatjátok az idei KMV legjobb novelláit és publicisztikáit.

Minden jót addig is, és előre!

Galéria