A síkságon is terem űrkavics

Interjú az IO zenekar billentyűsével, Szerda Árpáddal

Hamar megindult az érdeklődés az Észak-Bácskában tanyázó space-prog rock világát megidéző IO zenekar iránt. Dalaikat a londoni Delux rádióállomás is elkezdte játszani, fellépési lehetőségek is érkeztek számukra, amik aztán persze mind elmaradtak a járvány miatt.

Szerda Árpádot, a zenekar billentyűsét arról kérdeztük, mit érdemes tudni a halandó zenerajongónak erről a kis-bácskai együttesről.

– A zenekar-alapítás ötlete még 2018 őszén ötlött fel. Asztalos Alfréd és Ábrahám Máté barátaimmal közösen részt vettünk egy barátom esküvőjén, ahol zenészként is felléptünk. A lakodalomban főleg leírt, lekottázott szerzeményeket játszottunk, de volt pár improvizációnk is, ami akkora sikert aratott, hogy a folytatás mellett döntöttünk. Ezen az eseményen kiderült, hogy nemcsak emberileg, hanem zeneileg is egy hullámhosszon vagyunk, hasonlóan látjuk a világot, egyezik a zenei ízlésünk. A zenélés ötlete viszont korábban is szóba került Alfréd és köztem, mindketten nagy Pink Floyd-rajongók vagyunk, többször beszéltünk róla, hogy nekünk is kellene valami hasonlót csinálni.

Mikor kezdődött el a komoly munka?

– Nem sokkal az említett esemény után megindultak a próbák. Főleg improvizáltunk, de gyorsan rájöttünk, hogy ha magasabb szintre szeretnénk ezt emelni, akkor zeneileg átgondoltabbaknak és összeszedettebbeknek kell lennünk. Elkezdtük kidolgozni a témákat, a kiállásokat, megszervezni a szólók sorrendjét. Nagyon gyorsan haladtunk, mert mindannyian képzett zenészek vagyunk, és pár szóból értjük egymást. A mostani repertoárunk nagy részét az első pár hónapban megírtuk, és kisebb-nagyobb változtatásokkal ma is azt játsszuk.

Nagyon szép lett a videója a Lost time in lost space dalotoknak. Milyen háttérinfókat tudnál velünk megosztani a videóról?

– A klipet Takács Borisz szegedi videós készítette a Janez Katanec kishegyesi operatőr-fényképész által készített demó alapján. A helyszín egy lejtős szántóföld Kanizsa és Zenta között valahol félúton. Az időpont egy szeles őszi nap, ami a lobogó palástok látványához járult hozzá. A videó ötlete tőlem származott, eszerint lesétálunk az egyik lejtőn különféle tárgyakkal a kezünkben, és ezt lelassítjuk. A mostanság divatos ezerszer vágott klipek ellentétét szerettem volna kihozni belőle. Az eredmény persze végül más lett, mert Borisznak és a többieknek kiváló, kreatív ötletei voltak, amiket hiba lett volna kihagyni. A végeredmény végül magáért beszél, és mindenkitől jó visszajelzéseket kaptunk rá. A legnagyobb szakmai elismerés talán az volt, hogy a felvételt beválogatták a London Music Video Festival versenyzői közé, és a döntőbe is sikerült bejutnunk.

A videóban és a fotóitokon a zenekar a steampunk stílust képviseli a megjelenésében. Honnan ez a vonzódás?

– Máté az egyik szólókoncertjén ilyen stílusú jelmezbe öltözött, én személy szerint ekkor figyeltem fel a steampunk megjelenési formában rejlő lehetőségekre. A próbák során, amikor szóba került a zenekari imázs, akkor jöttünk rá, hogy ez a képi-hangulati világ mindhármunk szívéhez közel áll. Az 1800-as évek technológiai és divatelemeit ötvöző öltözködési stílus szerintem remekül megy a zenei és a szövegvilágunkhoz, ami a kozmosszal, az űrutazással, a földöntúli témákkal van tűzdelve. Azt hiszem, a koncertjeinken is úgy érezzük magunkat, mint a gőzűrhajóval kalandozó zenei űrutasok.

Sok éve részese vagy a vajdasági zenei életnek. Hogyan látod a jelenlegi helyzetet, mennyire van létjogosultsága a szerzői zenének ezen a vidéken?

– Sok értéktelen és felszínes művészet van jelen, ami végső soron rombolja az emberek ízlését, és távolabb viszi őket az igazi zene megtapasztalásától, megértésétől. A „bárki lehet zenész/művész” kijelentés jól hangzik, de szerintem mégsem egészen így áll a dolog. A zene egyre inkább eliparosodik, és elveszíti az emberi, lelki tartalmát. Mégis egyre több zenész/művész jelenik meg a színen, mert bárki készíthet magáról elfogadható fotókat/videókat az okostelefonjával, és felteheti a YouTube-ra. Persze jó az, hogy mindenki ingyen reklámozhatja magát az egész világon, csak egyes zenészeknek lassan ez lesz az elsődleges, nem pedig a zene, amit játszanak. Visszatérve a kérdésedre: igen, van létjogosultsága a szerzői zenének, de úgy vélem, sokszor nagyobb teret kapnak az olyan próbálkozások, amik nem hordoznak magukban annyi értéket, mint a rejtettebb dolgok.

Nektek milyen a hozzáállásotok a zenéléshez?

– A saját ízlésünk és alkotói fantáziánk által vezérelve alkotunk, az első és legfontosabb számunkra, hogy nekünk szerezzen örömet és élvezetet, mert csak így fogja megtalálni azokat az embereket, akik hasonlóan éreznek, mint mi. Sokakat megmozgat a zenénk, és figyelemmel kísérik, amit csinálunk, de az is kellemes érzéssel tölt el minket, hogy már külföldön is érdeklődtek irántunk. A legfontosabb, hogy zenészek és barátok vagyunk; emberek, akik szeretnek együtt zenélni, próbálni, koncertezni, beszélgetni, röhögni, bulizni, és amíg ez így marad, addig számomra van létjogosultsága annak, amit csinálunk.

Milyen terveitek vannak az idei évre, mit várhatunk tőletek a közeljövőben?

– Az egyetlen idei koncertünk, amit még nem mondtak le, az az EXIT fesztiválon lenne. Sajnos a koronavírusos helyzet miatt elég nagy a fejetlenség és a bizonytalanság az esemény körül, egyelőre nem tehetünk többet, mint hogy várakozunk. A Facebook-oldalunkon mindenkit értesítünk a fejleményekről, és az elmaradt koncertek új időpontjait is idejében ki fogjuk írni.