Halál az élet felett

A svéd Orbit Culture új albuma nem egyszerűen metál. Ez az a fajta lemez, amelytől a hangfalak nemcsak zúgnak, hanem lélegeznek. A Death Above Life olyan, mint egy kavargó, sötét energiamező, amiben a düh, a melankólia és a precíz zenei fegyelem találkozik. Brutális, epikus és meglepően érzelmes – ritka hármas egy mai metállemez esetében.

A zenekar az utóbbi években lassan, de biztosan nőtte ki magát a skandináv undergroundból. A Century Media Records gondozásában megjelent új anyag már nem a keresésről, hanem a megérkezésről szól. Az Orbit Culture mostanra pontosan tudja, mit akar és hogyan kell azt a hallgató arcába robbantani.

A Death Above Life ott kezdődik, ahol a legtöbb banda befejezné. Az Inferna című nyitódal hét percnyi intenzív bevezető, amely azonnal kijelöli a teret magának. Megmutatja, hogy ez nem egy dallamos metállemez, hanem egy sűrű, szinte filmes, teátrális élmény. A gitárok mélyen dörmögnek, a dobok metronómpontossággal zakatolnak, és az egész hangzás olyan tömör, hogy az ember érzi a mellkasában a rezgést.

Mindez persze nem véletlen, hisz a produceri munkát Buster Odeholm segítette, aki a modern, extrém metál egyik legkifinomultabb hangmérnöke. Az ő keze nyoma ott van a lemez minden pillanatában, minden riff pengeéles, minden szünet mérnöki pontosságú.

Niklas Karlsson frontember a zenekar egyik legnagyobb erőssége. A hörgései mélyek, mégis kontrolláltak. A tiszta éneken továbbra is érződik a James Hetfieldes inspiráció. A Death Above Life legjobb pillanataiban az a kettősség adja az érzelmi súlyt, hogy a brutalitás mögött mindig ott rejtőzik valami emberi.

A Bloodhound igazi groove-őrület, ami élőben is garantáltan szétkapja majd a közönséget. Az Inside the Waves viszont már a zenekar dallamosabb oldalát mutatja meg. Nagyívű refrénje szinte himnikus, de nem válik giccsessé. Az olyan számok, mint a Hydra, a Nerve vagy a címadó Death Above Life pedig egyfajta katarzist hoznak. Ezek a dalok tele vannak apokaliptikus hangulattal, lassan épülő feszültséggel, majd robbanással.

Ugyanakkor nem minden tökéletes. Több kritikában is felmerül, hogy Niklas tiszta éneke időnként túl elől van a mixben, és ez néhány tételnél disszonánssá válik a brutális instrumentális tömeggel szemben.

A lemez hosszú, és ezt nem is rejti véka alá. Az olyan epikusabb szerzeményeknél, mint az Inside The Waves, a Nerve vagy a Neural Collapse, a hossz és az ismétlődés olykor fárasztóvá válik, de ez inkább stilisztikai és keverési kérdés, semmint a dalok gyengesége. Az Orbit Culture nem fél nagyban gondolkodni, és ha ez néha túl sok is, legalább mindig őszinte.

Az anyag egyértelmű fejlődést mutat a korábbi lemezekhez képest. Sokkal rendezettebb, célratörőbb, és sokszor tudatosabban építi a hangulatot. Vannak, akik azt írják, hogy a korábbi Descent című albumuk túl tömör volt. A Death Above Life ezzel szemben megtalálta azt a kompromisszumot, hogy intenzív maradjon, de mégis hallgatható, részleteiben izgalmas. Ugyanakkor az a kritika is jogos, hogy a tiszta vokálok néha visszahúzzák a hallgatót, és csökkentik a lemez ütősségét.

A Death Above Life különlegessége, hogy nem csupán a haragról szól, hanem annak eszméjéről is. Ez a zene a túlélésről beszél, arról, hogyan lehet fegyelmezetten küzdeni a káoszban. A düh itt nem pusztít, hanem épít. A brutalitás mögött ott a szándék: elmondani valamit az emberi lét sötét, de méltóságteljes oldaláról.

Az Orbit Culture ezzel az albummal túllépett a „feltörekvő svéd metálbanda” kategórián. Mostanra egy olyan formációvá vált, amely saját hanggal, saját dramaturgiával és saját súllyal dolgozik. A Death Above Life sötét, lenyűgöző és tisztességesen megmunkált anyag. Egy album, amely bebizonyítja, hogy a modern metál még mindig lehet dühösen emberi.

A Death Above Life nem a háttérbe való zene. Ez egy élmény, ami igényli, hogy odafigyelj rá. Aki szereti a Gojira, a Machine Head vagy a Meshuggah világát, de vágyik egy kis epikus, teátrálisabb élményre, annak ez a lemez igazi csemege lesz.