Csupa szín és csupa szív

Lassan őszbe fordul az idő, így még a nyárba kapaszkodva gondolunk vissza az ötödik alkalommal megrendezett Bear Stone Fesztiválra.

A zenei paletta idén is csupa szín, a közösség továbbra is csupa szív, a hely még mindig mesés, térerő stabilan nincs, és a Mrežnica vize sem lett melegebb.

A nagyszínpad nem kisebb neveket vonultatott fel, mint a már jól ismert Uncle Acid and the Deadbeats, az Elder és a My Sleeping Karma. Hét lelket számláló, a fesztivál első napján összeverődött csapatunknak valamelyest újdonságként hatott, és erősen pozitív élménnyel szolgált a görög mezőny bemutatkozása, azaz mind a Planet of Zeus, mind a Nightstalker produkciója. A mexikói Austin TV az instrumentális posztrock vibe-okat hozta el furcsa jelmezekben. A Daevar sajnos technikai okokból színpadi idejének csak töredékét használhatta ki, azt azonban annál nagyobb odaadással – de erre kicsit később még visszatérek. Az Altin Gün a már említett Elder után egy elég éles kanyar volt, a közönség azonban könnyedén vette: a bólogató fejek után a táncoló talpaké lett a nézőtér.

Az egymást váltogató két kisebb színpad fellépői közül remekelt a hazai pályán játszó Drone Hunter. Imádtuk a fickós Roadkillsodát, és gyanítjuk, hogy a zenekartagok Panterán (is) nevelkedtek. A várva várt Wyatt E. műsorideje túl korainak bizonyult, hisz sötét zenét nem hiteles napfényben játszani. A Ženák (!) punkoskodtak, a Badel-Bager experimentálkodott, az Upupayama bűvöletbe ejtett, a Suntan Club pedig remekül megalapozta a strandolni vágyók hangulatát (is). A nagyszínpados koncerteket követően idén sem maradtak el a Jam Stage-es afterek, melyek közül a Skier & Yeti, illetve a Smag På Dig Selv durrant a legnagyobbat.

Ami pedig a donje primišljei társaságot illeti... „A fesztivált nagyban formálják az emberek, akik évről évre részt vesznek rajta” – állítja Ádám, és milyen igaza van! No, nem csak a BSF esetében, de itt különösen. Hiszen az egy dolog, hogy adott a gyönyörű hely, meg a jó szervezés, de a kifogástalan légkörhöz kell az is, hogy aki ide eljön, az a legnagyobb tiszteletet tanúsítsa a környezete – mind a helyszín, mind a többi fesztiválozó – felé, miközben jól érzi magát.

Egy ilyen közegben olyan kapcsolódások jönnek létre, melyek sehol máshol. „Ez volt a második Bear Stone-om, a tavalyit sajnos ki kellett hagynom. Idén már eleve azzal a társasággal jöttem, akikkel tavalyelőtt itt, a fesztiválon ismerkedtem meg. A Bear Stone-ra pont azért érdemes jönni, mert sok új barátot lehet szerezni, na meg mert jó a digitális világtól kicsit elszakadni, megtapasztalni a régi fesztiválok érzetét, amikor az emberek közösségi életet éltek, és nem a telefonjaikat nyomkodták” – mondja Eszter. A digitális detox továbbra is hatalmas előnye a rendezvénynek, ebben sokan egyetértünk.

Azonban nem csak fesztiválozói szempontból figyelemre méltó a BSF. A fellépők – a beszámolóik alapján – továbbra is elégedettek a szervezési, egyeztetési folyamatokkal és magával a fesztiválhangulattal, nem különben azok, akik önkéntesnek jelentkeznek. „Három éve járok ide, mostanra ez már egy zarándoklat, amit nem hagyhatok ki. Az itteni csapat olyan számomra, mint egy második család, akihez évente visszajöhetek” – meséli Ana Marija, akit még az első Bear Stone-omon ismertem meg, s azóta is töretlenül tartjuk a kapcsolatot. Azt is megtudtam tőle, hogy a munkalégkör kellemes, a feladatok elvégzése mellett bőven jut idejük pihenni és barátkozni, a koncerteket élvezni.

...és ha valami nem a tervek szerint sül el? A cél minél hamarabb, minél hatékonyabban kezelni a váratlan helyzeteket, ez mindig bebizonyosodik – azonban nem csak a szervezők oldaláról! Említettem korábban, hogy a Daevar koncertje alatt akadt egy kis malőr, ugyanis elment az áram. Ez azonban nem szegte a közönség kedvét! Az emberek hamarosan ujjongva énekeltek, és formálódtak circle pitbe, meg crowd surföltették a zenekar basszusgitáros-énekesnőjét, míg a technikai munkatársak orvosolták a problémát. Aztán lehetne még sorolni, mi minden jött spontán; egy loop performansz a híd alatt, miközben a felfújható kajakkal sodródóknak a partról szurkol mindenki más üvöltve, hogy „ROW! ROW!”; a tarkabarka ordítások, amikor egy-egy vállalkozó szellemű a folyó hűvös vizében való mártózásra adja a fejét; a kempingben létrejövő mini-„stage”-ek és flashmobok; tusolás és mosogatás közben fejtegetett életigazságok és egymásra találások...

Mindent összevetve, ezek után is meleg szívvel tudom ajánlani a horvát stoner gatheringet mindenkinek, aki minőségi zenei produkciókat élvezve, családias atmoszférában szeretné tölteni a hétköznapokból leeresztős napjait. A Bear Stone Fesztivál sokunknak az év (egyik) fénypontja, és remélhetőleg ez még sokáig így marad.