Sporhetsztori egy más világból

Egy hely, amelyet a tűz és jég birodalmának becéznek. Egy sziget, amelynek felszínét gleccserek, kiterjedt lávamezők, forró gejzírek és bővizű vízesések tarkítják. Egy más világ, amelynek partvonalát mély fjordok tagolják, belső területét pedig nagyrészt lakatlan, zord fennsíkok, vulkanikus sivatagok jellemzik, amiket gleccserek szabdalnak szanaszét. A közvetlenül az északi sarkkör alatt elhelyezkedő sziget a húzós, hideg telekkel, hűvös, jócskán szeles nyarakkal csak erős idegzetű, rugalmas, nagy tűrőképességű egyéneknek élhető (szubjektív vélemény). Nem éppen ideális hely a „gondtalan” életre, mégis már a 9. század környékéről vannak adatok a vikingek és kelta rabszolgák letelepedéséről. Európa és a világ egyik legritkábban lakott területének számít, lakosságának csaknem 60 százaléka Reykjavíkba és környékére tömörül.

Izland gasztronómiájának középpontjában a friss tengeri és édesvízi halak (többek között a lepényhal, a tőkehal, a laposhal és a lazac), a mindenféle tengeri herkentyűk állnak (ami teljesen magától értetődő, ha tudjuk, hogy szigetországról van szó), valamint nagy jelentőséggel bír kultúrájukban a szabadon legelő juhok húsának sokféle felhasználása, fogyasztása. Emellett étrendjük fontos részét képezik a tejtermékek, amelyek közül különösen a skyr nálunk is közismert – sűrű és krémes, alacsony zsírtartalmú (tehén)tejkészítmény, amely valahol a sajt és a joghurt között áll. Főként gyümölcsökkel, granolával fogyasztják, de ez az alapja számos desszertnek is, például az ottani sajttortának.

Érdekes megemlíteni egy szélsőségesnek számító ételkülönlegességet, a hákarlt, amely a grönlandi cápa rothasztással tartósított, majd szárított húsának megnevezése. Erős ammóniaszaga és bizarr íze miatt a világ egyik legextrémebb gasztronómiai különlegességének számít. Elkészítéséhez a cápát 6–12 hétig földbe ásva rohasztják, hogy a húsban lévő mérgező karbamid lebomoljon. Ezt követően kiássák, és hónapokig szárítják. A végeredmény egy rettentően intenzív, ammóniaszagú étel, amely íze állítólag sokkal enyhébb. Sokan a nagyon érett, büdös sajthoz hasonlítják. Ma főként Brennivínnel (tradicionális égetett szeszes itallal) öblített turista attrakció, a múltban viszont a túlélést tette lehetővé.

A modern világ emberének, de gondolom, hogy az elődöknek is sokkal vonzóbb lehetett a helyi füstölt halfélék fogyasztása. Ezt sem éppen a nálunk megszokott módon készítik el, ugyanis hagyományos módon a halak (leggyakrabban pisztráng és lazac) füstölésére szárított birkaürüléket használnak. Ez a módszer jellegzetes, mély aromát kölcsönöz a húsnak.

Nem lehet nem megemlíteni az izlandi homárlevest (humarsúpát), amely egy gazdag, krémes, gyakran curryvel fűszerezett különlegesség – az Atlanti-óceán északi részén honos langusztából (izlandi homárból) készül. Gyakran tejszínnel, zöldségekkel és fokhagymával dúsítják, és előszeretettel tálalják cipóban.

Egy másik közismert különlegesség a svið: a főtt birkafej. Ehhez az ételhez a megtisztított fejet félbe vágják, agyvelejét eltávolítják, majd mintegy másfél órán keresztül fűszeres vízben főzik. Krumplipürével és tarlórépával fogyasztják hidegen vagy melegen. Az éttermek kínálatán kívül megtalálható szupermarketek polcain is.

Fontosnak tartom még megemlíteni a tradicionális rozskenyerüket, amely rúgbrauð néven fut. Eredetileg földbe ásva, a geotermikus hőt felhasználva „sütötték” – inkább főzték – egy erre a célra kialakított edényben.

Nagy múlttal rendelkezik a fermentálás mint tartósítási módszer, amely nagyban összefügg a szigeten uralkodó zord körülményekkel – ilyen élelmiszerek a hákarl, a skata (erjesztett rája), súrmatur (különböző, savóban tárolt húsok), Harðfiskur (szárított hal) – ezek a tartósított élelmiszerek nélkül az izlandiak nem tudták volna kihúzni a hosszú, kegyetlen teleket.

Az izlandi ételek alapjáraton tükrözik a modern, egészségközpontú táplálkozást – az egészséges étrend jóformán magától értetődő a modern időkben.

Érdekes tudni, hogy Izland szigetén csak a 19. század végén, 20. század elején jelent meg a zöldség- és gyümölcstermesztés, amikor a természet adta hő kihasználásával kezdtek el üvegházakban termeszteni különféle növényeket, ezzel megteremtve maguknak a szükséges alapanyagokat.

Követendő példának tartom az izlandiak találékonyságát és természetközeliségét. Felhasználják a természeti kincseket – a megújuló energiaforrásokat –, és szinte teljesen erre alapozzák az energiaellátást. Izland világelső a geotermikus energia hasznosításában, ami a háztartási fűtés 87 százalékát és a villamosenergia-termelés mintegy 26-30 százalékát fedezi. A vulkanikus szigeten a forró vizet közvetlenül használják távfűtésre, úszómedencékhez, hóolvasztásra, valamint üvegházi mezőgazdaságra és ipari szárításra, amivel szinte teljes mértékben kiiktatják a fosszilis tüzelőanyagok használatát.

Volna még sok minden mondanivaló, és most sem csupán a gasztronómiai érdekességekre gondolok. Úgy hiszem, rengeteg mindent tanulhatnánk az ottani emberektől. Inspirálódhatunk, felfrissülhetünk, új lendületet, erőt és kitartást kaphatunk. Erőt, hogy bízzunk abban, hogy egy nap minden jobb lesz, hogy minden kibírható, hogy a vihar egyszer elmúlik és kisüt a nap. Csak kitartás kell. Nem szabad feladni. Aki egyszer megvetette a lábát Izlandon, visszavágyik oda élete végéig. Hiszen a mesebeli, itt-ott földönkívüli táj beköltözik az ember szívébe-lelkébe, a sok természeti csoda, a levegő illata… rabul ejtik az odalátogatót. Remélem, egy nap nekem is lesz szerencsém elutazni a szigetországba, hacsak pár napra is.