Karikás Ildikó versei
Prédára várva
Vágtat a halál a fekete utcán,
hol reggel még fényben úszott a remény.
Sötét szövet fakószürke lován,
prédára vár a járda szegletén.
Kietlen utcákon tátog a félelem.
Senkit sem várnak már haza.
Puszta házakból álmosan néz ki a jelen.
Szemléli a múlt perceit maga.
Hirtelen a csendben egy halk sikoly száll.
Dübörögnek belé a falak.
Végigsöpör a hang az üres utcán,
majd elhalkul egy ablak alatt.
A reszkető szennytől hangos lesz a tér.
Ázott kabátok kapukat zárnak.
Nyöszörgő zárak kattannak belé,
s múlnak el a semmire várva.
Emlékek
Nézem a képet az öreg falon.
Odakint az utca éled.
Zűrzavar hallatszik az ablakon.
Poháron csillan a nap fénye.
Homlokom mögé emlékek tolulnak.
Régi halottak visszaköszönnek.
Fülembe’ felcsendül egy dallam.
Körülöttem mintha minden táncra kelne.
Közel jött a néma múlt, és beszélni kezdett,
mely eddig oly távoli volt emlékezetemben.
