Karikás Ildikó versei
Levél versben
Üzent nékem szép szerényen,
írjak önnek levelet.
Hogy is kezdjem? Nem is tudom.
De maga hogy van? Írja meg!
Hogy szolgál az egészsége?
Milyen az élet odalent?
Mikor ébred? Jó az étek?
Írja meg! Oh, írja meg!
Varázslatos álmaiból
nem raboltak még el?
Gondol még rám hébe-hóba,
mikor ágyát veti meg?
Szeret-e még tiszta szívvel,
mint ahogy azt én teszem?
Kesereg-e annyit értem,
mint amennyit csak lehet?
Szövöget már szép jövendőt:
kertet, házat, palotát?
Milyen mélyen élek önben?
Mondja hát! Oh, mondja hát!
Fekete vers
Fekete ruhában, fekete székben
látom sötét jövőm feketében.
Napsugaras tavaszom őszi homálya,
megcsillan egy tócsa kedves bája.
Fekete ruhában, fekete asztalon
sír a hegedű, elszáradt nyugalom.
Temetés lesz, húzzák a harangot,
viszik a halottat, az élőt, az asszonyt.
Fekete ruhában, fekete ágyban
fekszik a gyötrelem egymagában.
Ólomsúlyú idegek egyedül járnak
párnát adva az összeomlásnak.
Fekete ruhában, feketeföldön,
hol együtt jár a halál és az öröm.
Egyik simogat, a másik elvesz:
szeretőt, embert, örömöt, keservet.
Fekete ruhában fekete lélek,
fekete szívben fekete élet,
fekete emlék, fekete szégyen,
fekete, fekete, fekete lényem.
