Extasy

Az extasy kémiailag megváltoztatott amfetamin (a valódi neve MDMA – metiléndioxi-metamfetamin), tartalmaz némi meszkalint is, de hallucinációkat nem okoz, csupán enyhíti az amfetamin „pörgető” hatását, eufórikus állapotot idéz elő. Az általam ismertek közül ez az egyetlen szer, mely nem a gyógyszeriparban kezdte pályafutását, hanem eleve kábítószernek kísérletezték ki.

Általában tabletta formájában kerül forgalomba, ritkábban porként is kapható. A tablettákon aranyos figurák láthatók, sajnos ez is arra utal, hogy leginkább a fiatalokat célozzák meg a terjesztők.

Szennyezés előfordul, ezt a narkót hamisítják a leggyakrabban. Tartalmazhat koffeint, sokszor csak azt, de minden más olcsó serkentőszert is (vagy például diazepamint a meszkalin helyett). Sokszor meg teljesen hatóanyag nélküli a tabletta. Sajnos ez is nagy veszélyt jelenthet, mert, mondjuk, megveszem az első exemet, és nincs benne semmi. Én ezt persze nem tudhatom, azt hiszem, csak gyenge az anyag. Erre legközelebb ledobok kettőt, hármat, ezúttal az érdekesség kedvéért valódiakat, és meghalok. Hihetetlenül óvatosnak kell lenni. (A diszkódrogoknál az a megfelelő óvintézkedés, ha még véletlenül sem nyúlunk hozzájuk!)

Az extasyre van egy rövidke történetem is. Hallgassátok ezt most meg!

Szekszárdra utaztam két haverommal, Mátéval és Á.-val. Á. ígérte, hogy elvisz minket egy olyan helyre, hogy szemünk-szánk eláll majd a csodálkozástól. Este meg is érkeztünk a Városba (én azt a helyet már csak így emlegetem, mint Bulgakov Kijevet, nagybetűvel: a Város), be is tértünk a kocsmába. Aznap este csak egy gyufafejnyi nagyságú „szöszt” (kender) vágtak hozzánk Á. díler haverjai, hogy szívjuk el hárman. Először szidtam is magamban a skót anyukájukat, de aztán Mátéékhoz tartva egyfolytában azt találgattam, hogy vajon Pesten vagy Szegeden vagyunk-e éppen, később beparáztam Máté nagyapjától, ezt követően pedig egész este Clint Eastwood-filmeket meséltem egyes szám első személyben. De ez csak a kezdet.

Másnap újra ugyanott találkoztunk, a Z. nevű szórakozóhelyen. (Azóta ugyan bezárták, hehe, de azért mégsem nevezném most meg.) Vázolom a helyszínt: nem láttál embert alkoholtartalmú italt inni. Egy srác sörözött, de ő valami durva kivételnek számított. A vagányabbjai kóláztak, a többiek ásványvizet, traubit, ilyesmiket ittak. A berendezés néhány székből és asztalból, valamint játékautomatákból állt. Volt ott még egy jukebox, amelyből kizárólag DJ Sterbinszky szólt. A helyi vagányok a bárpulton húzták ki a kokócsíkokat, odabent szedték be a különböző bogyókat, lőtték magukat mindennel, és itták az ásványvizet. Csupán füvezni járt ki mindenki, a szag miatt, ugye... Oh, yeah!

Nos, aznap a beígért kokain sajna elmaradt, vigasztalásul viszont hozzánk vágtak egy ekit (extasy), meg persze sodortak is egy dzsót. Hát, mit mondjak? Változatlanul ellene vagyok az amfetaminos dolgoknak, de azért nem volt olyan rossz. (Mondjuk, azért nem hátrány, ha a díler a haverod haverja, és így nem akar átvágni a palánkon valami fossal.) A lényeg, hogy igen kellemesen éreztem magam: amikor elkapott a cucc, konstatáltam, hogy van előttem egy traubiszóda. Láttam, hogy ott a sank, ott még sok traubit rendelhetek, és a zsebembe nézve láttam, hogy erre van is anyagi keretem. Nos, ez akkora örömöt szerzett nekem, hogy szerintem ehhez képest egy lottófőnyeremény lókuki... Azután áttértem az ásványvízre, s ebből másfél órán keresztül átlag tízpercenként megittam egy korsóval. Az ötödiknél édesen rámosolyogtam a pincérnőre, és közöltem, hogy megszomjaztam. Visszamosolygott. Ő éppen kokó hatása alatt állt. Végül Mátéval hazamentünk, és hatalmas örömünk telt a Terminátor 2-ben.

Ennyit az amfetaminokról.