Üveggolyó

KÖZÉPISKOLÁSOK MŰVÉSZETI VETÉLKEDŐJE 2025. VERS, 3. HELY

Üveggolyó

a mélabú üveggolyóként gurul be

az ajtó alatti résen; lesre fut a bánatom,

háromlábú asztalra emelem lábam,

cigimmel együtt nyomom el fájdalmamat,

eközben gondolataim belülről verik szét fejem szerkényzárkáját

szörny kuporog a sarokban,

provokálni próbálja az ingacsillárt,

felszakadozott parketta; sebek rajtam,

hűlt helyedről lelöknek az emlékek.

nadrágba tűrt ing, ruha vagyok

zavarodottság, tévében fehérzaj, amely

elveszik a rolón bepréselődött nyalábokban,

nyakkendőm kígyó, fejem alá tekeredve

fojtogatni akar, súgja; már nem vagy itt.

a plafonon árnyékemberek repedéseket boncolnak,

rám akarják dönteni a falakat,

préselik, összenyomják velem együtt a levegőt,

lidércek haláltánca:

ajkamra céltalan vágyódásként ül rá a por,

kapkodni kezdek, a levegőért, érted.

leverem a könyveket a polcról,

majd a földre nyúlok az üveggolyóért.

megszorítom, még utoljára,

és kigurítom az ajtó alatt,

a kulcslyukon át visszapillant a magány:

megvetően belém döfi tekintetét,

egy üres szemeteskukára nézek,

és összegyűröm az asztalon heverő levelet.

Kacsázás

kavicsokat dobáltunk az emlékműről, kacsáztunk

közölted, hogy hamarosan indulnod kell a vonatra

előtte még azon agyaltunk,

mi volna, ha Szabadkán lenne tenger

a tér párakabátba bújt,

azt mondtad, meginnál egy kávét cimettel,

de ekkor már tényleg menned kellett

miután felraktalak a vonatra,

hatalmába kerített pár üres kirakat,

melyben tükörképemet egyedül láttam ténferegni

megindultam, el onnan

az állomástól a parkon keresztül a korzó felé,

a Strossmayer utca irányában,

bebújtam a Gombkötőbe

de ne rohanjunk,

a korzó elevenebb volt

beazonosíthatatlan nyelven éneklő utcazenészek

pattogó gesztenyék,

cigarettázó vörös nők,

kacaj,

kilenc volt,

fél tízkor kapuzárás,

vissza kellett érnem,

de azért még

leültem elszívni egyet,

mellettem két kandeláber támasztotta a sötétséget,

mégis rám szakadt,

mert a gimivel szembeni padon ültem,

közel az emlékműhöz,

ahonnan köveket dobáltunk,

a párakabát ekkorra már

füstté sápadva

nehezedett rá

arra a kőkupacra,

ami a tengerünkből maradt

Egysoros

Nem fogadott hívás