Művelődés – I. (és utolsó) apanap a kukutyini iskolában

KÖZÉPISKOLÁSOK MŰVÉSZETI VETÉLKEDŐJE 2025. HUMORESZK, 2. HELY

Egy iskolai rendezvény tapasztalatai

A lelkes pszichológus és pedagógusok közös javaslatára a kukutyini Zabhegyező Általános Iskolában apanapot rendeztek április 1-jén.

Az intézmény igazgatója, Joe Thunder, becenevén „Brit Jótündér” a következőképpen indokolta e rendezvény létrejöttét:

− Neves szakembereink szerint a gyermekek hétköznaponként alig látják az édesapjukat, és persze az apák sem a gyerekeiket. Persze ez olykor jól is elsülhet, például nem verhetik meg őket, jó esetben a szülő a gyereket, olykor fordítva, de ettől eltekintve úgy gondoltuk, hogy a szülő is hiányozhat egy napot a munkahelyéről. Évente egyszer tartanánk az iskolában egy olyan napot, amelyre kizárólag a gyermekek apját hívnánk meg. Pár órán részt vehetnének, hogy figyelemmel kísérjék kedves gyermekük viselkedését, illetve a gyermek is érezné a szülő óvó tekintetét. Ezután közös műhelymunkák során a kapcsolaterősítést célozzuk meg. Legvégül egy kis eszem-iszom, dínom-dánom megkoronázná a napot.

A nap végén az iskola pszichológusa, Sötét Lilla világosan elmondta:

− Kezdetben minden rendben volt, az első órán az apák közönségként figyeltek, amíg a tanárok órát tartottak a gyerekeknek, nem volt semmi említésre méltó (leszámítva egy tanárnőt, aki arra panaszkodott, hogy az apák a dekoltázsáról le sem tudták venni a szemüket, vagy azt, hogy többször kellett az apákra rászólni, mint a gyerekekre, mert az előző napi focimeccs részleteinek megbeszélése igencsak zavarta az óra menetét). A későbbi műhelymunkák során céljaink között szerepelt, hogy az apák jobban megismerjék más gyerekek apját is, és ezáltal szorosabb kapcsolat alakuljon ki a közösségen belül. Akár hiszik, akár nem, ez a két óra minden osztályban szinte ugyanúgy telt el, és végül botrányos lett.

A tanárok elmondása szerint egyre több apaviccet kezdtek gyártani, egészen addig, amíg már mindenki kínosan nem érezte magát.

Azonban az apavicc-áradat legfőbb áldozatai nem a tanárok, hanem a tanulók voltak, akik mindannyian megegyeztek abban, hogy ez a nap után már nem érezték magukat ugyanannak az embernek, akik az apanap előtt voltak. Pár diákot megkérdeztünk, miket hallottak az apáktól, és minket is megrázóan értek a hírek. Én meglepődöttségemben alig tudtam folytatni az interjúkészítést, ezeket még leírni is fáj...

− A barátaimmal az iskolai előadásról beszélgettünk, és elmondtam apámnak, hogy manót fogok játszani. Erre azt kérdezte, hogy: Mi a manó? – panaszolta Nagy Előd, Nagy apuka kis utódja a 6.c-ből.
− Azt hittem, nem lehet belőle gond, ha megkérdezem apukámtól, mi lesz az ebéd, de tévedtem. Ugyanis azt válaszolta, hogy hús és szósz, majd megkérdezte: Na mit szósz? – tudtuk meg Soós-Édes Kevinkétől a 4.b-ből, aki aztán elárulta, hogy e vicc aztán a többi apát arra inspirálta, hogy elsüssék a tipikus „apa, éhes vagyok” mondásra a választ, ami pedig az, hogy: „szia Éhes, én pedig Apa”.
− Mézet csurgattam a teámba, de az egyik apuka véletlenül meglökött és csak annyit mondott: „elmézést”. A többiek ujjongtak és nevettek, de én azon gondolkodtam, hallottam-e már rosszabb faviccet életemben − újságolta el nekünk Nekt Áron a 7.c-ből.
− Elkezdtem dúdolni egy Abba számot, mire egy apuka megkérdezte, szoktam-e Abbát hallgatni. Mikor azt mondtam, nem, csak a fejemben van a dallam, megkérdezte: „akkor ha nem szereted, és megszólalna valahol, azt mondanád, hogy hagyd ABBA?” – nyilatkozta AraB BeA a 8.a-ból, akit annyira megrázott érzelmileg ez a beszólás, hogy alig tudta nekünk elmesélni.
Az apák nemcsak beszólásokat vagy pocsék vicceket mondtak, hanem bölcsességeket is megosztottak a gyerekekkel, tudtuk meg pár tanulótól. Íme néhány példa:
− Apa megkérdezte, szerintünk miért van az elefántnak ormánya. Halványlila fogalmunk sem volt, miért tette fel ezt a kérdést csak úgy a semmiből, de aztán büszkén azt mondta: Azért, hogy ne kezdődjön olyan hirtelen az a tetű nagy állat − mondta Fánt Elemér a 7.a-ból.
− Apu érdeklődését különösen felhívta a bioszóra, amin nézőként ült (egyébként itt a többi apuka nevetve telefonjeleket mutogatott...érti...mert a bioszóra a figyelmét „felhívta”...), és az állatok mozgásáról tanultunk. Nem értettem, mi ebben az érdekes, mivel én nem rajongok annyira a bioszért. Mint kiderült, apu sem, mert azt mondta nekem, hogy a tanár rosszul magyarázta el az anyagot. Megkérdeztem, honnan veszi ezt, mikor nem is biosztanár. Erre azt mondta: Mert a helyes válasz az, hogy a tehén tehénkedik, a pipi pipiskedik, az ökör ökörködik, a kígyó pedig lábatlankodik. − a tanuló nevét sajnos nem tudtuk meg, mivel messzebbre vonult, mielőtt még több apaviccet vagy apamondást hall. A nagy sietségben megbotlott a saját lábában, aztán felkelt, majd ismét megbotlott...sajnos ezt meglátták az apák is, és nem hagyták kommentár nélkül, ami pedig az volt, hogy: „Na mi lett, fiam? Esre hastál?”
Mint kiderült, az áldozatokat nem csupán érzelmileg viselték meg a rosszabbnál rosszabb kínos mondatok, hanem a fizikai egészségre is veszélyesek lettek, erről pedig Vaj Vajk beszélt nekünk az 5.b-ből:

− Apa feltett nekünk egy találós kérdést: a Föld körül kering és szőrös, mi az? Természetesen senkinek sem volt ötlete. (Ezután kifújta a levegőt, hogy feldolgozza az eseményeket) A válasz: műhód. Ennél még csak kínosan nevetgéltünk, de ahogy kezdett egyre jobban felszívódni a viccekből, nos hát, tudja, a rész ahol vicces, annál kevésbé bírtuk már. Én azt hiszem, annál a találós kérdésnél adtam fel, hogy: Négy lába van, mégis megbotlik. Mi az? Az elején a lovas közmondás jutott az eszembe, abból indultam ki, hátha eltalálom. Nagyot tévedtem. A válasz az volt: FÉL PÓK. Akkorát csaptam kínomban a fejemre, hogy agyrázkódást kaptam. Én ilyen rossz viccet még életemben nem hallottam.

Önök is láthatják, mire képes ennyi apa egyszerre. Sokak szerint több apavicc egy helyen rosszabb, mint az alfa generációs silány tartalmak az interneten, azaz a „brainrot”. A káosz és a sok kínos élmény miatt az apanapok beszüntetése igencsak javasolt. Az apáknak pedig, akik olvassák ezt, üzenem, hogy nőjenek fel, és találjanak ki olyan vicceket, melyeket nem csak ők élveznek, és nem rongálják velük a körülöttük lévő átlagos emberek lelki békéjét.

Fül Hall Kató tudósítása