Hercegek, csókok és vasorrú bábák

Nem olyan régen éppen egy pszichológiai témájú könyvet olvastam, amiben a gyerekkori élmények későbbi hatásairól volt szó. Mindössze egy-két bekezdés erejéig ugyan, de a szerzők megemlítették a mesék szerepét abban, hogyan formálódik bennünk a világról és az életről alkotott kép. A könyvben bemutatott elmélet szerint a gyerekkori élményeink alapján előre „megírjuk” az életünk forgatókönyvét, amit később csak tudatos munkával leszünk képesek újraírni.

Nem kell persze túl nagy szerepet tulajdonítani annak, hogy milyen meséket olvasnak nekünk a szüleink, amikor még beszélni is alig tudunk. Minden bizonnyal hatnak ránk ezek a történetek, de nem önmagukban, hanem mindazzal együtt, ami körbevesz minket: a szüleink, a testvéreink, a tágabb környezetünk, a lakóközösség, a bölcsőde, az óvoda, a társadalmi körülmények. Mégis ahol csak tudjuk, érdemes kiküszöbölni a nemi sztereotípiákat és a nőket korlátozó hiedelmeket, hogy minél kisebb hatással legyenek ránk. Mert ugyan önmagukban a tündérmesék nem tesznek minket alkalmatlanná egy valódi kapcsolódáson alapuló párkapcsolat kialakítására, de sok más hatással együtt bizony hozzájárulnak ahhoz, hogy milyen emberré válunk.

Ha például nagy szerelemre és boldog házasságra vágyunk (hiszen kislányként megtanultuk, hogy erre kell vágynunk), akkor több választásunk is van. Lehetünk Hófehérkék, és beleharaphatunk a mérgezett almába, vagy Csipkerózsikák, akik megszúrják az ujjukat: azaz önsorsrontó módon ellehetetleníthetjük a saját életünket abban a reményben, hogy jön majd egy hős lovag, aki magatehetetlen nőkért epedezik, és a csókjával újra életre kelt minket. Lehetünk Hamupipőkék, és kemény, szorgos munkával a puszta túlélésnek szentelhetjük az életünket, miközben arra várunk, hogy jön majd egy tündérkeresztanya (például lottóötös, kanadai nagybácsi vagy egy csodálatos befektetési lehetőség képében), és kinyílnak előttünk a lehetőségek. Lehetünk Aranyhajak, hogy az életünk döntései zárt intézménybe taszítsanak minket, ahonnan majd reményeink szerint kiment minket a nagy ő. Esetleg lehetünk névtelen királylányok, akik békákat és varangyokat puszilgatnak, hátha valamelyik majd megváltozik a kedvünkért. Lehetünk Ariel, aki mindent, de mindent felad a szerelemért, hogy aztán mártírként zuhanjon alá, vagy lehetünk Belle, aki szerelemmel igyekszik meggyógyítani a szörnyet. Ez utóbbi talán a leggyakoribb eset, hiszen rengeteg nő hiszi, hogy az ő szeretete, az ő gondoskodása majd jó útra téríti a drogfüggőt, a munkakerülőt, a szoknyapecért, a bántalmazót (aki pedig egyébként olyan jó ember). Lehetünk Pocahontas, és magunkra vehetjük a világ összes terhét azzal a gondolattal, hogy a nő érzelmi munkája képes elsimítani történelmi, kulturális és erőszakos konfliktusokat.

Ilyen mesék után felüdülés volt a Jégvarázs, amiben végre kiderült, hogy az első szerelem nem mindig az igazi, vagy a Shrek, amiben a szerelem azután is megmaradt, hogy a királylányról bebizonyosodott, hogy nem egy világszépe. Ennél már csak az lenne jobb, ha kiderülne, hogy a szerelem nem az élet egyetlen és legfőbb célja, vagy hogy egy nő világának nem kell a férfiak körül forognia.

A gyerekkori mesék nem bagatell történetek, hanem nagyon is fontos szocializációs eszközök. Sok klasszikus mese arra tanítja a lányokat, hogy hogyan adják fel önmagukat, hogyan bízzák rá magukat egy férfira, hogyan végezzék kifulladásig az érzelmi munkát, és hogyan szenteljék az életüket a gondoskodásnak és mások megmentésének. Normalizálják, hogy egy nő mindig türelmes, és ha kell, szenved a szent célért, mert nem fáj az annyira, mert kibírható, mert majd egyszer jobb lesz, mert másnak még rosszabb, miközben romantizálják a párkapcsolati erőszakot és a női alávetettséget.

Persze nem minden mese közvetít a nők számára hátrányos ideológiákat, és nem minden mese középpontjában áll a szerelem. Az egyik legismertebb ellenpélda az Alice Csodaországban: egy kislány története, aki egyedül tudott helytállni egy ijesztő és kaotikus világban. Alice nem megmentésre vár, nem is áldozza fel magát, hanem kérdez, kételkedik, vitatkozik, és miközben újra és újra megkérdőjelezi egy furcsa világ abszurd szabályait, lassan megtanul eligazodni köztük.

De nem olyan egyszerű ám olyan történeteket találni, amelyekben a hősnő kompetens alakítója a saját életének! Alice mellett talán a vasorrú bábát említhetnénk meg, aki túllép a „kedves, bájos és szépséges hölgy, akire majd rátalál az igaz szerelem egy daliás herceg képében” sztereotípiáján. Talán nem is véletlen, hogy évszázadok férfiuralma gonosz, aljas teremtménnyé alacsonyította le a saját dolgával törődő bűbájos asszonyt, akinek esze ágában sincs megfelelni a nőket sújtó elvárásoknak...