Erős kezdés

Aki azt hitte, hogy 2026 visszafogottan indul, az alaposan benézte. A január már az első hetekben – in medias res – finomkodás nélkül, a dolgok közepébe vágva zúdítja ránk a jobbnál jobb zenéket. Új lemezzel jelentkezett az Alter Bridge, a Kreator ismét szétzúzta a világot, a Megadeth végleg lezár egy korszakot, miközben északon a göteborgi dallamok újabb nagy visszatérésre készülnek. Ez nem lassú indítás – ez azonnali telitalálat.

A sort január 9-én az Alter Bridge nyitotta meg, méghozzá különleges kiadvánnyal. A floridai zenekar nyolcadik stúdióalbuma ugyanis egyszerűen az Alter Bridge nevet kapta, és ezzel nem is rejtették véka alá azt az üzenetet, hogy ez összegzés, ünnep, és egyben újabb erődemonstráció. A Napalm Records gondozásában megjelent anyag a zenekar több mint két évtizedes fennállását és rendíthetetlen egységét foglalja keretbe. A felvételek részben a legendás kaliforniai 5150 stúdióban, részben Michael „Elvis” Baskette floridai műhelyében készültek, a végeredmény pedig olyan album, amely magabiztosan egyesíti a korai posztgrunge gyökereket a későbbi, súlyosabb és progresszívebb metálhangzással. Az album egyik legizgalmasabb vonása az énekesek közötti dinamika. A Trust In Me és a Tested And Able című dalban Myles Kennedy és Mark Tremonti szokatlan módon osztják meg egymás között a frontemberi szerepet, váltott verze–refrén felállásban. A lemez csúcspontja az epikus Slave To Master, ami több mint kilenc percével nemcsak az album, hanem az Alter Bridge eddigi pályafutásának leghosszabb szerzeménye is, komplexitása és érzelmi mélysége méltó lezárása a tizenkét dalos anyagnak. A kritikusok és a rajongók egyaránt úgy látják, hogy a zenekar talán sosem volt ennyire magabiztos. Az új lemezen a technikai virtuozitás nem nyomja el, hanem szolgálja a dallamokat. Nem véletlen, hogy a Silent Divide és a Scales Are Falling már most biztos koncertslágernek számít. A magyar közönség pedig különösen jó helyzetben van, hisz az Alter Bridge január 28-án (éppen lapunk megjelenése napján) a budapesti Barba Negrában mutatja be élőben az új anyagot, a Daughtry és a Sevendust társaságában.

Alig egy héttel később, január 16-án a Kreator gondoskodott róla, hogy a hónap ne csak dallamos, hanem könyörtelen is legyen. A Krushers of the World a német thrash-titánok tizenhatodik stúdióalbuma, amin Mille Petrozza és csapata újfent bizonyítja, hogy negyven év ide vagy oda, a Kreator nem lassít. Jens Bogren producer keze alatt a zenekar hangzása egyszerre modern és brutálisan ismerős. A lemez kiváló egyensúlyt tart a klasszikus thrash-kalapálás és a sötétebb, hangulatosabb megközelítés között. Frédéric Leclercq basszusgitáros szerint ez a legerősebb anyag a Phantom Antichrist óta. A Seven Serpents és a Satanic Anarchy szinte azonnal koncertslágerré érett, míg a Tränenpalast Britta Görtz (Hiraes, ex-Critical Mess) vendégszereplésével váratlan érzelmi mélységet hoz a lemezre. Ráadásul a Krushers of the World nem légüres térben született, ugyanis a Hate & Hope dokumentumfilm és Petrozza önéletrajzi kötete (Your Heaven, My Hell) azt jelzi, hogy a Kreator ma már tudatosan reflektál saját múltjára és kulturális szerepére is.

Január 23-án pedig elérkezett az a pillanat, amelyre senki sem készült fel teljesen: megjelent a Megadeth utolsó albuma. A Megadeth című lemez Dave Mustaine döntése szerint egy korszak végpontja, méltóságteljes búcsú. Ez az egyetlen stúdióanyag, amelyen Teemu Mäntysaari gitárját hallhatjuk, és 2009 óta először tér vissza James LoMenzo basszusgitáros is. Az album egyik legerősebb gesztusa a Metallica – Ride the Lightning feldolgozása, ami egyszerre tisztelgés és emlékeztető, hogy Mustaine ott volt a thrash születésénél, és ezt most még egyszer, utoljára, világgá kürtöli. A Tipping Point és a Let There Be Shred egyértelművé teszi, hogy a düh és a technikai precizitás a végsőkig kitartott, a lemezt pedig egy monumentális világ körüli búcsúturné követi. Ez az utolsó alkalom, hogy élőben láthatjuk a thrash metál történetének egyik alappillérét.

Miközben a nagy nevek pusztítanak vagy elköszönnek, északon is formálódik valami. A svéd melodikus death metál egyik legerősebb csapata, a The Halo Effect bejelentette harmadik stúdióalbumát, ami 2026 végére várható. Az egykori In Flames-tagok és a Dark Tranquillity frontembere, Mikael Stanne által fémjelzett zenekar marad a hamisítatlan göteborgi hangzásnál, tehát: epikus dallamok, súlyos riffek és modern megszólalás kéz a kézben. Stanne szerint az új anyag rendkívül jó lesz, a közös múlt és a baráti dinamika pedig olyan plusz energiát ad a daloknak, amit nem lehet mesterségesen reprodukálni. Készülőben van a turné is, így az év vége sem ígérkezik halkabbnak, mint az eleje.

Egyértelműen megállapíthatjuk, hogy 2026 nem kér időt bemelegítésre, hanem azonnal magasra teszi a lécet. Összegzések, búcsúk és új megjelenések bejelentése egyszerre van jelen, miközben a metál különböző arcai – a dallamos progressziótól a könyörtelen thrash-en át a melodikus északi hagyományokig – egy közös pillanatban sűrűsödnek össze. A rock- és metálszíntér nem átlépett az új évbe, hanem bakanccsal rúgta be azt, nagy lendülettel, ami remélhetőleg végigkíséri az egész évet!