Egymaroknyi kutyával a világ ellen

(A sorozat előző részét ITT olvashatjátok el)

„GRRRRR.” – GOMBÓC

Gombóc esetében jöttem csak rá, hogy mi az én küldetésem. Ott fent valaki megáldott ezzel az életcéllal, aztán meg hagy nyugodni az a hang a fejemben. Nem egy frappánsan megírt doktori disszertációval fogom megmenteni az állatokat. Zelenszkij is jogász, aztán nem sok gyakorlati köze van hozzá. A Wikipédia szerint sosem foglalkozott joggal, és elvan az elnök úr. Az elméletnek mindig nagyobb a füstje, mint a lángja. Nem hinném, hogy egyáltalán a mentorom elolvasná a munkámat, amivel elvileg az állatokon szeretnék segíteni, itt viszont garantáltan mondhatom, hogy most már másodszorra változtatok meg egy életet. Vele együtt pedig a sajátomat is.

Feltűnt egy sablon az évek során, amelyet követek. Csak „ideiglenesen” címszó alatt befogadok egy kutyát, aki aztán seperc alatt nő hozzám. Gombóc nem az első eset, és valószínűleg nem tudok minden egyes állatot befogadni és otthont biztosítani nekik, viszont nekem már ettől a cselekedettől is tele a szívem. Megesik, hogy az ember lánya csak 24 (Kacsintó smile) évesen jön arra rá, hogy mi is az ő küldetése, amiért aztán tűzön-vízen át fog harcolni, függetlenül attól, hogy mit ír a diplomáján. Fogadtam én már be teknőst is, és szerintem igazán elférne pár fagyasztott egér a mélyhűtőben egy kígyó számára is. Akkor viszont várnám a jelentkezőket, akik befogadnak legalább egy éjszakára.

A Gombóc név nagyon találó erre a csupaszőr szeretetgombócra. Elvileg egy pudlikeverékről van szó, de ha ezt nem tudnám, én ugyan meg nem mondanám. Inkább egy nagyon bundás rókához hasonlítanám a pofija és a lompos farka miatt. Annyit tudunk róla, hogy pudlikeverék, szóval lehet benne akár róka vér is. Ki tudja? Egy, a maga elmondása szerint, kutyákkal suttogó furry (A furry egy emberi tulajdonságokkal rendelkező állat (karakter) rajongója. Viszont az ezt a csapatot erősítő emberek ezt egy új szintre emelik azzal, hogy gyakran láthatóak állati jelmezekben, hiszen valamennyire annak is képzelik magukat. Talán. De arra nem kaptam választ, hogy végül is orvoshoz vagy állatorvoshoz járnak. Pedig isten biza, én megkérdeztem.) azt állítja, hogy lehet benne corgi is.

Azt mondják, hogy ugatós kutya, viszont én morgáson kívül még nem hallottam más hangot elhagyni a száján. Mi errefelé nem szeretjük a drámát, a lakásban meg nincs is annyi ugatnivaló. Ha meg kell, akkor majd én ugatok, meg harapok is. Aki meg azt hiszi, hogy az időnkénti vakkantás olyan rossz, az próbáljon meg minden áldott nap fél hatkor kelni a szomszéd gyerek üvöltésére, valamint az anyuka dédelgető nyugtatására, egy lágy SSSSSS-re, ami aztán jobban visszhangzik a folyosón, mint maga a sírás. De én még mindig azt mondom, hogy jobb a kutyaugatást hallgatni, mint engem énekelni.

Szóval csatlakozott hozzánk Gombóc, aki még csak azt sem tudja, hogy mire számítson ez a lökött kutyás csaj mellett. Pedig vár még ránk a Balaton, a gombosi strand, és az egyik legfontosabb úticél még mindig Barcelona meg a tengerpart.

„WOOF.” – LEONA

Vele kezdődött minden.

Megemlíteném az én mindenemet, Leonát, a világ legszebb arany retrieverét, aki egy évvel ezelőtt átkelt a szivárványhídon, és annyi élmény és csodálatos év után már sajnos nem lehet mellettem, emléke viszont örökké fog élni a szívemben. Néha még most is olyan, mintha hallanám a vakkantásait, kezem alatt pedig érezném a puha szőrét. Vele kezdődött az én kutyás kalandom. Egy nap pedig majd újra találkozunk, és labdázunk a szivárványhídon túl.

Csak ideiglenesen. Ez volt a megállapodás, hogy csak ideiglenesen fogadom be. Én mentem el érte személyesen, meg én is vittem végül el. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy ott fehérlik egy folt az udvarban, viszont utána eltelt majdnem kilenc év. Valóban csak ideiglenesen kísért életem útján. Többet tanultam tőle meg vele, mint néhány tanáromtól a tanulmányaim során. Ehhez pedig elég volt annyi, hogy belenézzen az ember az okos, barna szemébe.

Meg kellett ismernünk egymást, és nekem is meg kellett ismerkednem a kutyatartás rejtelmeivel. Aztán meg már azon kaptuk magunkat, hogy ott állunk némán, mégis boldogan, és bámuljuk Leonát, ahogy a hátán fekszik, vagy éppen csak a farkát csóválja. Egy varázslat volt.

Aztán meg nyakunkba vettük az életet. Ha nem is fizikailag, de ott volt mellettem, amikor állatorvosi technikus lett belőlem, ott volt, amikor diplomáztam az alap-, majd pedig a mesterképzésen. Együtt költöztünk el Pestre, és minden pillanatban tudtam, hogy számíthatok rá.

Csak ideiglenesen, de én nem tudtam elengedni. Viszont amikor már jómagam is úgy véltem, hogy rajta csak az eutanázia segíthet, és ideje elengednem, meghallotta azt. Egy utolsó ölelés után feladta a harcot, és egy napos reggelen átkelt a szivárványhídon. Halálos tavasz, ami elragadta tőlem az én mindenemet.

„ISMERITEK AZ ARANYSZABÁLYT: KURVÁZNI JOBB, MINT ANYÁZNI.” – IDÉZET AZ ÉN ÉS ÉN MEG AZ IRÉN CÍMŰ FILMBŐL

Hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki beszóljon egy olyannak, aki egy kézzel vezet három kutyát. Összkerék meghajtás, három henger, csak ló helyett itt kutyaerőről van szó. Ennek ellenére Marika néni (Nevezzük Marika néninek.), elmagyarázta a kisunokájának, hogy igen, a három kutya az sok. Arra már nyugodtan lehet azt mondani, hogy sok kutya. Tudja, mi a sok, Marika néni? Például a három gyerek, aki le-föl kóvályogva közlekedik az úttesten, és még csak pórázra sem kötheti őket, ha már máshogy nem bír velük. Vagy tudja, mi még a sok? Az életkora ahhoz, hogy még mindig életben legyen. Legfőképp viszont azt sokallom, ami a száját hagyja el. Minden egyes kiejtett szó rólam több a soknál, na meg a szükségesnél is. A sarkon vedelő ingyenélők nyugodtan végezhetik a dolgukat, de én... Hát én biztos a pokol tüzében fogok elégni, mert három kutyám van. Nagy szerencsénkre van még egy olyan pofám, amit tudok tartani. De egy nap majd én is úgy járok, mint Charlie, az Én és én meg az Irén című filmben (A gondjait és sérelmeit túl soká elnyomó Charlie egy nap azon kapja magát, hogy az érzelmek elnyomása miatt többszörös személyiségzavara lesz, aztán a kedves rendőr már nem olyan higgadtan oldja meg a szembejövő problémákat. És én teljesen megértem.).

„NEM A HASONLÓSÁGOK, HANEM A KÜLÖNBSÉGEK TESZIK ÉRDEKESSÉ A VILÁGOT.” – EDWARD KENNEDY

Lehet azt mondani, hogy ezek csak kutyák, viszont ők az én kutyáim. Immár tíz éve követ árnyékként eb, és együtt botránkoztatjuk meg a pesti nagyikat és az újvidéki tatákat. Ahogy egyszer megjegyezték, van egy egész falkám. És mondhatom, semmi közös nincs bennük. Két kutya csendben végigalussza az utazást, egy meg már Újvidék kijáratánál, az ötödik körforgalomnál hány. Ezt mondjuk megértem. Kettő megragadja az első adandó alkalmat a pisilésre, és gondolkodás nélkül ürít, míg a harmadik csak úgy tudja elvégezni a dolgát, ha a Föld tektonikus mozgása megfelelő sebességű, miközben ő délkeletnek néz, és 78 fokos szögben van begörbülve a teste. Ketten csúnyán néznek rám, ha az egyszerű Lidl-féle granulátumot kapják, míg a harmadik még az előtt megeszi a kajáját, hogy egyáltalán letettem volna a tálat. Az egyik kedvére nyitogatja az ajtókat és szabad ki-bejárása van, míg a másik kettő legfeljebb csak nézegetheti a kilincset. Két kutya szorgalmasan figyeli és hallgat a parancsokra, míg az egyiknek csupán dekorációként van a fején a két füle.

A végén azért mégiscsak akad bennük valami közös. Egy, hogy mindhárom kutya. Kettő, mindhárom az enyém. És három, feltétel nélkül szeretem őket, és kajával motiválva ők is engem, így merem állítani, hogy, aki csúnyán néz rájuk, az velem húz ujjat. Voltam elég „vad” „beszerezni” három kutyát. Ugye senki nem gondolja, hogy a szemöldökráncolásnál megállok, amennyiben meg kell őket védenem?

„EGY HÁTSÓÜLÉSNYI KUTYÁVAL A VILÁG ELLEN” – ILDI, A VOLÁN MÖGÜL A HÁTSÓ ÜLÉSRE PILLANTVA, MIUTÁN MÁR NEM FÉRT EL MINDEN KUTYA EGY MARÉKBAN

A szívemet melengeti, amikor hallom, a tipi-tapit. Zene füleimnek, amikor egy kutya karmai kopognak a padlón. Előbb csak a közeledő trappolás tűnik fel, utána meg lerohan három kutyika. És ez a három segg irányítja az életemet. A farkincák veszik a jelet, én meg csak megyek utánuk. Mert hát párosan szép az élet. Ez meg egy páratlan páros, méghozzá a négyzeten.

Úgy érzem, hogy a gyűjteményembe igenis elférne még pár eb, viszont akkor azt hiszem kereshetnék magamnak egy új otthont is, mert már aznap este nem lenne hol aludnom (Drága szüleimnek külön köszönet a végtelen toleranciáért!). Pedig ezek a szegény bolondok a hátsó ülésen azt sem tudják, hogy ma már a harmadik országban járnak. Igazán elférne mellettük még egy. Csak kéne már egy rendes méretű kutya. Ne mindig rám maradjon az ugatás meg a harapás. De a mai világban azt hiszem, csak álmodozhatok arról, hogy majd önerőből veszek egy kertes házat, ahol önfeledten, boldogan és nyilván a kíváncsi szemektől elzárva élvezhetjük a hétköznapokat, meg persze a víkendeket is.

(A sorozat következő részét ITT olvashatjátok el.)