Menny és pokol – „Ha van Isten, Ő itt lakik”

A tűz és jég országáról Fogarassy Fanny, egy vajdasági lány beszélt nekem, akit Izland mágiája évekkel ezelőtt váratlanul elbűvölt, és aminek azóta is foglya. Fanny jelenleg üzletfejlesztőként és idegenvezetőként dolgozik egy izlandi idegenforgalmi cégnél, olykor pedig home office-ban intézi a teendőket zentai lakásából. Elsőként természetesen az érdekelt, hogyan indult el ez a különleges utazás Vajdaságtól egészen az északi szigetig.
– Budapesten születtem, ott jártam iskolába is, de gyerekkoromban a teljes nyarakat a nagyszüleimnél töltöttem Bezdánban. Az „otthon” érzése Vajdaságban alakult ki bennem, és a barátaim jelentős része is itt él. Idővel az egyetemen megszerzett tudásomat is itt kamatoztattam, ami a kommunikáció, a szervezés és a kultúra köré összpontosul. Az egyetemi évek alatt gyerektáborokat tartottunk Bácskossuthfalván, később Zentán dolgoztam az idegenforgalomban, majd humánerőforrás-partnerként egy nagyvállalatnál, amelynél adódott egy lehetőségem fizetés nélküli szabadságra; engem pedig akkoriban nagyon hajtott a vágy, hogy frissítsem a világlátásomat és a nyelvtudásomat. Szerettem volna kicsit más szemszögből rálátni a saját életemre és az otthoni dolgokra is. A pénzkeresés nem volt célom, önkénteskedni akartam: azt terveztem, hogy egy hostelben dolgozom néhány hónapot. Leginkább Spanyolország és Olaszország vonzott.

Miért pont Izland lett a cél, amikor a napfényes országok vonzottak?

– Felbukkant egy régi barátom a bácskossuthfalvi gyerektáborból, Boldizsár Zoli. Ez a régi kapcsolat irányított végül Izlandra. „Fanny, neked Izlandra kell menned! Van ott egy mesebeli kis művészfalu a keleti parton, imádni fogod!” – mondta igen meggyőzően. Mivel irodalmár családba születtem, a „művészfalu” hívószó megragadott. Másrészt az ötlet kellően extrémnek hangzott: csak annyit tudtam, hogy ott van Björk, a vulkánok, a gleccserek, és hogy ez egy sziget, ahol hideg van és kevesen laknak. Titokzatosnak és izgalmasnak tűnt az egész. Anglia és a többi megszokott kivándorlási célpont nem vonzott. A hat hónapot egy különleges kultúra megismerésére és természetközeli élményekre akartam fordítani. Kimentem, és elkezdtem dolgozni egy vendégházban, majd két hét múlva beütött a Covid. Kiürült az egész sziget. Ekkor történt meg, hogy Izland egyik leghíresebb helyén, a fekete homokos tengerparton, valamint a mellette lévő Vík nevű faluban teljesen egyedül sétálhattam, mert mindenki elment az országból.

Milyen volt átélni azt a csendet, amikor hirtelen kiürült az egész sziget?

– Fantasztikus élmény volt. Egyik este hóviharban álltam a parton, másnap szikrázó napsütésre ébredtem, minden havas volt – akkor éreztem azt, hogy ha van Isten, akkor Ő itt lakik. A határzár miatt viszont haza kellett jönnöm. Csalódott voltam, hogy életem nagy projektje, hogy kimenjek külföldre, a körülmények miatt csak két hétig tartott. Csaknem egy évvel később azonban láttam egy álláshirdetést egy Facebook-csoportban, pont arra a településre, amit korábban ajánlottak. Akkor már nem haboztam: felmondtam, és kiköltöztem Kelet-Izlandra.

Végül mégis visszatértél, és most már ott is élsz. Hogyan kell elképzelnünk ezt a vidéket?

– Izland területe körülbelül akkora, mint Magyarországé, de az emberek csak a tengerparthoz közeli részeken, körben lakják a szigetet. A középső rész lakhatatlan, ez a Felföld, angolul Highlands. Itt csak földutak vannak, amik kizárólag nyáron nyitottak, az év többi részében a hóviharok miatt járhatatlanok, vagy csak masszív terepjárókkal lehet rajtuk közlekedni. Fantasztikus és extrém túraútvonalak találhatók erre, az utazót pedig szürreális látvány fogadja: vulkanikus lávasivatag, ahol a barna mindenféle árnyalata elterül, gőzfeltörések és melegvíz-források is vannak, amikben egy nehéz túranap végén megpihenhet az ember. Ezt a részt az államnak nincs is értelme fejleszteni, mert az időjárás ott nagyon vad tud lenni.

Te viszont nem a sivatagos részen, hanem a keleti fjordoknál találtál otthonra. Milyen az élet Seyðisfjörðurban, ami nemrég a világ legszebb falvai közé is bekerült?

– A főváros, Reykjavík Izland délnyugati részén van, én pedig a sziget túlsó felére, a keleti fjordok közé, egy Seyðisfjörður nevű településre kerültem, és azóta is ott élek. Ez egy 600-700 fős falu, ahol télen nagyjából ötszázan maradnak, nyáron viszont a vendégmunkásokkal együtt ezer felett is lehet a létszám, mert sok turista jön, mivel ez a világ egyik legszebb települése. Tavaly például a Forbes beválogatta a világ ötven legszebb faluja közé, ez jól jelzi, miért ennyire vonzó úti cél a turistáknak. Kelet-Izland távol van a fővárostól, így még érintetlenebb, természetközelibb élményt nyújt. Nyáron, ha kiülök a nappalimba, egy vízesést látok, de az óceán és a hegyek sincsenek távolabb. Van ott egy szivárványos utacska, egy kék templom, és öt percre tőlünk vízesések, hegyek és elképesztő panoráma nyílik a fjordra. Ide érkeznek az óceánjáró hajók is, innen pedig bejárhatók Kelet-Izland legnagyobb látványosságai, mint az ország második legmagasabb vízesése, vagy a Stuðlagil-kanyon, ami elképesztő bazaltképződmény. Itt van Borgarfjörður Eystri faluja is, ahová a legtöbb lunda jár költeni. Ezek a fura kinézetű, színes csőrű, pingvinre emlékeztető kismadarak nagyon cukik, nem félnek az embertől, így egészen közel lehet menni hozzájuk. Egyébként sok más különleges madár is található a szigeten. Én is elkezdtem madarakat figyelni, manapság a madarászkönyvemmel és távcsövemmel megyek mindenhova Izlandon.

Hogyan találtad meg az utat a saját szakmádhoz, a kulturális szervezéshez és az idegenvezetéshez?

– Pincérként dolgoztam ezen az apró mesebeli településen, aztán menedzserként az étteremben, és a harmadik évben úgy döntöttem, hogy most már szeretnék a szakmámban elhelyezkedni. Mivel kulturális szervezőként végeztem, tanultam történelmet, művészettörténetet és kultúrantropológiát, kézenfekvő volt az idegenvezetés, mert az izlandi kultúra amúgy is érdekelt. Kíváncsi természet vagyok, és addigra rengeteg információt gyűjtöttem össze az országról, ezért nem volt nehéz elhelyezkednem ezen a területen. A legutóbbi már a ötödik nyári szezonom volt, de az utóbbi két évben télire Reykjavíkba költöztem, ahol egy nagy utazásszervező cégnek dolgoztam. Az érkező turisták programjait állítottam össze: segítettem nekik eldönteni, mit nézzenek meg, és hogyan közlekedjenek. Tavaly felmondtam ennél a cégnél, mert habár szeretem Reykjavikot, de én azért vagyok Izlandon, mert a természet közelében akarok élni. Most egy lovasfarmnak kezdtem dolgozni, ami kempinget is üzemeltet, és lovas túrákat is kínál egész évben. Gyakorlatilag üzletfejlesztő lettem, de nyáron idegenvezetőként is dolgozom, amit elsősorban az óceánjárókkal érkező turistáknak szervezünk.

Feltételezem, üzletfejlesztőként és idegenvezetőként rálátsz az ország működésére. Mekkora nyomást jelent Izlandnak ez az elképesztő turistaáradat?

– Évente csaknem 400 ezer turista halad át Seyðisfjörðurön, ebből 100 ezren érkeznek hajóval. Egyébként korlátozzák a turisták számát, mert volt olyan is, hogy 6500-an sétálgattak a 600 fős faluban és 3000-3500 főnél több nem jöhet be az óceánjáróval. Vannak hajók, amelyek megállnak a kisebb fjordokban, vagy elsüllyedt hajóroncsokhoz kínálnak idegenvezetést. Hozzávetőleg 350 ezer fősnek mondják Izlandot, bevándorlókkal együtt már talán 400 ezer fő él itt, és egy évben mintegy kétmillió turista jön.

Aki Izlandon szeretne dolgozni, talál erre lehetőséget?

– Izlandon mindig lehet munkát találni. Reykjavíkban egész évben vannak nyitott álláslehetőségek, és a hozzá közel eső területeken is. Keleten kissé nehezebb, de egyeseknek van egész évben munkája, habár elképzelhető, hogy nem éppen a szakmádban helyezkedsz el. Az olyan ágazatokban, mint a vendéglátás és halászat, mindig keresik a munkaerőt

Jól sejtem, hogy a gazdasági ágazatok közül a turizmus jelentős húzóerő?

– Igen, mert az ország bevételének jelentős részét ez adja, akárcsak a halászat, de a legjelentősebb az alumíniumipar. A turizmus hirtelen felfejlődött az előző 30-40 évben, főleg az utolsó 15-20 év az, ami durván intenzív volt.

A hatalmas óceánjárók és a modern alumíniumipar mellett mégis van valami nagyon ősi és vidéki bája az országnak. Igaz, hogy a birkák itt tényleg „saját fejük után” mennek?

– A birkatenyésztés is iszonyatosan népszerű. A birkákat az izlandiak május végén kiengedik a karámból, és a szabadban mászkálnak szeptember közepéig. Vannak olyan helybéliek, akik elviszik szigetekre az állatokat, mások elterelik őket a Felföldre, meg persze olyanok is, akik csak kiengedik őket, és azok elkezdenek kalandozni a hegyen. Szóval amikor nyáron jársz-kelsz Izlandon, akkor nagyon kell figyelni vezetés közben, el ne üss egyet, mert a birkák azt hiszik, hogy ők bármerre álldogálhatnak. Ez a szabadtartás azt is jelenti, hogy ezek a jószágok nagyon egészségesen étkeznek, a friss gyógy- és fűszernövényeket esznek, valamint tiszta vizet isznak a forrásokból. Emiatt teljesen más a birkák íze ott, mint vidékünkön. Ezzel kapcsolatban érdekes tény, hogy 50-100 évvel ezelőtt egy főre 3-6 birka jutott. Csaknem 800 000 birka volt ekkoriban Izlandon, és a lakosság létszáma is kisebb volt. Kiderült, hogy a birkatenyésztésnek az említett formája erősen károsította a természetet.

Annyi terhes környezetszennyező tényező miatt pont a birkákkal van a baj?

– Kevés fa van, mert ebben a klímában lassan nőnek. A sok sötét miatt nagyon lassan növekszenek a növények, egy méter magas fa lehet akár 10-15 éves is. Amikor egy új facserje elkezd nőni, akkor jön a birka, aki egész nyáron kint van, és mindent megeszik. Most már vannak olyan területek, ahol ki vannak tiltva a gyapjasok, illetve limitálták, hogy mennyi birka lehet az országban. Most nagyjából annyi van, amennyi ember, tehát a számuk 400-450 ezerre tehető. Ez az állattartási forma nagyon intenzív, és rengeteget elfogyasztanak az emberek belőle, de exportálják is a húst, viszont a gazdasági mutatókat nem ez emeli drasztikusan.

A természet az időjárással is trükközik. Hogy kell elképzelni egy izlandi telet, tényleg annyira más, mint nálunk?

– Izlandon leesik egy csomó hó, aztán leesik egy csomó eső, akkor elolvad minden, aztán megint jön a hó. A párom édesanyjával beszéltem, azt mondta, hogy minden teljesen el volt olvadva szombaton, aztán vasárnap kinyitotta az ajtót, és tiszta havas táj fogadta, mintha a legnagyobb téli hónap lenne. A tél nagyjából október közepén, november elején kezdődik, és valamikor április végéig, május közepéig tart. A hőmérséklet télen +5 és –5 Celsius-fok között mozog. Nagyon hidegnek a –10, –12 fok számít. Az idei télen volt olyan nap, amikor Zentán hidegebb volt, mint ott. A nyár 3-4 hónapig tart. Az ősz meg a tavasz nagyjából 3-4 hét. Ősz van, mert a színek és a hangulat is tapintható, de olyan tavasz, mint itthon, ott nincs. A tavasz itt azt jelenti, hogy minden olvad, aztán két hét alatt beüt nyár, ami 15 és 25 fok között mozog. Nagyon durva a hirtelen átmenet. Télen nagyon rövidek a nappalok, főleg a november vége, december és január, aztán február végére visszaáll nagyjából olyan hosszúságúra, mint itthon. Nyáron nem megy le a nap, és van olyan része Izlandnak, ahol még éjfélkor is kint tudsz állni, és a nap süti az arcodat. Ez a midnight sun, homály van, de sötétség nincs. Tehát amikor te hajnali kettőkor-háromkor mész haza, az olyan, mintha kora reggel lenne.

Ilyen időjárási körülmények között sokakban felvetődhet a kérdés, miért akarna bárki is Izlandon maradni?

– Amikor kiköltöztem, kaptam anyukámtól egy könyvet, egy izlandi író, Jón Kalman Stefánsson művét, amely a 19. században játszódik, és egy férfi barátság áll a középpontjában, Menny és pokol a címe. Itt élni tényleg ilyen. Izland a végletek országa, a gleccser és a vulkán, az ömlő láva, a folyamatos éjszaka és a lemenő nap, vagy a tél és hóviharok, ami mesebeli nyári tájjá alakul. Hogy annak idején, 870 körül a vikingek miért maradtak Izlandon ilyen kemény viszonyok közepette, azt nehéz megmondani. Csak a partközelben tudtak élelemhez jutni halászat révén, emellett gyökérzöldséget tudtak termeszteni, azt is csak nyáron. Egyrészt gondolom, biztonságos volt, mert nehéz volt oda eljutni hajóval, másrészt volt elegendő hal. Az sem mellékes, hogy békességben lehetett élni, távol az Európát izzító honfoglalási háborúktól.

Az elmondottak alapján nem úgy képzelem el az országot, ahonnan sokan vándorolnak el, mégis nagyon alacsony az ország népessége. Ennek mi lehet az oka szerinted?

– Ha az alacsony populáció okát keressük Izlandon, akkor valóban nem az elvándorlásban kell keresnünk. Inkább azt tervezik, hogy majd 40 éves korukra vesznek nyaralót egy másik országban. A populáció azért is ilyen alacsony, mert nagyon sokszor a geológia megtizedelte. A legpusztítóbb a Laki vulkán kitörése volt 1783 és 1784 között, aminek egyébként közvetve a francia forradalom kitöréséhez is köze van. A vulkánkitörés, a képződő mérgező gázok nemcsak az izlandi lakosságot tizedelte meg, de a tenyészállatok, a lovak, a tehenek, a birkák 70 százalékát is megölte, az agráriumot még jobban tönkretette. Rengeteg ember elhagyta az országot, emigráltak Kanadába, Amerikába, de a kitörést követő hamufelhő egész Európa egét beborította, ami miatt a termés rosszabb lett, a szegénység nagyobbá vált, még inkább éheztek az emberek, és egyes történészek szerint ez is egy trigger volt a forradalom kitöréséhez. Ami a jelenlegi populációt illeti, nem tudom, létezik-e erre állami stratégia, de Izlandon a gyerekvállalás természetes. Teljesen átlagos, hogy 20-22 éves korodban már két gyereked van. Ott nincs olyan, hogy valakit nem vesznek fel dolgozni, mert gyereket akar vállalni. Ha valaki várandós, akkor mindenki örül, és mindig visszamehetsz a munkahelyedre. Ez elszigetelt ország, alacsony populációval, ahol nem tudsz csak úgy elmenni bármikor bárhova bármit csinálni, mert Kelet-Izlandon is 11-12 ezer fő él összesen. Dolgozol, a következő lépés a gyerekvállalás, miközben Európában állandóan mozgásban vagyunk, próbáljuk magunkat utolérni, építjük a karrierünket, és sokan úgy érzik, lemondással jár a család. Ott senkinek sem változik meg nagyon az élete, ha családja lesz.

A Balkánon vagy Közép-Európában folyton szorongunk a jövő miatt. Az izlandiak hogyan tudják ezt elengedni, amikor bármikor jöhet egy lavina vagy egy földrengés?
– Kelet-Európában gyakori az aggódás, akár a közeli, de talán még inkább a távoli tervek miatt. Fel tudjuk-e nevelni a gyerekeket, el tudjuk-e tartani a családot? Izlandon a mentalitásban benne van, hogy ők nem tipródnak azon, mi lesz a jövőben, mert akkor állandóan azon aggódhatnának, mikor lesz legközelebb földcsuszamlás, lavina, vulkánkitörés. Van egy mondás, hogy „þetta reddast”, ami azt jelenti, mindig minden jó lesz, te csak ne aggódj. Ők kicsit ilyen go with the flow-ban vannak. A párom gyakran számon kér, miért a rossz kimenetelen gondolkodom: „Miért nem lehet arra gondolni, hogy valami jól sikerül, és ha mégsem, akkor majd kezeled a negatív kimenetet?” Erről beszélgettünk a vajdasági barátnőimmel is, hogy a magyarok annyiszor pórul jártak a történelem során, hogy általában a rossz kimenetellel számolnak. Izlandon persze nem igazán voltak háborúk, ők a természettel harcoltak. 2020-ban volt egy hatalmas földcsuszamlás: egyetlen hét alatt annyi eső esett, mint Reykjavíkban egy egész év alatt. Tizenhárom házat sodort az óceánba, tízet levitt az alapjáról, további tízet pedig megrongált, de szerencsére senki nem halt meg. Küzdöttek ők pestissel és vulkánkitörésekkel is, és azt hiszem, ilyen körülmények között az ember hamar rájön, mennyire szükségünk van egymásra a bajban. Az összefogás létfontosságú, mert a természeti katasztrófák sok segítő kezet igényelnek. Talán emiatt is ennyire összetartóak és elfogadóak, mert megtanulták, hogy az igazi baj, ha lavina zúdul a falura. Az, hogy hogyan nézel ki, kit szeretsz, miként öltözködsz, férfi vagy nő vagy-e, miben hiszel, az teljesen mindegy, mert sokkal nagyobb problémákkal kell szembenézniük.

Te magad is bevándorló vagy. Mennyire toleráns az állam és a társadalom a külföldiekkel?

– Izlandon pozitívan állnak a bevándorláshoz, az utóbbi években a világ minden tájáról érkeztek emberek. Ez nem baj, de sokan visszaélnek az állam jóindulatával. Izlandon az emberek bíznak egymásban, még a rendőrök sem hordanak fegyvert, és pár évvel ezelőttig alig volt bűnözés. Mostanában viszont megjelentek a zsebtolvajok, akik jellemzően külföldiek. Az állam nagy bizalommal van a lakosok iránt, magas fokú a szociális érzékenység, komolyak a támogatások, de mindig akadnak, akik titokban hazautaznak, miközben felveszik a segélyt anélkül, hogy munkát keresnének. Attól tartok, hosszú távon nem vezetnek jóra a külföldi bevándorlók visszaélései az állam jóindulatával. Amikor kimentem, meg akartam ismerni a kultúrát, megtanulni az alapszavakat és megérteni, hogyan élnek az ottaniak. Ezzel szemben rengeteg olyan emberrel találkoztam, akik évek óta Reykjavíkban élnek, de semmit sem tudnak az országról, egy szót sem értenek a nyelvből. Az izlandiak ilyenkor joggal érezhetik úgy, hogy nem tisztelik a társadalmukat.

Milyenek az izlandiak? Könnyű velük barátkozni?

– A társadalom sokkal zártabb, a családok és a baráti körök is nehezebben nyílnak meg. Lassabban megy az ismerkedés, nincs olyan pezsgő társasági élet, mint például Kelet-Európában. Itt jellemző a szociális szorongás, ami talán arra vezethető vissza, hogy évszázadokon át hatalmas távolságokra éltek egymástól az emberek, és megtörtént, hogy napokig nem találkoztál másik élő lélekkel. Szerintem a mélyebb kapcsolatok kialakítása ezért lassabb folyamat, mint ahogyan azt mi megszoktuk. Nem olyan, mint itthon, hogy lemész a piacra, és egy ismeretlen bácsival is elbeszélgetsz tíz percet. Az is furcsa volt eleinte, hogy mindenki állandóan késik. Ez abból a nyugalomból fakad, amit már említettem, mert ők nem stresszelnek, nem rohannak sehová – ez egyébként rám is jó hatással volt. Egy barátnőmnek szintén izlandi a párja, ő egyszer megkérdezte tőlem: „Ti, magyar lányok, mindannyian ilyen teátrálisak vagytok?” Ezen jót nevettem, mert mi a spanyolokra vagy az olaszokra mondjuk ezt, de Izlandon már mi is temperamentumosnak számítunk.

Vannak olyan apró, hétköznapi szokásaik, amelyekkel a mai napig nehéz megbarátkoznod?

– Az orrszívás szokatlan volt. Állandóan szipognak ahelyett, hogy kifújnák az orrukat. Beszélgetsz valakivel, és ő egyszer csak kiad egy nagyon intenzív, mély hangot, ami ott teljesen normális. A párom mondta, hogy számára az volt a döbbenetes, amikor látta a turistákat az éttermi asztalnál orrot fújni, és ő ezt kifejezetten udvariatlanságnak élte meg.

Szerintem sokak számára kulcsfontosságú kérdés: Milyenek az alkohol árak? Lehet sok sört inni kevés pénzből?

– Izland nagyon drága ország. A sör rendkívül drága, nagyon megadóztatják, mert depresszív italnak tartják, és emiatt 60 évig tiltották is. A vodkát persze nem. Ne legyél alkoholista, ne igyál sört, de a vodka az oké. Amúgy nekik is van pálinkájuk, a Brennivín. Ez köménypálinka, amelynek szerintem borzalmas az íze, de mivel gyümölcseik nincsenek, ezt tudják elkészíteni.

Kultúraszervezőként biztosan rögtön kiszúrtad a helyi galériákat. Milyen az izlandi vizuális művészet?
– Tényleg nagyon szeretem a képzőművészeti ágazatokat, a festészetet különösen. Nos, Izland nagyon gyengén szerepelt előttem ilyen szempontból. Egyetlen alkotó munkái tetszenek: Jóhannes Sveinsson Kjarval. Ő Dániában tanult, avantgárdon belül alkotott, egész öregkoráig rengeteget festett. Amerre mászkáltam az országban, rengeteg szobrot megnéztem, és szerintem ezek borzalmasak. Egyetlen egy szobrot tudok mondani Reykjavíkban, amit tényleg nagyon jónak gondolok, de ez az én véleményem. Vékony alakú, szinte arcok nélküli, nagyon minimalista, komor alkotások ezek. Ugyanakkor rengeteg street art van, rengeteg falfestmény, sok színes ház, nagyon szép és igényes a belső lakberendezés is, ahol természetesen a skandináv minimál a jellemző.

Valóban nem a szoborparkjairól ismert Izland, a zenekarok viszont világhírűek...

– Izland tényleg erős a zenében. A populációhoz képest nagyon sok világhírű zenekar van itt, sok metálbanda, vagy ott van Björk, Kaleo, Sigur Rós, Of Monsters and Man. Nem fémzenén nőttem fel, de a barátaim közül többen imádják a skandináv metálbandákat. Egyszer elmentem egy pár száz fős faluba (ahol egyébként az emlegetett festő is született), és megtapasztaltam ezt a sztereotipikus izlandi rockbulit. Egy régi heringgyárban ott állt a színpadon a hosszú hajú énekes, gyönyörű arccal, azon az Y formájú gitáron, hangszóróra támasztott lábbal, és nyomtak valami zseniális metálzenét a lelkes 3000 főnek, egy százfős faluban. Élmény volt, és megértettem miért szeretik a barátaim ezeket az izlandi bandákat.

Idegenvezetőként biztosan tudod, mik azok a helyek, amelyeket mindenki látni akar, de szerinted nem érik meg az időt, és mit érdemes helyettük keresni?

– Ha valaki Izlandra akar látogatni az első, amit be kell csomagolnia, az az elfogadás, a másik pedig a réteges ruházat a változékony időjárás miatt. Aki idelátogat, jó ha tudja, itt nincs vasút, és ha körbe akarja utazni a szigetet, akkor autót vagy lakókocsit kell bérelnie. Az 1-es út, amelyet Ring Roadnak hívnak, elindul Reykjavíkból, és úgy tér vissza, hogy a part mellett végigvezet Izlandon. Azok a turisták, akik ezt a kalandosabb kirándulást választják, 1-2 hetet szánnak erre. Turistacsapdák itt is vannak, amiket kár megnézni, például egy repülőroncs a puszta közepén. Szerintem kár ilyenre pazarolni az időt, mivel annyira gyönyörű a természet. Nagyon népszerű látványosság a Diamond Beach. A gleccsertóból a folyó kiviszi a jégdarabokat az óceánba, az óceán irdatlan nagy hullámai visszadobják ezeket a jégdarabokat a fekete homokos tengerpartra, és emiatt az úgy néz ki, mintha nagy gyémántok lennének rajta. A vulkanikus talaj miatt képződött fekete homokos vagy barna tengerpart vonzza az érdeklődőket, de olyanok is vannak, akik túrázni akarnak, vagy vízeséseket látogatni. Ebből is van rengeteg Izlandon, és szerintem nem feltétlenül a legnagyobbak a legszebbek. Találkoztam már olyanokkal, akik csak vízesésekhez járnak, szerintem ez egy idő után unalmas lehet.

Végezetül, mi az a legfontosabb dolog, amit Izlandtól és az ottani emberektől tanultál az évek alatt? Mi tart ott téged ebben a kettősségben?

– Szerintem az izlandi társadalom kulcsa az elfogadás. Az emberek elfogadják a végleteket, az időjárást, a természeti erőket, a hosszú éjjelt és az örök nappalt. Lehet hosszú a tél, de amikor látod a sarki fényt, a sztratoszférikus felhőket, a forró vulkánokon a hideg gleccsereket, az olyan, mintha valami varázslat történne az életedben. Ezért is mondtam, olyan ez az ország, mint a menny és pokol házassága.