Embereket és tájakat fest

A csantavéri származású Mecserik Anitát, a Pannon RTV riporterét nemrégiben a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete az Év Pályakezdő Újságírója díjjal tüntette ki.

Okleveles kommunikátor szakon végeztél. Mi vonzott ebben és a média világában?

– A középiskolát a Szabadkai Zeneiskolában klasszikus ének szakon végeztem. Habár szerettem a zenével foglalkozni, biztos voltam abban, hogy más szakmában fogok elhelyezkedni. Kicsit megfoghatóbb, hagyományosabb szakmában. Mivel mindig is lokálpatriótának éreztem magam (a családom, barátaim és minden Vajdasághoz kötött), ezért abban is biztos voltam, hogy vajdasági felsőoktatást szeretnék választani. Abban az évben nyílt meg a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon a média és kommunikáció szak. Volt benne valami vonzó, valami ismeretlen és izgalmas. Nem sokat tudtam a tévés, rádiós riporteri munka működéséről, ezért elmentem a nyílt napra, és megfogott a dolog. Szimpatikusak voltak a tanárok, a tanórák és előadások, ezenkívül abban is volt igazság, hogy az előző foglalkozásomhoz is hasonlított kicsit, csak éneklés helyett beszélni kell. Nyitott személyiségnek tartom magam, minden érdekel, ebben a szakmában pedig pontosan mindennel is lehet foglalkozni. Sokféle téma, megannyi ember, új tudás és munkalehetőség, ezt ígérték az egyetemen, amit meg is kaptam. A kommunikátor és média szaknak köszönhetem azt, hogy itt tartok, ezenkívül a rengeteg kapcsolatot, élményt, utazást, új ismereteket és célokat, valamint nemcsak a körülöttem levő dolgokat, de önmagamat is segített megismerni.

Gyakornokként többféle újságírói munkát, műfajt is kipróbáltál. Miért döntöttél végül a képernyő mellett?

– Igen, minden évben máshol volt a gyakorlatunk. Betekintést nyertünk a nyomtatott sajtóba, a televíziós és rádiós munkába, sőt a múzeumi és könyvtári teendőkbe is. Nemcsak a médiatevékenységeket, hanem a PR- és HR-szakterületeket is belefoglalták az oktatásunkba. Leginkább a televíziós munka fogott meg, mert ott éreztem a legnagyobb pörgést, nekem pedig folyton pörögnöm kell. Aktuális, friss, dinamikus és színes – így tudnám jellemezni ezt a munkát. Az éneklésnek köszönhetően a tévés szereplésbe is könnyen beleszoktam. A falusi származásommal hoztam egy úgynevezett „parasztos beszédet”, amit nehezen hagytam el, de ezzel már megbarátkoztam, és át tudok váltani, amikor kell. A munkám során – különösen a híradós riportokban – legtöbbször én mutatok be más embereket, a kamerán ők szerepelnek, de idővel elkezdtem interjús műsort vezetni, így kénytelen vagyok többet látszani a képernyőn. Persze ezekben az esetekben is az alanyra helyezem a fókuszt, én csak vezetem a beszélgetést. Csakúgy, mint az élő bejelentkezéseknél, amikor szintén én vagyok a képernyőn, de a helyszíni történéseken van a hangsúly, amit abban az esetben én mutatok be. Szeretem megtartani a szerénységet, és nem csillogni.

Hogyan lehet megoldani a felkészüléseket egy-egy beszélgetésre, bejelentkezésre ebben a pörgős munkában?

– Jobb esetben napokkal előtte tudom már a feladatot, és akkor szépen fel lehet készülni. Viszont sokszor van olyan, hogy aznap tudjuk meg a témát. Ilyenkor is van néhány óránk a felkészülésre, utánaolvasunk az interneten, telefonon egyeztetünk az alannyal, esetleg a szerkesztőkkel közösen megbeszéljük a kérdéseket. Pörgős, de általában mindenre fel tudunk készülni.

A dinamikus hivatásod mellett viszont egy lelassulást kívánó hobbit, szenvedélyt választottál, a festészetet. Mi ennek a története?

– Nagyon sokáig nem volt hobbim. Iskolába jártam, aztán dolgoztam, majd tanultam és dolgoztam egyszerre, illetve az otthoni teendőket végeztem. Beragadtam a mókuskerékbe, és nyomtam a kötelezőt. Voltak átmeneti, néhai hobbijaim, sportoltam, zenéltem, olvastam, de a legtöbbre már nem maradt energiám a nap végén. Mégis hiányzott valami, ami feltölt és kizökkent. A pihenés kifejezés szinte mindenki számára mást jelent. Valakinek az alvás, sorozatozás jelenti a pihenést, de nekem valami aktív pihenésre van szükségem. Valamire, ami egyszerre kikapcsol, s közben hasznos, vagy épp alkothatok valami újat. A művészet, azon belül is a képzőművészet korábban sem állt távol tőlem, de soha nem foglalkoztam vele komolyabban. Néhány éve viszont böngésztem az egyik kedvenc online platformomat (a Pinterestet), amelyen különleges festményeket láttam, és valamiért elindult bennem a vágy, hogy talán megpróbálhatnám, mondván, úgyis kell valami az üres falra. Azóta tehát egyik falunk sem üres, illetve más emberek falát is díszítik a festményeim. A festés mellett viszont nagyon szeretek kertészkedni is. Most az új magaságyásomon dolgozom, hátha lesz saját termesztésű zöldséges birodalmam. A mindennapi teendők mellett igyekszem tudatosan beszorítani az életembe a hobbikat. Így tudok csak „ép ésszel” és jókedvűen visszatérni a mókuskerekembe.

Vannak kedvenc témáid? Megrendelésre is készítesz festményt?

– A kedvenc témám a természet. Imádok a természetben lenni, sétálni, utazni, szeretem fotózni is; akár egy tájat, akár egy közeli részletet. És természetesen lefesteni is. Emellett kedvelem még a minimalista stílust is, különösen a texturált alkotásokat. Készítek megrendelésre is. Legtöbbször tájképeket kérnek az érdeklődők, de van, hogy egyedi, eltérő ötletekkel is hozzám fordulnak. Ezek új kihívások.