Szerenád

Nem tudom, hogy ez a korral jár-e vagy miért, igen, valószínűleg a korral jár, az évek múlása hozza, de az utóbbi időben, sőt már egy ideje így van ez, egyre több olyan zenekart hallgatok, amely ma már retrónak tekinthető. Nem, ez nem nosztalgia, nem a gyerekkorom vagy a tinédzser éveim zenéit elevenítem fel, hanem olyan zenekarokat hallgatok, amelyek a megszületésem előtt voltak a csúcson, az 1970-es vagy éppen az 1980-as években, vagyis kiskoromban sem hallgattam őket, és nem csak azért, mert az még az internet előtti korszak volt, amikor a zenehallgatás egészen máshogyan működött, mint napjainkban. A múltkor például egy punkválogatást dobott elébem a YouTube, és abban megtaláltam a legújabb kedvencemet, az 1981-ben Londonban alakult Conflict bandát. Az együttes nevét ismertem korábban, de sohasem voltam rajongójuk, így szinte semmit sem tudtam róluk. Most belehallgattam a zenéjükbe, és lenyűgözött, nagyon eredeti, nagyon dühös és nagyon igaz. Azután azt is megtudtam, hogy a zenekar alapító énekese Colin Jerwood az idén májusban elhunyt, vagyis lemaradtam arról, hogy élőben is halljam a dalaikat (habár a zenekar egy póténekessel továbbra is működik, de ugye az már nem ugyanaz), szerencsére azonban a zene megmarad és bármikor elérhető, úgyhogy most nagyban pótolok.

A szövegeiknek is utánanéztem, és most azokra is rápörögtem. Íme az egyik, a The Serenade is Dead című szám szövege a szabad fordításomban.

A nő reggel felébred, a nap az arcába süt

Elfordítja a fejét, magára húzza a takarót, amin a szerelem átölelte

Kinéz az ablakon, odakint gyönyörű nap van

Magában azt mondja, minden rendben, míg a férfi a lepedőt az arcára húzza

A friss levegő illata, a kert megőrzi szerelmüket

De most visszagondolva, csak össze voltak zavarodva

Oly távol ül a másik, aki a legtöbbet hozná ki belőle

Nem tudja, mi van vele, vagy ez a szerelem csak egy újabb illúzió?

A férfi az üres szobában a nő képére fókuszál

A magány, a levertség, Istenem, mennyire hiányzik

Az ablak felé fordul, katonák hörgése hallatszik

Azon gondolkodik, hogy mennyi gyűlölet érkezhet a magasból

Mit tett Isten a földi békéért?

Az ember a születése pillanatától csak pusztít

Érzelmek vezérlik, de szégyell sírni

Valaki azt tervezi, megnyomja a gombot, amivel másokat feláldozhat

A szerenád halott, és már csak az a kérdés, miért

Fiatalon még azt mondjuk, hogy szeretni helyes

Hogy ez az emberi természetből fakad, és Istentől ered

De ahogy múlik az idő, rájövünk, hogy mind egy gödörből nézünk ki

Miközben az említett ember terve a szarban tart bennünket

Születésünk pillanatától kezdve megmondják, hogy mi a jó és a rossz

Saját erkölcseik szerint nevelnek, de ezeket sohasem említik a dalaikban

Aztán ahogy felnövünk rájövünk arra, hogy az ösvény, amit kijelöltek

A pusztítás világába vezet, és megtagadjuk ezt

Megtagadni – ez a jelszavunk, miközben keressük a saját utunkat

Miért nem értik, hogy nem szeretnénk az övék részesei lenni?

A fájdalom, amit mindennap okoznak, nem akar elmúlni

Össze kell fognunk, és te még mindig azt kérdezed, miért?

Menj el egy rockkoncertre

Vegyél jegyet kedvenc művészed előadására

Ez is tetszhet

This is the ALF

Conflict

Kizsákmányolás

Konfliktus

A húsevés gyilkosság

Conflict

A rendszer alapjai még mindig erősek

Miközben a mozgalmunk omladozik

A nyomás, amit valaha elbírtunk

Morajlássá válik

Oda száműztek, ahol nekik megfelel

Mi pedig mindent elfogadtunk

Nem gondolod, hogy eljött az ideje

Annak hogy visszaüssünk?

Ők az ellenség, kötelet akarnak a nyakadba tenni

És ha elég messzire jutnak, mi lesz a következő?

Felejtsd el a forradalmat, hallottuk már elégszer

Hallottuk az összes ígéretet 1984-ből

Egy lehetetlen feladat, ami mindannyiunk előtt áll

Nos, talán elhiszed, ha mögötted nem lesz más csak a fal