„Ha lefekszem az ágyba, akkor ott legyen csönd, merthogy fekve szoktam dolgozni”

Bakos Árpád neve nemcsak Vajdaságban ismert, hanem a határon túl is. Az Ethnokor zenekar frontembere a muzsikálás mellett zenetanár, zeneszerző. A zenekar jelenlegi felállása a következő: Miroslav Jovančić – hegedű, Ifj. Kucsera Géza – klarinét, Pálfi Ervin – nagybőgő, Franczia F. Dániel – ütősök, Zoran Dukić – gitár, Bakos Árpád – ének, koboz.

Bakos nem szereti az esőt, mégis kimozdult a kedvemért egy esős délután, hogy beszélgessünk azokról a dolgokról, amelyekért érdemes élni.

A zenekar életében volt egy nagyobb szünet. Mit hozott ez magával?

B. Á.: Érettséget, türelmet, toleranciát és talán bölcsességet. ’95-’96-ban készítettük az Ethnokor-lemezt, most 2015 van, tehát egy majdnem húszéves kiesésről beszélünk. Talán a hozzáállásunk a zenéhez változott a leginkább. Észrevettük, hogy lazább, könnyedebb a zenélés, nem kell túlmagyarázni, hogy ki mit akar, mit várunk egymástól, tudjuk, hogy a másik mire képes, és kipótoljuk, ami a másikból hiányzik. Még mindig egy olyan zenekar vagyunk, amelynek a tagjai bizonyos alkalmakkor összeülnek, nincs állandó munkaszokásuk, ennek ellenére bármikor összejövünk, mindig ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk az utolsó próbán. Ez érdekes.

Azt szokták mondani, hogy azok az igazi barátok, akik ott folytatják, ahol utoljára abbahagyták. A privát életben mennyire vagytok szoros kapcsolatban?

Összejárunk néha, kicsit sütünk-főzünk. Most nagy divat a csapaton belül a chili-evészet, de nem túl szoros a kapcsolatunk. Egy zenész mondta egyszer: nem engedi, hogy a zenekaron belül barátkozzanak a tagok. Ez nagyon megütötte a fülemet, mert szerintem muszáj tudnom, a másikban mi van, hogy egymásra tudjunk hangolódni. Elindulunk egy úton, és ha valakinek az nem felel meg, akkor igyekszünk olyan utat választani, amely mindenki számára elfogadható. Most úgy érzem, hogy sikerült megtalálnunk azt a közös utat, ami mindenkinek megfelel, és ennek az lett az eredménye, hogy készülőben egy csomó új dal. Nagyon jó lenne már egy lemezt összehozni...

Az elfoglaltságaitok miatt áll nehezen össze az áhított lemez? Hiszen a zenekar tagjai több helyen dolgoznak, muzsikálnak.

Részben igen. A koncertekre is nehezen tudunk mind a hatan összeállni. Mindenkinek van egy főfoglalkozása emellett, a színházat sem lehet otthagyni, a képtárat, a műtőasztalt sem. Ez egy bolygó zenekar – van is, nincs is.

A Malomfesztiválos koncertetekre eléggé kibővült a csapat. Szívesen hívtok és fogadtok vendégművészeket?

Ami engem illet, nagyon nyitott vagyok. Nagyon szeretek új figurákkal játszani, új hangszereket kipróbálni. Az a felállás, amelyik akkor a színpadra lépett, úgymond az ütős. Nemcsak azért, mert van egy ügyes budapesti ütősünk, hanem mert a megfelelő hangzást sikerült elérnünk. Hegedű, koboz, klarinét, nagybőgő, ütős- ez most nagyon szól. Ha hagyják. Ha hagynak minket játszani...

Ha jól tudom, a zenekar stílusát kortárs népzeneként határozzák meg.

2000-ben, amikor macedónokkal dolgoztam, akkor merült fel a kérdés, hogy mi mit is játszunk. Nem volt annyira eklektikus, mert népzenei ihletésű volt, és akkor jött ez a megnevezés. A saját gyökereiből táplálkozott már akkor is, de próbálunk az improvizációval és a ritmusokkal valami újat is hozni. Működik, mindenhol nagyon kedvelik.

Nagy sikere volt Sziveri János Bábeljének. Mennyi idő alatt készült el ez a lemez?

Ha megmondanám, akkor nem is hinnék el, de ennek az a háttérinformációja, hogy nagyon későn kaptam a felkérést. A darab már a színpadon volt, amikor szóltak, hogy a Bábelt is meg kéne zenésíteni, ami ugye akkora vers, hogy nem is tudok róla mit mondani... Szerencsés csillagzat alatt folyt a munka, összeálltak a hangok, és megtaláltam azokat a zenészeket, akik nélkül nem jöhetett volna létre, többek között Pálfi Ervin, Ifj. Kucsera Géza, Miroslav Jovančić. Nélkülük ez nem szólt volna így.

A lemezen van egy dallam, amely több hangszerből is felcsendül. Mennyire fontos neked a hangszerek szólója?

Fontos, mert így lesz sokszínű a zene. A versekkel pedig ez nagyon szépen tud alakulni. Volt, aki azt mondta, hogy a versek közé nem kellett volna zenei betéteket tenni, de aki ismeri Sziveri költészetét, az tudja, hogy még a legapróbb versek mögött is hatalmas dolgok vannak. Hagyni kell, hogy leüljön. Erre ott van a félperces, másfél perces zenei betét, amely időt ad arra, hogy átgondolja az ember. Tényleg nagyon örülök annak, hogy ez létrejött!

Mennyire állnak hozzád közel Sziveri versei?

Újvidéken fertőződtem meg, emellett ugye csantavéri kapcsolódási pontjai is vannak Sziverinek, így ezen keresztül személyes ismeretség is kialakult... 1993-ban volt a Csantavéri passió, és húsz évre rá készült el Az ember komédiája. Érdekes, hogy a Csantavéri passióból még mindig játszunk két dalt, ezek túléltek mindent.

Azt látom rajtad is, hogy nehéz falun érvényesülni. Hogy érzed ezt?

Szerintem bárhol lehet dolgozni, ha a munkáját becsülettel végzi az ember. Ez nemcsak az alkotói munkára, hanem a kétkezi munkára is igaz. Áttörhet a falu határain. Nem érzem magam hátrányban, amiért egy faluban élek. Nem tudnék a városban dolgozni. Ha lefekszem az ágyba, akkor ott legyen csönd, merthogy fekve szoktam dolgozni. Ne zúgjanak az autók, buszok, ne kiabáljanak az emberek... Nem is tudom, hogy tudnak az emberek így alkotói munkát végezni. Szeretek Csantavéren élni.

A csantavéri Hunyadi János Általános Iskolában zenetanár vagy. Mekkora elhivatottságot érzel aziránt, hogy a népzenére vagy akár a kortárs népzenére neveld a fiatalokat?

Egy zárt közösségben nagyon nehéz teret kapni. Jönnek a kérdések, hogy miért is akarja ezt vagy azt a Bakos Árpi? Nem érzek magamban mindig annyi erőt, hogy ez ellen harcoljak. A fiataloknak kéne már harcolni, nem nekem, én a magamét már megharcoltam. Vannak ötleteim azzal kapcsolatban, hogy a csantavéri gyerekeknek hogyan kéne teret adni. Több ingerre van szükségük, hogy lássanak egy kicsit a világból.

A zenekar mennyit szeretne látni a világból?

Szeretnénk sokat játszani, de nagy bajban lennénk, ha jönne egy nyakkendős, szemüveges srác, hogy szerződtetne minket, és már indulunk is egy hathetes turnéra, mivel a zenekar tagjainak nem ez a munkahelye.

Szólólemezen gondolkodtál már?

Igen, gondolkodtam, csak nem tudom, hogy pontosan milyen zenét is játszanék. Szeretek egyedül muzsikálni, de azért az, amikor öt ember a színpadon van, az mindenekfölötti.

Mennyiben más színdarabokban zenélni, mint amikor csak a zenekar van a színpadon? A nemrég bemutatásra került Irijám és Jonibe című előadásban a zenekart is látja a közönség.

Egészen más érzés, és rendkívül jó. Ezen az előadáson belül is nagy szabadságot kaptunk, ami frissen tartja a darabot, lévén a zene élőben szólal meg.

Amikor azt kérdeztem Bakos Árpádtól, hogy mit kívánna, akkor nem tudott konkrét választ adni, az édes kávéhabos beszélgetésünk alatt viszont többször felhozta az Ethnokor-lemez elkészítésének a vágyát. Ezt kívánom neki: Egy kortárs népzenét éltető albumot!