Örömzene Sjaj & I módra

Vannak zenekarok, amelyek nem feltétlenül a reflektorfényt keresik, mégis van bennük valami különleges, ami megragadja az embert. A Sjaj & I ilyen formáció: szabad, ösztönös, saját világot építő. A zenekar egyik tagjával, Palusek Erikkel beszélgettünk zenéről, tapasztalatokról és arról, mi hajt valakit évek óta, ha nem a siker utáni vágy.

Kérlek, mesélj a zenekarról, a kezdetekről, és hogy hol tart most a banda.

– 2014 végén kezdtünk el zenélgetni. Nem volt semmilyen konkrét célja annak az első összejövetelnek. Egyszerűen csak jammelni akartunk pár ismerőssel. Kezdetben öten voltunk. Hetente egyszer, vagy ha nagyon sok időnk volt, akkor kétszer találkoztunk, és zenéltünk a saját örömünkre. Mindig saját dalokat játszottunk. Pontosabban, akkor még nem dalokat, hanem csak improvizáltunk valamit. Ezek az alkalmak lényegében örömzenélések voltak. Így kezdődött az egész. Aztán idővel az öttagú zenekarból trióvá alakultunk, és hárman maradtunk. Ez az a keménymag, amely ma is alkotja a zenekart: dob, basszusgitár, gitár. Klasszikus fölállásban zenélünk.

n Hogyan jellemeznéd a zenei stílusotokat? Hogyan alakult ki?
– Mivel improvizáltunk, mindenki azt játszotta, ami jött belőle. Nagyon gyorsan kiderült, hogy stílusban nagyon jól összeillünk, kiegészítjük egymást, jól tudunk együtt zenélni. Úgyhogy nemcsak az életben mint barátok, hanem zenésztársakként is jól megértjük egymást. Tényleg azt játsszuk, ami számunkra a legtermészetesebb, vagy ami jön belőlünk, hogyha hangszert fogunk a kezünkbe. Ebből alakult ki ez a stílus, amit elég nehéz behatárolni, mert sok mindent vegyít. Ha nagyon kategorizálni kell, akkor talán pszichedelikus rocknak lehetne nevezni. Viszont tényleg sok minden más is van benne, például reggae, funky vagy világzenei elemek, néha egy kis jazz, ez mind-mind előfordul a zenénkben, meg persze a rock, metal, stoner ugyanúgy.

Egyébként hasonló zenekarokat hallgattok? Vannak olyan bandák, amelyek hatással vannak a zenétekre?
– Vannak átfedések a zenei ízlésünkben, de bőven akadnak eltérések is. Én személy szerint mindenevő vagyok. Nem mondom, hogy a többiek nem, de azért vannak eltérések a zenei ízlésünket illetően. Sok olyan zenekar van, melyeket szeretünk, de nem próbálunk más előadók zenéjéből táplálkozni. Mi saját zenét akarunk játszani. Azt szeretnénk, hogy a zenei stílusunk minél eredetibb legyen, és a Sjaj & I az minél inkább Sjaj & I-os legyen, ne pedig valamilyen más banda zenéjére hasonlítson.

2014-ben indultatok. Azóta eltelt bő tíz év. Hol tart most a zenekar?

– Szerelemből zenélünk, tehát nincs konkrét célunk. Nem akarunk világsztárok lenni, nem akarunk milliókat keresni ezzel. Amit el lehet mondani, hogy nagyon sok helyen fölléptünk. Inkább pszichológiai haszna van annak, hogy mi zenélünk: elsősorban örömet okoz saját magunknak, az pedig a hab a tortán, hogy másoknak is. Amikor már huzamosabb ideje zenéltünk, jött egy-két koncertfelkérés, majd több fellépési lehetőség. Az elmúlt néhány évben nagyon sok helyre eljutottunk ennek köszönhetően. NSzámos barátot szereztünk, új embereket ismertünk meg. Szerbiát gyakorlatilag keresztül-kasul bejártuk. Olyan neves fesztiválokon is voltunk, mint a Mount of Artan, közismertebb nevén a Rtanj (ami a délkelet-szerbiai Boljevac közelében található Rtanj hegyről kapta a nevét – a szerző), ami végül is nem egy mainstream fesztivál, hanem egy alternatív rockzenei fesztivál. Viszonylag kis számú közönség látogatja, de mindenki ott van, aki ezen a színtéren számít. Ilyen szempontból ez egy hatalmas élmény és hatalmas lépés volt a zenekarnak szerintem, hogy tavaly föl tudtunk ott lépni. Ugyanúgy játszottunk a Nišville-en (Nišville Jazz Festival). Onnan is nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Rendszeresen fellépünk Vajdaságban, különféle klubokban, Újvidéktől Szabadkáig gyakorlatilag mindenfele, többnyire a bácskai részen. Magyarországon is voltunk. Most legutóbb Budapest mellett, Nagymaroson zenéltünk. Újvidéken is többször, több helyen játszottunk. Ott van egy nagyon jó kis csapat, akik tulajdonképpen hangosítással foglalkoznak, és iszonyatosan profik. Az underground közösséget nagyon erősen mozgatják nemcsak Újvidéken, de Vajdaság- és Szerbia-szerte is, sőt gyakran Európa más országaiba is eljutnak. Sokszor saját örömükre is szerveznek koncerteket. Újvidéken volt a Dom b612 nevű hely, amit azóta bezártak, de ott is többször felléptünk, nagyon jó koncertjeink voltak. A koncertekkel is formálódott, finomodott a hangzásunk, a stílusunk. Bővült a hangszerarzenálunk, a hangszerkészletünk is nyilván. Szóval folyik egyfajta építkezés, ami nem feltétlenül tervszerű. Emellett nincs semmilyen határidő, aminek meg kell felelnünk. Egyszerűen csak azért csináljuk, mert szeretjük.

Hol lehet elérni és hallgatni a zenéteket?

– YouTube-csatornánk van. Oda töltöttünk fel nagyon sok tartalmat. Albumaink nincsenek. Szoktunk beszélni róla, hogy kellene, és lehet, hogy valamikor összehozzuk majd. Mivel ez egy kötöttségek nélküli dolog, erre akkor fog sor kerülni, amikor majd úgy érezzük, hogy éppen olyan kedvünk van, hogy ezt megcsináljuk. Egyelőre mindenkinek elég sok dolga van, de előbb-utóbb arra is sor kerül.

Az élet különböző területeiről érkeztetek. Mindannyian tudtatok zenélni, vagy zenéltetek korábban valahol?
– A legtöbb zenei tudásom talán nekem van hármunk közül. Én voltam az, aki valamennyire tanultam zenélni. Nekem édesapám is zenész volt. Az alapokat tőle tanultam meg, némi zeneelméletet, skálákat, akkordokat. Később jártam valamennyit gitártanárhoz is, de nagyon sokat tanultam autodidakta módon. A basszusgitárosunknak is volt valamennyi zenei múltja, de ő is inkább autodidakta módon tanult meg játszani. A dobosunk pedig egy őstehetség. Még csak nem is zenélt korábban, azt hiszem, talán egyszer volt, hogy dobolt valahol, de hogy ő egyszerűen csak beült a dobok mögé, és elkezdett dobolni... Tehát, mint amikor Jézus azt mondta a Lázárnak, hogy kelj fel és járj, és ő elkezdett járni: ez az ember leült a dobok mögé, és elkezdett dobolni. És nem is rosszul!

Mi a jövője a zenekarnak, amit most előre láttok?
– A fellépések többnyire spontán módon szerveződnek. Tehát klasszikus értelemben vett turnéink nincsenek. Ha meghívnak bennünket valahova, akkor elmegyünk és zenélünk. Most éppen dolgozunk néhány új dalon. A korábbi dalaink improvizációkból alakultak ki. Mostanában kezdtünk el azzal is próbálkozni, hogy tudatosan írunk dalokat. Ez egy kicsit más fölfogás nyilván. Ezt még mi is szokjuk, de érdekes kísérletezgetni vele. Jön a nyár, nyilván lesznek koncertek, tehát ez valamivel intenzívebb időszak lesz. Nagyobb terveink nincsenek. Próbálunk együttműködéseket kiépíteni pár zenekarral Szerbiában és Magyarországon, akikkel kölcsönösen meghívhatjuk egymást zenélni, vagy együtt tudunk fellépni. Legközelebb Óbecsén az Iluzije Slobode fesztiválon lépünk fel június 14-én.

Minden egyéb a zenekar Facebook-oldalán ITT.