Az Offspring szerint angyali hangunk van, de matrózmód káromkodunk

Megkövetem magam – már ha lehet ilyet. A nyári Budapest Parkos Queens of the Stone Age koncerten kicsit beszóltam az amerikai előadóknak, mert úgy éreztem, hogy a rájuk jellemző profizmus mellett elmasírozott a lélek és a flow, vagyis nem annyira volt jelen. Ezzel szemben a halloweeni (október 31) The Offspring koncert az MVM Dome-ban annak rendje és módja szerint rácáfolt erre.

Szép, nem szép, általában lecsúszom az előzenekarról, és csak a főattrakcióra futok be, pedig ilyenkor lehet ám gyöngyszemekre, későbbi kedvencekre bukkanni – mondták nekem. És mivel egyetlen hangot sem szerettem volna elmulasztani az Offspringből, bőven kiélvezhettem a Simple Plan nevű kanadai pop-punk banda szereplését. Abszolút kitettek magukért a fiúk, mesteri szinten űzték a hergelést stage divinggal és látványos közönségpacsizós le-föl futással.

A show-t tovább fokozta a számomra újdonságot jelentő léghajó, ami vicces tematikákkal pásztázta a közönség sorait, valamint az enyhén rémisztő beépített álruhás gorilla. Vígan elvegyült köztünk, és ha jól követtem az eseményeket, kipécézett magának egy rajongó párt, akiket valami menő helyre vezetett, És akkor felcsendült az, hogy You gotta keep 'em separated – és innentől kezdve hűlt hellyé vált az ülőhelyem, csak a koncert közepe tájékán pilledtem el annyira, hogy melengessem kissé. Szóval lenyomták a Come out and playt, a Downt és az I want you badet, majd Bryan Dexter Holland belekiabálta a mikrofonba, hogy Happy Halloween! Kevin John Wasserman, alias Noodles, a zenekar őstagja, gitáros-vokalistája pedig egy tőről metszett punkos Fuck you, Budapest! felkiáltást dobott nekünk! Már ezzel a pár bemelegítő számmal bebizonyítottuk, hogy mi vagyunk a világ leglelkesebb közönsége, mert szinte végig kaptuk a szebbnél szebb bókokat. What, it’s like a million people here? Beautiful audience! – és akkor Noodles eljátszotta, hogy felhív valakit, mondott egy millióval kezdődő pontos számot, és őrjöngött, hogy World record! Hét év kihagyás után végre átadhattuk magunkat egymásnak.

Bevallom, kicsit lazára vettem a felkészülést, hiszen az 1990-es években rongyosra hallgattam őket, meg amúgy is, akkor a csapból is Offspring folyt, de azért a hadarós részek megkoptak kissé. Bár Bravo-függő, hogy egyáltalán megvoltak-e. Ha megjelent a magazinban, jó eséllyel megtanultam a szöveget. Ennek ellenére a koncerten remekül rá tudtam csatlakozni arra, hogy My friend's got a girlfriend, man, he hates that bitch… Na-na, why don't you get a job?, vagy arra, hogy La la lalla la, arra meg végképp, hogy Now I know I'm being used… That's okay man 'cause I like the abuse... Széles a repertoár, bőven van miből válogatni a Bad Habittől kezdve a Pretty flyon át a Self-esteemig a válogatott zenészeknek, merthogy időközben – ahogy az lenni szokott – frissült a banda. Dexter és Noodles olyanok, mint a borsó meg a héja, összeszokott páros, fesztelenül ugratják egymást és a közönséget. És a csapat többi tagja (Todd Morse, Jonah Nimoy, Brandon Pertzborn) is megkapja a maga kis játékidejét – Come out and play! Nekem leginkább Pertzborn szédületes dobszólója maradt meg, meg a méltán kiérdemelt vastaps, amit kapott érte.

Noodles kikotyogja Dexterről, hogy pár éve visszaült az iskolapadba, hogy doktorátust szerezzen molekuláris biológiából, miközben a közönséget pásztázza. Egészen elbűvöli a szépségünk és a szemünkben csillogó intelligencia, úgy érzi, túlharsogjuk őket, de azért viccesen megjegyzi, hogy bár angyali hanggal vagyunk megáldva, tudomása szerint úgy káromkodunk, mint a matrózok. Voices of angels, but cuss like sailors. Hát igen, vígan szóltak a You stupid dumbshit goddamn motherfucker!-ök a koncerten.

De nem csak vadulásból áll az este, Dexter megmutatja érzékeny énjét is. Leül a zongora mögé, hogy azokra emlékezzünk, akik már a csillagok közé költöztek – felcsendül a Gone away, és a Beatles-klasszikus Hey Jude-dal zárul ez az elmélyültebb rész.

Hogy aztán még egyszer nekirugaszkodjunk a korlátnak, és végképp kijöjjön minden, aminek ki kell jönnie a lehető legegészségesebb módon – a világ egyik legnépszerűbb punk-rock együttesének tökéletesen felépített, szívvel-lélekkel előadott koncertjén. Így, madártávlatból is intenzív az élmény, el (sem) tudom képzelni, mi történhetett a küzdőtéren.