Horror és diszharmónia

Kexelür: Epigrama de un pasado perdido

A Sun & Moon Records gondozásában április derekán jelent meg az egyre jobban érvényesülő és felfelé ívelő chilei metál színtér újabb elborult végterméke, a Kexelür nevű formáció Epigrama de un pasado predido című albuma. A mű mindössze 30 perces és három hosszabb blokkra osztották fel. A lemez rövidsége ellenére nem szűkölködik kreatív zenei ötletekben. Mivel az extrém zenék hallgatói számára egy-egy megismerni kívánt zenei tételnél igenis meghatározó elem a borító, érdemes szót ejteni az anyag külsőségeiről. Már a logót elnézve felmerülhet egyfajta érdeklődés a black metál kedvelőiben. A kompozíció Nox Fragor munkája, szimmetrikus, tüskés és szúrós megjelenése mellett rendkívül részletgazdag. A borító fekete-fehér misztikus, elmosódott, ugyanakkor részletgazdag, így remekül passzol a számok experimentális és atmoszferikus jellegéhez. Minél mélyebben merülünk el benne, annál több részletet és alakot fedezhetünk fel ebben a szürreális és ködös képi világban.

A számcímek, amelyek némi nyelvi akadályt gördítenek elénk, múltbéli okkult misztikumokról, egy elveszett világról és annak bukásáról mesélnek, ám ezt kizárólag a trió zenei témáiból ismerhetjük meg, hiszen a dallamok nyelve mindenki számára általános érvényű.

Az első track, a Vestigios del enajenado por la antracita, távolból előbukkanó diszharmonikus hangokkal kezdődik, majd hangzása egy zenei robbanással tovább dúsul. A horror egyvelegből végül kibontakozik az őrület, amelyben kapunk egy adag agresszív keleties riffelést, egy erőteljes ráspolyos vokállal. A feszes alapdarálásból később számos gitár agymenés előköszön, egészen nehezen megfogható ötletek és keményebb reszelések egyaránt. A zene szigorú hangulata néha néhány pillanatra megenyhül, de az agresszív horror mizéria végigkíséri az egész anyagot.

Innen továbbzuhanunk a második blokkba, amely a Ningún resplandor evitará el final címet viseli. Misztikus kaotikussággal indul, és egy depresszív torzított gitárszőnyegen kapunk egy kecses riffhullámot, amely később szintén visszatér a diszharmonikus BM origóra. A mű vokális részét tekintve kifejezetten a 2000-es évek DSBM stílusesszenciáját nyújtja, jól kitartott rituális károgásokkal felváltva. A dob és a gitár mindent megtesz, hogy a hallgatóságnak kijusson mindenből is. Ez nem az a műfaj, ahol az ember elringathatja magát a dallamokban, hiszen mindig jön egy újabb és újabb rémálomszerű hangulatváltás, ami kizökkent és máshová rángat tovább, néha kifejezetten a komolyzene vagy a sötét jazz ritmusvilágába.

A záró fejezet, amely egyben az album címadó tétele is, az Epigrama de un pasado perdido igazi horror katarzist nyújt felkavaró nyitányával. A bekattanást növeli egy pszicho zongorasáv is, amely a végletekig fokozza a zenei megőrülést. A hallgató itt egy igazi diszharmonikus örvénylésbe csöppen, ahol csak kapkodja a fejét az újabb és újabb váltásoktól.

A trió a J., Λ. és V. művésznevek mögé rejtőzik, és 2021-es megalakulása óta dolgozik azon, hogy infernális zenei hangulatot zúdítson azokra, akik ki vannak éhezve az underground színtér újdonságaira. Az album hossza nem véletlenül annyi, amennyi. A hallgatónak sokkal több figyelemre és teljesen másféle ráhangolódásra van szüksége ahhoz, hogy a megfelelő hozzáállással hallgathassa meg a zenekar műveit. Ám mindenképp érdemes rászánni fél órát arra, hogy elmerüljünk ebben a melankolikus és őrült hangulatvilágban. A formáció stílusát tekintve az egyre inkább gazdagodó diszharmonikus BM csoportjába sorolható, ahol olyan formációk vívták már ki a hallgatóság elismerését, mint a Blut aus Nord, Portal, a Deathspell Omega, vagy a közös gyökerekkel rendelkező Aoratos és Akhlys. A Kexelürtől ismét egy színvonalas művet hallhatunk és csak remélhetjük, hogy a chilei trió tarsolyában akad még néhány!