Tábori napló

Reggel 9-kor már a Hegyalja utcában toporogunk. Néhány munkás útbaigazít, még a szervezőt is feltelefonálják álmából, aki perceken belül, álmos szemekkel meg is jelenik, s hamar átmeneti otthonunkba irányít bennünket.

Kék kapujú helyes házacska és benne egy kedves néni fogad, beljebb invitál, kávéval kínál, tárlatvezetést tart. Villámgyors honfoglalás után első utunk a faluba vezet. Feltérképezzük a terepet, vásárolunk néhány túléléshez szükséges felszerelést, valamint az otthon maradt, de fontos eszközöket is beszerzem.

Kiadós ebéd a Bugában (két rántott sajt között legalább öt perc szünet szükségeltetik), s indulhat az első irodalmi délután.

Előadóink azonnal levesznek a lábamról. Ámulok és bámulok, vadul jegyzetelek, idegen neveket dobálnak felém, s alig győzöm csuklóval. Szegő János az irodalomkritikáról tart szemináriumot, Vári Györggyel kortárs szempontok alapján közelítünk József Attilához, Túri Timivel pedig az epikai kritika és a tárcairodalom területein bóklászunk.

Kellőképpen kifáradva esünk haza, nyújtózkodás, meghitt első vacsora, minimális szépítkezés, és rohanás vissza Dombosra, hiszen az esti programajánló színdarabbal kecsegtet.

Đorđe Lebović: Az ezredik éjszaka – modern tündérmese 16 és 116 év közöttiek részére.

Ismerősen cseng a cím, déjà vu kerít hatalmába, s hamar rá is jövök, hogy sok-sok évvel ezelőtt a KSZV-n találkoztam vele, más megközelítésben, amatőr színészek által előadva.

A mese szálai két jó barát, a határozatlan, naiv Hep (Szűcs László) és az örökké elégedetlenkedő Hap (Tóth Loon) köré fonódnak. Főhőseink minden vasárnap együtt róják a poros erdei utakat. Nappal horgásznak, lábukat lógatják, s késő este indulnak hazafelé a sötét és félelmetes ösvényeken kanyarogva. Útközben természetesen beszélgetnek, diskurálnak, világmegváltó terveket szövögetnek, s minduntalan arra a következtetésre jutnak, hogy kettejük élete mennyire felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Ez az éjszaka azonban más, mint a többi. Szokásos eszmefuttatásaik közepette egy varázsló (Máté P. Gábor) csöppen körükbe, egyenesen a Holdról. Üzletet ajánl Hap számára: erre az éjszakára varázserővel ruházza fel, egy kívánság áll rendelkezésére, mellyel az egész világon segíthet, de amennyiben nem sikerül a jócselekedetet végrehajtani, pirkadatkor kővé válik. Hősünk erre az alkalomra várt egész életében, s sorjáznak a jobbnál jobb ötletek, melyekkel beírhatja magát a történelembe. De vajon lehet olyat kívánni, ami minden embert kielégít széles e világon? Pénzt? Tejjel-mézzel folyó Kánaánt? Hap őrlődik, Hep sürgeti, de eredményre nem jutván, elérkezik a hajnal, a felkelő nap sugarai előbújnak, s Hapot utoléri végzete.

Az éjjel játszódó drámának kitűnő helyszínt nyújt a dombosi szabadtéri színpad, s a sötétedés utáni kezdés. A hátul megbúvó löszfal, az oldalról behajló fák tökéletes díszletnek bizonyulnak, s a mindössze háromszereplős darab elbűvöli a csekély számú közönséget. Hangos nevetések, kétségbeesett suttogások szakítják meg a csendet, együtt izgulunk hőseinkkel, s együtt aggódunk sorsukért.

Tapsviharral végződik az előadás, kétszer-háromszor visszahívjuk a színészeket, s arcunkon széles mosollyal éltetjük őket.

A társaság a hatalmas tábortűz köré gyűlik, sörözgetve, zsizsegve ácsorgunk, s vendégeinkkel beszédbe elegyedve megtudom, a Veszprémi Petőfi Színház néhány tagjából verbuválódott Szent Genéziusz KultúrKommandóhoz van szerencsénk. A színészek védőszentjéről elnevezett csapat a ma divatos, „közönséghúzó” zenés darabok helyett egyszerű, érthető és szórakoztató műveket állít színpadra, meglehetősen élvezhető és átélhető formában.

Ám az estének lassan vége, fáradtan ásítozunk lakótársnőimmel, s mivel holnap is van nap, búcsút veszünk a bágyadozó tömegtől, s irány a Sziváci út 46. Félig a holdra lesve, félig az utat figyelve azon tanakodunk, vajon mi mit kívántunk volna Hap helyében. Választ nem találva, félve várjuk kővédermedésünk hajnalát.

Július 9. péntek

Frissen és üdén ébredek a tisztaszoba hitvesi ágyának bal felén. Gyors készülődés után már lent is vagyunk az árnyékot adó fehér sátor alatt, s kezdődhet a reggeli tudattágítás.

Szegő Jani tart hadgyakorlatot. Gerevich András Barátok c. kötetéről olvasunk és értelmezünk töméntelen mennyiségű kritikát, s összehasonlítgatva őket, érdekes következtetéseket vonhatunk le.

Röpke ebéd, egy-két kávé, s Gyurival fejtegetjük Orbán Ottó, Tóth Krisztina, Vas István verseit. Élvezem, de néhol lemaradozok, messzi tájakra kalandozunk, veszélyes vizeken evezünk.

A nap sztárvendégként megérkezik a Nagy Ildikó Noémi, Garaczi László, Kukorelly Endre alkotta trió. Illedelmesen előreengedik a Híd Kör fiataljait, s Oláh Tamás, Barlog Károly, Terék Anna, Drozdik Popović Teodóra felolvasásai után estig tartó beszélgetések fül- és szemtanúi lehetünk. Először Szerbhorvát György és Túri Timi beszélget az íróházaspárral, ezt követően Vári György faggatja Kukorelly Endrét, s meghökkenten figyeljük meglepő fordulatokkal tűzdelt dialógusaikat.

Hazaérve elővesszük az otthonról hozott alkoholos italt meg a narancslevet, s iszogatva, koccintgatva öltözködünk a nagy esti bulira, melyről odaérve kiderül, hogy mégsem olyan világra szóló, mint ahogy azt elképzeltük. De ha már kirittyentünk, s ha már ilyen sej de jó a kedvünk, meg sem állunk a falu központjáig, hogy betérjünk a nevezetes Pöndöl kocsmába, elfogyott italunkat pótolni, s lábunkat hajnalig táncoltatni. Ám a kirendelt itóka nem csúszik, a zene is halkabb, mint elvárnánk (de legalább jó), így hamar odébbállunk, s a Kismedvét keresve húzzuk fel egymást az emelkedőkön, míg végre végig nem dőlhetünk puha fekhelyünkön, az ágy fölé függesztett Szent Család oltalma alatt.

Július 10. szombat

Kevésbé lendületes, fejfájós reggel köszönt kis házunk lakóira. Hirtelen hasít belénk a felismerés, hogy hiába lakunk néhány percnyire, nem tudunk időre letámolyogni a reggeli szeminárium színhelyére. Végül csak befutunk egy-egy óriásvízzel karöltve, s meglepetésünkre a tegnap esti csapattal folyik a beszélgetés, melybe még nem késő bekapcsolódni. Korai ébredés hangulata, morgás, koffeinhiány, korgó gyomrok, de a hallottak lekötnek, s nevetgélve, gondtalanul tűrünk.

A délelőtti foglalkozásról azonban sunyi módon elsomfordálunk (ezúttal is elnézést az érintettektől), s jól beebédelve, el-elbóbiskolva élvezzük az utcai szoba hűvös kényelmét.

Eközben a dolgos irodalmároknál az élet megy tovább: prózakritika, meseértelmezés, Bozsik Péter, JAK-bemutatkozó, mind elmúlik nélkülünk.

Szilasi László és Zeke Gyula eszmecseréjére vergődünk Dombosra újfent. Ezt Tolnai Ottó köszöntése követi, aki elcsábít, s magával ragad. Szájtátva hallgatom az ajándék gyanánt összeállított Híd-szám cukrászdaszövegeit, s alig várom, hogy a folyóirat friss számát fellapozzam az ízelítőül felolvasott szövegrészek folytatásánál.

Az este a fociőrülteknek kedvez (harmadik helyért harcolnak, vagy mi), az érdeklődők szélesvásznú kivetítőn követhetik az eseményeket, mi maroknyian pedig, akiket hidegen hagy az eredmény, sétálgatva, pattogatott kukoricát ropogtatva, hideg sört szürcsölve beszéljük meg a nap legfontosabb eseményeit.

Július 11. vasárnap

Elérkezett az utolsó nap szomorú reggele. Nehéz ébredés, rövid szeminárium. Megfogyva bár, de törve nem, hallgatjuk Térey Doktor Faustusát. Könnyes búcsú, megható elválás, kedvetlen csomagolás. Egyikünk hazavonatozik, a maradék az Írók – Dombos focimeccsen szurkol, majd átvonulunk a löszfal oldalába, s meghallgatjuk Bányai János beszélgetését Pomogáts Bélával. A meglepetésműsort már nem is várjuk meg, bezsúfolódunk a piros járműbe, s hazafődögélünk szép csendben, békességben.

A szerző előző írásai:

a belgrádi Eric Clapton-koncertről,

az újvidéki Múzeumok Éjszakájátóról!