Ez már élesben megy. 9.50-kor kezdődik az első egyetemi órám. Azt mondja az órarendem, hogy az E.3.309.-ben lesz, jelentsen ez bármit is. Bemegyek (inkább berontok) a patinás épület északi bejáratán, és megkérdezem az első szimpatikus, okosfejű kollégát, hogy merre van az arra, azt mondja, sorry, erasmus student, nem beszélni még jól a magyart, és ő sem tudja még, hogy hol van pontosan. Megyek tovább, próba cseresznye. A második ember is ugyanezt a termet keresi, és ő is gólya, így legalább már ketten vagyunk elveszve. Irány a portás bácsi, aki készségesen elmagyarázza a hülyegyerekeknek, hogy melyik lépcsőn rohanjon/rohanjanak fel a harmadikra, ott először jobbra, aztán balra, aztán ott lesz. Topolyának kb. 15 000 lakos van, az egyetemnek pedig 9000 egyetemi polgára. Nagyon tetszik ez a szó. Egyetemi polgár. Mától én is belekóstolok az egyetemi polgárságba, és remélem, jól csinálom majd, de az elején már az is nagy előrehaladás, ha nem tévedek el úgy, hogy még a Google-térkép sem talál meg többet az egyetem épületei között.
Este 7 van, mire kijövök, és elmondhatom, hogy sikeresen túléltem az első napot. Felszállok a csodálatos állapotban és tisztaságban lévő 3-as metróra, és irány „haza”. Azt hiszem, már legalább 4-5 hely van, amire ezt mondhatom, hogy „megyek haza”, és van egy olyan érzésem, hogy ez a lista csak bővülni fog.
2. NAP
Két előadás között beülök egyik közeli kajáldába. Gondoltam, felnézek a neptunra, amire azt mondták, hogy majd vizsgaidőszakban többet fogjuk ellenőrizgetni, mint a Facebook-értesítéseket. Ekkor látom, hogy per pillanat igazából nem szüneten kellene lennem, hanem órán. Nice. Elfelejtettem bemenni órára. Fogjuk rá a kezdeti káoszra, mert tényleg azt érzem, hogy még soha nem volt ekkora fejetlenség az életemben.
5. NAP
Vége az első hétnek. A káosz hatalmas. Mindennap információzuhatagban fürdik az agyam. Kétféle viszonyulást tapasztaltam meg a gólyákkal kapcsolatban: az egyik a támogató „nyugi, menni fog, jóó lesz”, a másik pedig az „úgyis megbuktok az első vizsgán”. Utóbbit például egyik tanárunktól, aki kedves mosoly kíséretében közölte, hogy:
– Nézzenek a mellettük ülőkre. Nos, az első vizsgán általában a tanulók 60-70 százaléka nem megy át, ez azt jelenti, hogy minden harmadik embernek sikerül. Ha szerencsések, önök lesznek azok a 3 közül. Talán. Egyébként, tegye fel a kezét, aki bevállalja, hogy nem elsős.
Ekkor éreztem magam egyszerre jól megijesztve és kicsit megnyugtatva is, hogy ha minden jól megy, akkor bele fogok tartozni a „minden harmadik” kategóriába.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá