Punk Polizei

Lekéstem róla. Kb. 3-4 éves lehettem, amikor forradalmi lendülete ellankadt. Utólag és kívülállóként úgy látom, a punk jelezte azt, hogy a mainstream kultúra és politika megalomán mítoszai üresen konganak. Hogy a dolgokat az alapjuknál fogva kell újragondolni, elkezdeni végre az értékek radikális átértékelését. A csőcselék elementáris vágya az elaljasodásra, felszínességre azonban, mint megannyiszor, piacképesebbnek bizonyult, ki is zsigerelte a punk mozgalmat. A szellemét azonban nem tudta bedarálni a gépezetbe.

Tinédzser koromban hallottam először Johnny Rotten cinikus, undorító énekét. Az egyik osztálytársam, Viki úgy döntött, punk lesz, fülbevalót hordott (a biztosítótűt nem találta szépnek), és állandóan pogózni akart a szünetekben. Én meg nem értettem, mit akar ezzel a visszataszító pózzal. „Azért, mert nyálas kis pöcs vagy” – vágta öntudatosan a fejemhez Viki. A legnagyobb meglepetésemre a csajoknak bejött, ekkor beláttam, a punk nem is olyan szar. Elmentem a becsei Sniffin Glue zenekar koncertjére, egy számukra sem emlékszem már, a zenekar tagjai tán még annyit sem konyítottak a zenéléshez, mint példaképük, Sid Vicious, az élmény viszont húsbavágó volt. Aztán a lemezlovas és lemezgyűjtő barátom, Pajo megmutatta nekem a Ramonest, azonnal megfogott, rohantam a becsei Forum könyvesboltba megvásárolni a Road to ruin és a Ramonesmania lemezek bakelites újrakiadását (akkor még nem volt CD, mp3). Ám ekkor a punk, akárcsak Krisztus, már földobta a talpát. Vagy mégsem. Az egykori osztálytársam, Viki pedig rendőr lett.

Számomra nincs top 5 punk szám, legalább 50-et tudnék még választani, de íme néhány megkerülhetetlen (a post-punkot most nem kevertem bele):