Punkszületésnap a Mojóban

Nagykorú lett a zentai Otvoreni prelom! A punkformációt 2007-ben Mićo Krnjac hozta tető alá Zenta környéki haverjaival. Azóta persze számos változást megélt az együttes, sok-sok országot megjártak, több rangos rendezvényen felléptek, kiadtak egy lemezt és több dalt is publikáltak a világhálón. Az emberek jöttek-mentek, akárcsak a divatok, de a zenekar mindig hű maradt a punk műfajhoz.

Az Otvoreni prelom zenekar

Az Otvoreni prelom zenekar

A zenekar jövő áprilisban Szlovéniában és Olaszországban lép fel, majd Szarajevóba és Splitbe látogat. De persze 2025 sem ért még véget, december 6-án az újvidéki Milovan, a kiskunhalasi Infectious Pit, valamint a legendás Rattus zenekarral csapnak egy hatalmas punkbulit a zentai blues kocsmában. Információink szerint a bulin az egykori Lepra zenekar is összeáll egy koncert erejéig.

A legendás Rattus Finnországból

A legendás Rattus Finnországból

Az 1978-ban alakult finnországi crust punk/ hardcore, de metál zenei elemekkel is operáló Rattus még az egykori Jugoszláviában is fellépett. 2001-es újjáalakulásuk óta másodszor jönnek vidékünkre. A 2012-es koncert szintén az Otvoreni szerevezésének volt köszönhető, akkor egy SzabadkaZágrábSmederevo szöget jártak be közösen a punkok. Mićo így emlékszik vissza az eseményre:

A zenekar tagjai két napig vendégeskedtek nálam, sokat barátkoztunk ez alatt az idő alatt. Kipróbáltak különféle vajdasági specialitásokat és elképedtek az itteni vendégszereteten. Azóta is kapcsolatban vagyunk, és amikor felkértem őket, hogy lépjenek fel a születésnapi koncertünkön, azonnal igent mondtak, hogy együtt ünnepelhessünk – mondta el az Otvoreni prelom zenekar vezetője lapunknak.

Kár habozni, hacsak nem sörről van szó! Szombaton minden igaz punknak és zenekedvelőnek a zentai Mojo Clubban a helye!

Facebook esemény ITT!

A Mićóval készített áprilisi interjúnkat ITT olvashatjátok el!

Galéria