Az utolsó jugoszláv együttes

Antal Attilával, az újvidéki Lepša Brena zenekar alapító tagjával beszélgettünk – 2. rész

(Az interjú első részét ITT olvashatjátok el.)

A Kuhinja + spavaća videóban a stáblista magyarul van feltüntetve, gyártóként a Maképet határoztátok meg, ami feltételezem utalás az egykori magyar állami filmgyártó vállalatra, a Moképre. A videóban használt magyar nyelvnek van külön jelentése, esetleg nosztalgikus felhang vagy utalás a Vajdaságot jellemző komplex multikulturális összefüggésekre (amit jobb esetben is csak egy vajdasági ért)?

– Nagyon tetszik ez a vajdasági szemszög, amit említesz, de be kell vallanunk, erre nem gondoltunk. De teljesen jó és jogos észrevétel, s valahogy eszembe jutnak azok a kommentárok is, hogy kellene magyarul is legyen dalunk. Ezt nem magyaroktól hallottuk, hiszen ha már jugoszláv meg össznépi, akkor abban ott vannak a magyarok is. Nekem mondjuk egy kicsit más okom van rá, hogy miért nincs kedvem a Lepša Brenában magyarul dalt írni, nem nagyon szeretem, ahogy hangzik, és nem lehet olyan precízen, egyszerűen fogalmazni, mint szerbül. A magyar nyelv egyszerűen nem tud egyszerű lenni. A klipben a feliratok inkább folytatják az album első single-jének motívumát (Velika Scena, Atelje 212), a spagetti-westerneket idézve, olasz címmel és stáblistával. A Kuhinjában, elsősorban a felvett anyag hangulata miatt az asszociációm a ’80-as évek magyar filmjei voltak, például a Falfúró. Adta magát, hogy akkor itt legyen egy ilyen fake-beágyazása az egésznek, hogy a dal mögé még egy értelmezési réteget oda tudjunk képzelni.

A dalszövegeitek minimalisták, leírnak helyzeteket, de óvatos távolságról. A hangulat eléréséhez gyakran a teret, azon belül a mesterséges környezet használjátok fel. A hallgatót, miközben a zenét hallgatja, utcák, városok, emlékművek, szobák, házak, tetők, hidak veszik körbe. Miért építitek ilyen hangsúlyosan a dalaitok hangulatát az ember alakította terekre?

– Szerintünk nagyon is meghatároz bennünket, milyen környezetben élünk, legyen szó például a lakásunkról, a szomszédságról, a városnegyedről, a városról. Olyanok vagyunk, amilyen környezetben élünk, annak ritmusa, annak esztétikája hatalmas hatással van a személyiségünk, életvitelünk kialakulására, szóval érdemes ezzel foglalkozni. Nálunk, Szerbiában sajnos nincs túl sok igazi város, még Újvidék is lényegében elég új, gyerekváros, amelynek legnagyobb részét a második világháború után építették ki, és emiatt nagyon is meghatározza a már említett modernizmus. Egyrészt foglalkozunk ezekkel a terekkel, és általában kritikusan állunk hozzá egy-egy hülyeséghez, tévedéshez, hibához, amit észreveszünk, másrészt érdekes bizonyos építészeti elemeket emberi tulajdonságokkal felruházni, és együtt érezni velük (Usamljeni kran, Beton), vagy akár beléjük vetíteni magunkat, mint a Mostovi „Sloboda”, amelyben például a hidak állapotai a személyes állapotaink tükrei. Ami még érdekes a szövegekkel kapcsolatban, hogy azok nagyon egyértelműek, arról szólnak, amit hallunk, annyira, hogy már szinte hihetetlen, hogy ennyire konkrétak, és így nyernek elvont, mélyebb, metaforikus jelentésréteget. Szándékosan sose írunk metaforikus szöveget, de egyszerűségük miatt azok metaforákká változnak. Vagy valami ilyesmi. Csak például megint a Kuhinjára visszatérve, a Vidim te kroz četiri prostora konkrétan arról szól, hogy Višnja látott engem a hálószobából, amikor én a konyhában voltam, és közöttünk négy különböző tér volt. Vagy a BeGeUVodit akkor írtam, amikor egyszer Belgrádban voltam, és valami hatalmas csőtörés volt a Bulváron, és ömlött a víz mindenfelé, utcákon át, folyamokban, ami teljesen apokaliptikus hangulatot keltett, aztán persze ehhez a képhez kerülnek még mások is, és onnantól kezdve alakul a történet, és sokan úgy is emlegetik ezt a dalt, mint BG NA Vodi, mi meg hagyjuk. Szóval igen, társadalomkritika mindig van a dalainkban, még ha nem is annyira nyíltan, mint amennyire vidékünkön megszokhattuk, de nem is akarunk beszorulni egy politizáló együttes skatulyájába.

Hamarosan megjelenik az új nagylemezetek, aminek tervezett címe Padaju fasade. Felvezető dalként a Rekonstrukcija még 2025 márciusában felkerült az internetre, nyár végén pedig a Stanica – Mi(ili)oni dalt tettétek közzé. A három cím koncepciót sejtett a 2024-es tragikus eseményekkel, egy adott gondolatmenetet visz végig a lemezt?

– Igen, ezt jól vetted észre, az új nagylemezünk anyaga az elmúlt, most már több mint egy év történéseit dolgozza fel a szemszögünkből. Ismét visszatérve arra, hogy építészetipop-zenekar vagyunk, elég szégyen lenne, ha nem foglalkoznánk ezzel a témával, nem igaz? Sokszor volt eddig úgy, hogy bizonyos dalaink megvalósulnak a későbbiekben, mint a Prazni gradovi, ami 2018 elején íródott. Ez a szerzemény lényegében szerelmes ballada, amelyre 2020-ban nagyon is illet a koronavírus miatti lezárások okozta kiürült városok hangulata. Most kicsit fordított a helyzet, és ez az új anyag, amit Padaju fasade címen jelentetünk meg, reagál az eseményekre, szemléli és dokumentálja azokat nyolc dalon keresztül. Ez lesz az eddigi legsötétebb anyagunk, zeneileg és szövegileg is. Az album nyolc dala (Novogradnja, Stanica, Pukotine, Tišina trgova, Inovacije, Rekonstrukcija, Izlaz, Svi na ulice!) tematizálja a múlt év eseményeit, különböző hangulatokat, jellegzetes pillanatképeket ragad meg. Kicsit még nehéz erről beszélni, friss az anyag, mi csak az egyik oldalát látjuk, és számunkra mindennek van értelme, de majd a közönséggel való találkozásból derül ki igazán, hogy mit is csináltunk.

Úgy emlékszem, korábban beharangoztatok egy másik lemezt...

– Igen, mert egyébként nem ezt terveztük második albumunknak. Az első két évben, mielőtt elkezdtünk volna élőben is játszani, csaknem háromalbumnyi anyagot írtam/írtunk meg és vettünk fel, és ezek bizonyos koncepciók mentén születtek meg vagy álltak össze, szóval mire megtörtént az első fellépésünk, mi már háromlemeznyi anyagból raktuk össze a koncertanyagot. Az eredetileg tervezett Preglasna priroda című második album is készen várja a megjelenést, még 2024 kora őszén fejeztük be a stúdiómunkát. A november 1-jei események közbejöttek, emiatt elkezdtünk új dalokat írni, és egy tervezett minialbum helyett egy teljes értékű nagylemezre való anyag született, amely jelenleg időszerűbb, ezért hoztuk előre a megjelentetését.

A világ digitalizálódásával egyre kisebb a lelkesedés a fizikai formátumok iránt. Ti találtatok hivatalos kiadót, terjesztőt az új anyaghoz?

– Az, hogy eddig nem sok anyagunk jelent meg, a kiadás miatt van. Ezzel van legkevésbé erőnk és időnk foglalkozni, de valójában erre lenne leginkább szükségünk, hogy minél több emberhez eljusson a zenénk. Az első albumunkat az újvidéki SKC adta ki, de csak egy albumot ad ki egy alkotónak, ez valamilyen elv. Szóval kiadó nélkül vagyunk, és még egyelőre meglátjuk, elkezdünk-e keresni valakit, vagy kiadjuk magunk az új albumot. A fizikai formátum számunkra fontos, és éppen itt van a legnagyobb gond, szeretnénk az új albumot lemezen is kiadni, de ez elég költséges befektetés, főleg, hogy nálunk sajnos nincs nagy kultúrája az együttesek anyagi támogatásának. Szóval ezt még ki kell találnunk, de a legvalószínűbb az, hogy a digitális kiadvány mellett lesz lemez- vagy legalább cédéverziója is az albumnak.

A zenétek modern, kortárs, kihasználva a technológia adta eszközöket. Ugyanakkor napjainkban szinte párhuzamosan terjed két jelenség, az AI-addiction és AI-phobia. Titeket érint bármelyik ezek közül?

– Ez lesz a legrövidebb válasz. Nem használunk mesterséges intelligenciát az alkotómunkához. A legtöbben arra használják, hogy megkönnyítse az alkotói folyamatot, de ennek van a legkevésbé értelme – akkor mit csinálunk? Mit csinálunk azzal az idővel, amit azzal nyerünk, hogy az AI megmondja, milyen dallamot használjunk? Eszünk, iszunk, adót fizetünk? A gond az AI-jal az, hogy attól a munkától szabadít meg, amitől nem akarsz megszabadulni.

Európa-szerte létezik nosztalgia az 1980-as évek cold, dark, szinti- wave, posztpunk, art rock hangzásai iránt. Ebbe a hullámba talán ti is beleilletek. Éreztek hivatást a nemzetközi színtéren részt venni?

– Persze, szeretnénk minél több helyen zenélni, és azt is, hogy a zenénk minél többekhez eljusson. Eddig Szerbián kívül Romániában és Horvátországban koncerteztünk, de vannak rajongóink Szlovéniában, Németországban, Franciaországban, Csehországban, Szlovákiában, Cipruson, Észak-Macedóniában és gondolom, még sok más helyen. Kicsit specifikus a helyzet amiatt, hogy a szövegeink főleg szerbül íródnak, ez talán kicsit behatárolja a dolgokat, habár ez lehet egzotikus is. A múlt év elég csendes volt részünkről, de most, hogy kész az anyag, és hamarosan megjelenik, kezdjük formálni a promóciós terveket is. Aztán meglátjuk, merre visz bennünket ez a hullám.

(Vége)